Járvány

2020.09.03. 16:09

Törökországban betiltják a lagzikat és a hasonló vigasságokat

Törökországban péntektől országszerte betiltják a lakodalmakat és a hasonló vigasságokat az ismét egyre gyorsuló koronavírus-járvány megfékezése céljából – jelentette csütörtökön az NTV török hírtelevízió a belügyminisztérium rendeletére hivatkozva.

Az intézkedés kiterjed az eljegyzési szertartásokra, a lánybúcsúkra, valamint a fiúk körülmetélése utáni ünnepségekre is.

Polgári esküvőt továbbra is lehet tartani, de a dokumentum kiköti, hogy a ceremónia egy óránál tovább nem tarthat. A szertartás keretében egyúttal tilos lesz a tánc, illetve bárminemű étel, ital felszolgálása a víz kivételével. Azok pedig, akik 65 évnél idősebbek vagy 15 évnél fiatalabbak, és nem rokonai legalább másodfokon a menyasszonynak vagy a vőlegénynek, nem vehetnek részt az esküvőn.

A mostaniakhoz hasonló korlátozások múlt hét óta az ország 81 tartományából 14-ben már érvényben voltak, köztük a fővárosban, Ankarában is.

A belügyminisztérium lépését megelőzően Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az országban a napokban tetőzik másodjára a járvány első hulláma. A tárcavezető rámutatott: a vallási ünnepek és a lakodalmak során tanúsított figyelmetlenség vezetett a jelen helyzethez.

Koca arról is beszámolt, hogy az utóbbi időben Ankarában regisztrálják a legtöbb új fertőzöttet, kétszer annyit, mint Isztambulban, amely az ország legnépesebb városaként a járvány korábbi gócpontja volt.

Az egészségügyi miniszter mindazonáltal jelezte, hogy jelenleg nincs napirenden a kijárási korlátozás újbóli bevezetése. A 83 milliós Törökország május 4-től kezdett fokozatosan lazítani a korábbi intézkedéseken, és lépett át a járvány elleni védekezés második fázisába, amely a „kontrollált társadalmi élet” nevet viseli.

A kis-ázsiai országban az elmúlt napokban 1600 közelében alakul az újonnan igazolt fertőzöttek napi száma, 45 körül pedig a halálos áldozatoké. A regisztrált fertőzöttek száma meghaladja a 273 ezret, a halottaké pedig a 6400-at, miközben több mint 246 ezer embert már gyógyultnak minősítettek a hatóságok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában