Ország-világ

2020.12.03. 07:30

Szakértő: titkosszolgálati művelet áldozata lehet Szájer József

Földi László szerint titkosszolgálati művelet áldozata lett Szájer József, aki mint célszemély maga is tett azért, hogy ilyen helyzetbe kerüljön.

Szájer József minden bizonnyal egy titkosszolgálati művelet áldozata – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Földi László. Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója mindazonáltal úgy véli, a posztjáról távozó ­európai parlamenti képviselő végzetes hibát követett el, éppen akkor, amikor Magyarország élet-halál harcot vív Brüsszellel és a Soros-hálózattal.

Összehívják a nemzetbiztonsági bizottságot, mivel nem kizárt, hogy titkosszolgálati akció húzódott a Szájer-ügy mögött. A már nyilvánosságra került információk alapján ön, mint a hírszerzés egykori műveleti igazgatója, mit gondol a történtekről?

Azt valószínűsítem, hogy titkos­szolgálati művelet áldozata lett a magyar politikus, aki mint célszemély nyilván maga is tett azért, hogy ilyen helyzetbe kerüljön. Ez Szájer József részéről végzetes hiba volt.

Konkrétan mik utalnak az akcióra?

A Covid jó alkalmat és megfelelő körülményeket teremtett a művelet kivitelezésére. A kijárási tilalom elrendelése után indulhatott be a gépezet. Innentől kezdve csupán rá kellett venni Szájer Józsefet arra, hogy vegyen részt az összejövetelen.

Ezt miképp kell elképzelni?

A magyar politikusról számomra teljesen nyilvánvalóan minden titkos­szolgálat tudta, hogy a nemi identitását tekintve hová tartozik, milyen közösségeket látogat. Vélhetően egy hasonló körökben mozgó ismerőse – megbízást teljesítve – egyszerűen elhívta a buliba. Az összejövetelen a megengedett létszám felett jelentek meg, tehát a jogszabályok megsértése azonnal megvalósult. Mivel Szájer József megpróbált elmenekülni, és az utcán tartózkodott, már a kijárási tilalmat is megsértette.

Arra azért valószínűleg nem vették rá, hogy az ablakon távozzon.

Ez a részéről egy kétségbeesett próbálkozás lehetett. Ami azonban igencsak fontos, hogy az ügyben a drog is felbukkant. Ha elfogadjuk Szájer József állítását, amely szerint nem tudott a tablettákról, akkor a tiltott szereket valaki beletette a hátizsákjába. A műveletben részt vevők tehát biztosra mentek.

Ez így csupán spekuláció.

Persze, de aki ismeri a titkosszolgálatok működését, annak világosan kirajzolódik, hogy mi történt. Arról nem is beszélve, hogy ezt az elképzelést erősítik a további körülmények. Ilyen akcióra a politikának rá kellett bólintania. Hiszen, mint már említettem, Szájer nemi identitása hosszú évek óta minden titkosszolgálati szerv előtt ismert tény volt. Az akció időzítése, illetve az, ahogy a sajtóban kiszivárogtatták az ügy részleteit, számomra teljesen egyértelművé teszi a történteket.

Pontosan mire gondol?

A magyar–lengyel vétó miatt hatalmas az érdekellentét az unió egyes tagállamai között. Ez magyarázatot ad az időzítésre. A média pedig furcsa módon csupán Szájer József könnyed beazonosítását tette lehetővé. A bulin részt vevő diplomaták kiléte azonban homályban maradhat. A politikus lépre csalása egy igen komoly jelzés volt valahonnan, hogy vigyázat, sokat tudunk rólatok.

Szájer József zsarolható volt?

Mivel minden társszerv tudott róla, nem igazán. Nyugat-Európában a homoszexualitás inkább sikk, mint elítélendő dolog. De az adott körülmények között, a járvány miatt meghozott szigorítások miatt a politikus törvénysértéseket követett el, ami alkalmas volt a karaktergyilkosságra. Azt pedig ne felejtsük el, hogy Szájer József személyében az uniós területen legfelkészültebben mozgó politikusát veszítette el a Fidesz, ami hatalmas csapás a pártnak.

Nem gondolja, hogy egy ilyen bulin készült felvétellel sakkban lehet tartani valakit?

Ismétlem, nyugaton egy ilyen partin részt venni nem ügy, ott ezt senkinek nem róják fel.

A magyar hírszerzés, az Információs Hivatal (IH) felelőssé tehető az ügyben?

Aki leginkább felelőssé tehető, az maga Szájer József. Egy vezető európai parlamenti képviselő nem mehet szembe a törvényekkel, a hatályos intézkedésekkel. Arról a dolog természeténél fogva nem lehet tudni, hogy az IH-nak milyen információi voltak, illetve figyelmeztette-e bármire a politikust. Az viszont tény, hogy a jelenlegi kiélezett politikai viszonyok mellett a hírszerzésre hatalmas nyomás nehezedik, hiszen még akár a baráti társszervek is felléphetnek az ország érdekei ellen.

Mire számít, lesznek hasonló ügyek?

A törekvés meglesz újabb kényes ügyek kiteregetésére. Hatalmas kérdés, hogy milyen akták kerülnek le a polcokról, kiről, milyen információkat hoznak majd nyilvánosságra a sajtóban, de akár mindenféle impresszum nélküli blogokon vagy videómegosztókon. Ami az elmúlt tíz esztendőben történt, azt már nem lehet semmissé tenni, de az előttünk álló időszakot nagyon komolyan kell venni. Élet-halál harc zajlik Brüsszellel és a Soros-hálózattal. Olyan időszakot élünk, amikor nem lehet hibázni. Szájer József sikeres kiiktatásából pedig tanulni kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában