Ostrom alatt áll Európa

2020.08.21. 18:07

Szicília polgármesterei nem engedik kikötni az Augusta migránshajót

A szicíliai Trapani város polgármestere után Augusta első embere is megtiltotta a migránsokat szállító Aurelia karanténhajó kikötését, és nemet mondott a migránsok befogadására pénteken, szembeszegülve a kormánnyal.

Cettina Di Pietro, a szicíliai Augusta polgármestere bejelentette, hogy a város lakosainak egészsége védelmében „az Aurelia hajón tartózkodó személyek közül senki nem szállhat partra Augustában, sem a legénység, sem a migránsok közül”. Hozzátette, bejelentése „erős döntésnek” tűnik, de felelősségének tartja, hogy maximális egészségvédelmet nyújtson az Augustában élőknek.

„Egészségügyi vészhelyzetben élünk, nem tehetünk kivételt senkivel”

- tette hozzá. Megjegyezte, hogy Augusta az utóbbi években sohasem vonta ki magát a migránsok befogadásának felelőssége alól, „de ez nem azt jelenti, hogy a város mindig feláldozható”.

„Augustát védem, ahogyan kollegám Trapaniban tette.

Bennünket polgármestereket magunkra hagytak a vészhelyzetben (...), a tartomány és a kormány sem segít, csak egyik helyről a másikra tolja a problémát”

- mondta a városvezető.

A hajón 275 tunéziai tartózkodik, akik Lampedusa szigetére érkeztek, majd onnan a hajóra helyezték át őket kéthetes karanténra. A csoportból mintegy húsz ember koronavírus-tesztje lett pozitív. A karantén időszaka lejárt, és a kormány elrendelte a migránsok partra szállását Szicíliában.

A hajót először a szicíliai Trapaniba irányították, de a város polgármestere, Giacomo Trachida nemet mondott a migránsok partra szállására. Kijelentette, a kormány Trapanit „nem teheti Olaszország külvárosává”. Augusta és Trapani polgármestere is a kormányzó Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa.

Az Aurelia és az Azzurra augusztus elejétől karanténhajóként szolgál: az Azzurrán jelenleg 750 ember tartózkodik. Lampedusa polgármestere, Salvatore Martello csütörtökön nyílt levélben kért segítséget Rómától, hangsúlyozva, hogy a karanténhajók ellenére a sziget ismét „megtelt”, több mint ezer migráns tolong a kevesebb mint kétszáz fős regisztrációs központban.

Matteo Salvini, az ellenzékbe vonult Liga párt vezetője pénteken szolidaritását fejezte ki a szicíliai polgármesterekkel.

A politikus bejelentette, hogy a Liga készen áll feljelentést tenni Giuseppe Conte miniszterelnök és kormánya ellen az illegális bevándorlás pártolása és járványterjesztés miatt. Hasonló kezdeményezést jelentett be Ugo Cappellacci, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) képviselője is, Szardínia volt kormányzója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában