Iráni-amerikai viszály

2020.01.10. 22:15

Mindent meg kell tenni, hogy a feszültség ne éleződjön tovább!

A külgazdasági és külügyminiszter szerint egy instabillá váló helyzet újabb migrációs hullámokat okozhat.

Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Közel-Keleten kialakult feszültség ne éleződjön tovább, hiszen az súlyos hatással járna Európa biztonságára – jelentette ki Szijjártó Péter pénteken, az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek rendkívüli brüsszeli ülése után.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte:

a közel-keleti helyzettel foglalkozó tanácsülésen minden magyar szempontot sikerült érvényesíteni az álláspontok harmonizálása során.

Ezek között szerepel a terrorizmus elleni harc folytatása, a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása, valamint a térségben jelentkező feszültség fokozódásának elkerülése.

A tárcavezető hangsúlyozta,

a Közel-Kelet és Európa biztonsága szorosan összefügg, ugyanis egy feszült, instabillá váló helyzet újabb migrációs hullámokat okozhat. Magyarország egyetért azzal, hogy nem szabad Irakot káoszban hagyni, amely komoly biztonsági fenyegetést jelentene az európai kontinens és az egész világ számára.

Kijelentette, a terrorizmus elleni küzdelmet folytatni kell a teljes győzelem eléréséig, ugyanis az Iszlám Állam felszámolását célzó harc még nem ért véget.

„Komoly sikereket értük el, de győzelmet még nem arattunk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a terrorszervezet ellen szerveződött nemzetközi koalícióban szolgáló mintegy kétszáz magyar katona megbecsült résztvevője az Iszlám Állam elleni küzdelemnek.

„Magyarország határozott véleménye szerint meg kell akadályozni, hogy akár eggyel is emelkedjen az atomfegyverrel rendelkező országok száma”

- húzta alá.

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter rámutatott, fenn kell tartani a transzatlanti egységet a kérdésben, annak megbomlása súlyos biztonsági fenyegetést jelentene.

Líbiával összefüggésben azt mondta, az ország helyzetét illetően mára a két kulcsszereplő Oroszország és Törökország, az Európai Unió teljes mértékben „a partvonalon kívülre szorult”.

„Cél a tűzszünet elérése és az ENSZ által jóváhagyott rendezési terv érvényesülésének elősegítése. A fegyverembargó kérdésének pedig érvényt kell szerezni” – szögezte le Szijjártó Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában