Ország-világ

2021.08.26. 06:17

Titkolózás jellemzi a baloldali előválasztást

A kétes körülmények között pártot váltó politikusok közül Molnár Gyula és Demeter Márta kampányát is furcsaságok jellemzik, mivel nem minden esetben tüntetik fel, hogy pontosan kiknek a támogatásával indulnak az előválasztáson. Ez azért is érdekes, mert mindkét politikusról tudni, hogy melyik párt országgyűlési frakciójában folytatnák a munkát 2022-től, amennyiben újra képviselők lesznek.

Budapest, 2019. október 11. Dobrev Klára (DK), az Európai Parlament alelnöke az ellenzéki pártok kampányzáró rendezvényén a Madách téren, Budapesten 2019. október 11-én. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Érdekes tendencia rajzolódik ki az előválasztáson induló baloldali politikusok között, mivel egyesek nem vállalják a hivatalos kampányplakátokon, hogy melyik szervezet támogatását élvezik, amivel az előválasztás átláthatósága kérdésessé válhat – írja a Magyar Nemzet.

Egy példa erre Molnár Gyula esete, akit a DK-val történő összejátszás vádjával zártak ki az MSZP-ből. A baloldali politikus akkor úgy fogalmazott: „akart a fene DK-s lenni”. Úgy tűnik, hogy az egykori szocialista pártelnök azóta sem tudta eldönteni, szeretné-e a DK csapatát erősíteni vagy sem. Mint ismert, a héten kezdetét vette az előválasztáson induló jelölteknek a támogató aláírásokat gyűjtő körútja, ahol Molnár pártlogók nélkül folytatja kampányát.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ennek ellenére a hétfőn indult aláírásgyűjtés egyik állomásán Molnár együtt fotózkodott Gy. Németh Erzsébettel, a DK főpolgármester-helyettesével.

Ugyanakkor a pénzbeli támogatást nem utasítja el Molnár, mivel a Facebookon megjelenő hirdetéseknél nem egyszer a Demokratikus Koalíció jelent meg finanszírozóként. Továbbá a Gyurcsány-párt dél-budai csoportjának hivatalos Facebook-oldalán is kiállnak Molnár mellett, és többször megosztották a politikus kampányfotóit.

Mindez annak fényében érdekes, mert amennyiben Molnár a 2022-es választásokon mandátumhoz jut, akkor a Demokratikus Koalíció parlamenti frakcióját fogja erősíteni, ennek ellenére a politikus Facebook-oldalán megtalálható hivatalos kampányplakátokon és az aláírásgyűjtő standokon nem szerepel a DK logója. Említésre méltó, hogy Szakács Lászlót, az MSZP korábbi komlói jelöltjét Molnár Gyulával egy időben zárták ki a szocialista pártból. Az akkor kiadott közleményből arra lehetett következtetni, hogy a szocialisták attól tartottak: Szakács győzelme esetén szintén átlépne a DK-ba. Most Szakács – ellentétben Molnárral – büszkén vállalja a kampányplakátjain és az aláírásgyűjtő standokon is, hogy a Jobbik és a DK támogatásával vesz részt a baloldali megmérettetésen.

Ugyancsak furcsa körülmények között folytatja előválasztási kampányát Demeter Márta is, akiről nemrég derült ki, hogy 2022-től a Jobbik frakciójában folytatja a politizálást, ha mandátumot szerez az országgyűlési választáson.

Demeter szintén kettős kampányt folytat, mivel a hivatalos kampányplakátokon pártlogók nélkül kéri a szavazók támogatását, miközben az utcai kitelepülések során vállalja, hogy az LMP és a Jobbik támogatásával vesz részt az előválasztáson.

A PestiSrácok hívta fel a figyelmet arra, hogy szőrén-szálán eltűnt Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje Rig Lajos előválasztási kampányfotójáról. A jobbikos politikus hétfőn osztott meg egy kampányindító képet a közösségi oldalán, amelyen legfőbb politikai támogatói gyűrűjében szerepel, immáron Dobrev nélkül. Pedig nemrégiben, júniusban Rig Lajos még nem győzött hálálkodni Dobrevnek, amiért a támogatásáról biztosította az előválasztáson.

Érdemes megjegyezni azt is: az előválasztást szervező baloldali pártok már korábban írásba foglalták, hogy az indulóknak – amennyiben mandátumhoz jutnak – az országgyűlési ciklusban az előválasztásban részt vevő hat párt valamelyikének képviselőcsoportjában kell majd helyet foglalniuk, és azt is meg kellett adniuk, hogy melyik párt frakciójában szeretnék folytatni. Vagyis ha a jelöltek erről titkolóznak a kampányuk során, azzal a választókat tévesztik meg.

Borítókép: Dobrev Kára, a DK miniszterelnök-jelöltje

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában