Robbanásveszély

2019.12.20. 07:33

Tízezer embert evakuáltak egy világháborús bomba miatt Lipcsében

Két második világháborús bombát hatástalanítottak péntekre virradóra Németországban.

Lipcsében a tűzszerészek egy 250 kilogrammos brit bombát hatástalanítottak, aminek következtében az egy kilométeres körzetben élő csaknem tízezer embernek kellett átmenetileg elhagyni a lakását. Az evakuáció által érintett területen lakások mellett idősotthonok és napközik is vannak. A harceszközt építési munkálatok során találták meg.

A rajna-vidék-pfalzi Germersheim városában pedig egy gyújtóbombát robbantottak fel ellenőrzött körülmények között – közölte a helyi rendőrség Twitter-oldalán.

A foszforral töltött 50 kilogramm súlyú bombát szintén építkezési munkálatok közben találták meg, de ez utóbbi azonban megsérült.

A rajna-vidék-pfalzi tűzszerészszolgálat szóvivője szerint a valódi veszély nem is annyira a repeszekben, hanem a foszfortöltetben rejlik, amely oxigénnel heves reakcióba lép és mérgező ködöt alkot.

Az ellenőrzött robbantás miatt mintegy kétezer lakónak kellett a 600 méter átmérőjű veszélyzónát ideiglenesen elhagynia. Az evakuáció a germersheimi kórházat is érintette, a pácienseket még az este folyamán átszállították a közeli Kandel település klinikájára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában