Ország-világ

2020.06.21. 21:59

Szerbiai választások: hatalmas fölénnyel nyertek Vucsicsék, jól szerepelhetett a VMSZ

Korábban nem tapasztalt támogatásról biztosították az állampolgárok a Szerb Haladó Pártot (SNS), ilyen arányú győzelemre senki nem számított – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb államfő, a Szerb Haladó Párt elnöke vasárnap este a szerbiai választások előzetes, nem hivatalos eredményeinek ismeretében.

A Szerb Haladó Párt adatai szerint a valamivel több mint 6,5 millió választópolgár közül 3,3 millióan adták le szavazatukat vasárnap valamelyik választási listára a 21 közül, és ebből több mint 2 millió szavazatot az SNS szerzett meg.

A közvélemény-kutató ügynökségek szerint a 250 fős belgrádi törvényhozásban a Szerb Haladó Párt körülbelül 180 parlamenti mandátumot szerzett meg.

Vajdasági eredmények

Fölényes győzelmet aratott Csantavéren a Vajdasági Magyar Szövetség. A nem hivatalos adatok szerint köztársasági szinten mintegy 1710 szavazatot kapott, míg a Szerb Haladó Párt csak 550-et. A tartományi listán a VMSZ Csantavéren 1780 voksot kapott, míg az SZHP 520-at – adta hírül a Magyar Nemzet.

Magyarkanizsán köztársasági szinten eddig 18 szavazóhelyen számolták meg a szavazatokat. Eddig az SZHP 1119 szavazatot tudhat magáénak, ami 20 százalékot jelent, a VMSZ 3626 szavazatot kapott, ami 67,71 százalék. Tartományi szinten 17 szavazóhelyről vannak eddig hivatalos információink. Eszerint a SZHP 954 szavazatot, a VMSZ pedig 3503 szavazatot kapott, ami községi szinten 70,44 százalékot jelent.

Törökkanizsán eddig 2 szavazóhelyről vannak hivatalos információk. Eddig 288 szavazatot az SZHP, 270 szavazatot a VMSZ, 55 szavazatot a Szerb Szocialista Párt kapott.

Nem hivatalos végeredmények érkeztek Törökkanizsából: Majdány-Rábén önkormányzati szinten 113 szavazatot kapott a VMSZ, 53-at a Szerb Haladó Párt.

Muzslyán összességében a VMSZ kapta a legtöbb szavazatot mindhárom szinten. Az önkormányzati választást 815 szavazattal, a tartományit 881 vokssal, a köztársaságit pedig 858 szavazattal nyerte meg. A négy szavazóhely közül háromban a VMSZ kapta a legtöbb szavazatot.

Szentmihályon a tartományi választásokon a VMSZ 258 szavazatot kapott, az SZHP pedig 85-öt. A köztársasági megmérettetésen a VMSZ-re 246-an voksoltak, az SZHP pedig 99 szavazatot kapott. Az önkormányzati szavazáson a VMSZ 231, az SZHP pedig 91 szavazatot kapott.

Erzsébetlakon az önkormányzati szavazáson a VMSZ 77 szavazatot kapott, 290-en a SZHP-re voksoltak. A tartományi megmérettetésen a VMSZ 106 voksot kapott, míg 268-an a SZHP-ra szavaztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában