Ország-világ

2019.06.12. 21:54

Több katonát küldünk nemzetközi missziókba 2019-2022 között

Megjelent a Magyar Közlönyben Magyarország nemzetközi katonai szerepvállalásának növeléséről szóló kormányhatározat.

E szerint a 2019-2022 időszakban a NATO koszovói válságreagálásban részt vevő nemzetközi erőiben (KFOR), a NATO afganisztáni Eltökélt Támogatás Műveletben (RSM), valamint az Egyesült Nemzetek Szervezete libanoni békefenntartó missziója (UNIFIL) keretében történő magyar katonai szerepvállalást maximum 260 katonával növelik.

    

Ennek fedezetére a Honvédelmi Minisztérium jövő évi költségvetésében mintegy 1,5 milliárd, 2021-ben nagyjából 2,9 milliárd, 2020-ban pedig több mint 2 milliárd forintot kell biztosítani.

    

Benkő Tibor honvédelmi miniszter februárban Brüsszelben a NATO-tagországok védelmi minisztereinek tanácskozása alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Magyarország a honvédelmi haderő-fejlesztési program keretében komoly képességfejlesztésbe kezdett, ami egyebek mellett több eszköz megjelenését jelenti.


A miniszter elmondta, hogy a tanácskozáson bejelentette: Magyarország a program keretében a NATO misszióiban vállalt szerepének ezerfős szintjét 1200-ra növeli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában