Ország-világ

2019.06.06. 19:46

Sokkoló szám: naponta ennyien fertőződnek meg nemi betegséggel

Gyakran egyszerre több kórokozóval vagy évente többször is megfertőződik egy ember - közölte a WHO.

MTI

A világon naponta több mint egymillióan fertőződnek meg nemi úton terjedő betegségekkel, mint amilyen a trichomoniázis, a klamídia, a kankó vagy a szifilisz - hívta fel a figyelmet csütörtökön Genfben közzétett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).


A 2016-os évre vonatkozó becslés alapján évente 376 millió fertőzés történik szexuális kapcsolat útján a 15-49 éves korosztályban, öt százalékkal több a 2012-ben becsültnél. Gyakran egyszerre több kórokozóval vagy évente többször is megfertőződik egy ember - olvasható a jelentésben, amely nem terjed ki a HIV-fertőzésekre.


Ez egy csendes és veszélyes járvány - állapította meg a jelentés egyik szerzője, Melanie Taylor.


A Föld lakosai közül minden negyedik fertőzött a négy betegség valamelyikével. Bár egy évben nagyjából ugyanannyi nő és férfi fertőződik meg nemi úton terjedő betegséggel, a baktériumok különösen makacsok a nők esetében, ezért őket lényegesen jobban sújtja a jelenség, mint a férfiakat.


A négy vizsgált betegségen kívül százmilliók érintettek herpesz- vagy HPV-fertőzésben, amely szintén nemi úton terjed - jegyezte meg az Egészségügyi Világszervezet.


A négy vizsgált betegségnek súlyos következményei lehetnek, így méhen kívüli terhesség, halvaszületés, meddőség, szív- és érrendszeri betegség, ízületi gyulladás. Csak 2016-ban 200 ezer szifiliszes anyától származó kisbaba halt meg közvetlenül a szülés előtt vagy után, vagyis a szifilisz a csecsemőhalandóság második leggyakoribb oka a malária után.


A nemi úton terjedő betegségek közül a leggyakoribb a trichomoniázis, a hüvely vagy a húgycső megbetegedése, amely az esetek 40 százalékát teszi ki és évente 156 millió embert érint. Alattomos betegségről van szó olyan értelemben, hogy a férfiaknál gyakran nem okoz panaszt, és ők azért adják tovább a kórt, mert nem is tudnak a fertőzöttségükről. Világviszonylatban 5,6 százalékra becsülhető a trichomoniázissal élő nők aránya, a férfiaknak csak 0,6 százaléka lehet fertőzött. Afrikában a nők 11,7 százaléka lehet fertőzött.


A második leggyakoribb az évi 127,2 millió embert érintő klamídia, a Chlamydia trachomatis nevű baktérium által okozott húgy-ivarszervi fertőzés, amelynek tünetei gyakran ugyancsak nem vagy későn jelentkeznek. A betegség a nők 3,8 és a férfiak 2,7 százalékát érinti. A tágabb - kínai határig nyúló - európai térségben a klamídia a leggyakoribb nemi úton terjedő betegség.


A kankó (tripper, gonorrea) baktériumával évente 86,9 millióan fertőződőnek meg, szifiliszben évi 6,3 millióan betegszenek meg.


A WHO hangsúlyozta, hogy gyógyítható betegségekről van szó, ezért a szűrővizsgálatok gyakoribbá tételét, a gyógyszerek megfizethető áron való elérhetőségét, megelőzést szolgáló felvilágosító kampányokat és következetesebb gumióvszer-használatot javasolt.


Egyes országokban nem áll rendelkezésre elegendő benzatin benzil-penicillin a szifilisz kezelésére, a gonorreát okozó gonococcusbaktériumok közül pedig egyre több rezisztens az antibiotikumokra, ezért fennáll a veszély, hogy egy napon nem lesz kezelhető a betegség - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet.


(Lead-képünk illusztráció: Pixabay - a szerk.)

Címkék#WHO

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában