SMS 01. 10.

Határesetek

• T. határőrség! Szeretném megkérdezni, 
miért nem lehet már a határ előtt 2 km-rel 
kiválogatni az EU-s kocsikat? Ugyanis mi 
szombaton reggel 7 órakor álltunk be a sorba, 
és 1/4 12-kor léptünk át Ausztriába. Az 
újságnak önök azt nyilatkozták, szelektálnak. 
Igen, ez így van. A határátkelő előtt 200 
m-rel. Még jó, hogy a sógorok szombaton 
5-ig nyitva vannak. 
Attila, Győr  
 • Én négy órát vártam a hegyesi határon és csak 
a bevásárlóközpont bejáratáig jutottam el. Ott 
pedig lefordultam Hegyes felé, így nem tudom, 
még mennyi lett volna a várakozási idő ezután. 
Mindenesetre a 4 óra végig kevés. 
Csilla, Mosonmagyaróvár 
• Lehet, hogy nem a kishatár megnyitását 
kéne szorgalmazni. Inkább a korszerűbbet 
kéne „emberibbé” tenni! Gondoljunk a 
hegyesi polgárok nyugalmára is! 
Az adakozásról
• Mindenki sajnálja a szökőár áldozatait, de szin
te eddig is adományokra voltak szorulva. Néz
zetek közben tv-t is. Ezzel nem a saját lelkiis
meretem nyugtatom. Inkább veszek két kiflit a 
sarki koldusnak. 
Erika, Győr 
• Tisztelt adakozók! Én csak pár ezer forintot 
ajánlottam fel, mivel úgy gondolom, hogy 
nekünk inkább itthon kell segíteni. Vajon 
akkor is ilyen bőkezű mindenki, ha valamelyik 
gyerekkórháznak kell gép? 
Mex 
• T. Cs. Jenő! Van a szomszédságodban beteg 
vagy rokkant gyerek? Rajtuk segíts! A Távol-Ke
leten a rengést követően figyelmeztetni kellett 
volna az embereket, nem most segíteni őket! 
H. B. 

Még egyszer a petárdáról

• Felesleges betiltani a petárdázást, mert aki hoz
zá akar jutni, az úgyis szerez, így volt addig is, 
míg nem engedték meg. Külföldön tanítják a 
használatát!
Csu 
• Egyetértek Orsival. Egyébként ha betiltanák 
a legális petárdaárusítást, akkor a legtöbb 
ember kimenne külföldre és ott venné meg. 
Mester 

Az evezősklubról

• T. evezősklub vezetősége! Észre kéne már 
venniük, hogy rossz irányba haladnak. Nehéz 
munkával megszerzett sikereket rombolnak 
szét. Jó ez így? Szerintem nem. 
V. E.  
• Fiatalként én is a vízügybe jártam evezni, a 
becsületes versenyzésre és a sportolás örömére 
neveltek. Sajnálom a mai fiatalokat! A levél író
jának igaza van, egy rangos klub és annak 
szellemiségének tönkretétele zajlik. 
B.-né, Győr 

Punkok és rockerek

• Minden ember olyan úton jár, amilyenen akar. 
(Életút vagy csak divat?) Ahhoz saját magán 
kívül más embernek nincs köze, amíg nem sért 
törvényt. A szókimondást nem tartom egyen
lőnek az őszinteséggel, éppúgy, ahogy a 
 rockerságot sem. Kíváncsi vagyok, a rockerek 
hány százaléka marad őszinte, ha utána bün
tetés várja. Tisztelet a kivételnek. Nem minden 
rocker őszinte, nem minden őszinte rocker. Kí
vülálló vagyok, sem punk, sem rocker, de bírom 
mindkettőt. 
Ronin  
• Éljen a punk! Nem kell foglalkozni a sok át
lagemberrel, akik nem merik vállalni saját ma
gukat sem. Szerintem inkább az ő öltözködésük 
nevetséges. Mindegyik ugyanúgy néz ki, mintha 
gyárilag készítenék őket. Az csak tisztelendő, ha 
valaki felvállalja a zenei stílusát! 
Rancid 
• DeX! Nem minden fiatal divatrocker, de saj
na vannak ilyenek. Emiatt ítélik el a 13–16 
éves rockereket! Nem az fontos, hogy hogyan 
nézel ki, hanem hogy mit érzel! 
Epidemic 
• A Linkin Parkot és Belgát szerettem, amíg 
divat nem lett belőle… Most a legtöbben azért 
hallgatják, mert az „milyen menő”. Hát kösz, 
de én ebből nem kérek. 
Viki 
• Alvin! Ha igazi punk lennél, nem fog
lalkoznál a kritikával. Nem az a lényeg, hogy 
mások mit gondolnak rólad… A többségetek 
csak divatból öltözik be. De az egész lényegét 
elfelejtitek… 
Manó, Győr 
 
Vélemények erről-arról

• Boldog, békés új évet annak a nagy és erős, 
zöld autósnak, aki pénteken ebéd után a 
McDonald’s-udvarban „anyázta” anyát és 
gyermekét.
Gy. N. 
• Megértem a menhely mellett élőket a ku
tyaugatások végett, de a kidobott, megvert ál
latokat ezerszer jobban sajnálom. Nekik szük
ségük van menedékre, míg nektek van saját 
házatok, családotok, tartoztok valahova, vala
kihez. És ők? Ki tudja, lehet, épp a háborgók 
között van olyan, aki mindezektől megfosztot
ta őket…
Panda 
• Én is sajnálom a kutyusokat! A gond, hogy 
nem lakókörzetben kell létesíteni a menhelyet (A 
övezet). Különben is ennyi kutyának nagyobb 
hely kellene!  
• T. Orsi! A gazdám nem szeret minket. Még 
sosem dobott közénk egy rohadt petárdát 
sem. Nem is tud „jól” szórakozni. Két altatás 
elől megmentett eb. 
Tyson és Bing 
 • A felső tízezernek, politikusoknak fogalmuk 
sincs az árakról. Ők a    juttatásaikból röhögve 
megélnek, nem érdekli őket a választók 
helyzete. Mikor szavazhatunk a parlamenti 
létszámról? Birkák vagyunk, az a  nép, 
amelyik ennyi törvénytelenséget elbír, meg
érdemli a sorsát.
Seffi 
• Jancsó úr, az eredményt munkával, nem a 
vidéki üzemek eladásával kellene növelni. 
Zavarja, hogy valaki ezt meg meri mondani? 
A Rába tönkremegy, a menedzsment meg 
tollasodik, szólni nem lehet, mert kirúgnak! 
Egy elkeseredett régi rábás.

Gyász
„Egész életeden át szívesen dolgozva, szerényen éltél. Most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERZSÉNYI ISTVÁNNÉ szül. Samodai Margit életének 93. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 20-án, pénteken 17 órakor lesz a pannonhalmi temetőben. Engesztelő szentmisét 18 órakor mondatunk a kistemplomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Ha majd rátérünk mi erre az útra, megyünk hozzád, s találkozunk újra. Hiába omlik rád a sír komor göröngye, emléked itt marad szeretteid szívében. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEILIG ISTVÁNNÉ szül. Hérics Borbála (Boris néni) életének 93. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 21-én, szombaton 15 órakor lesz a gyarmati temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.15 órakor a helyi katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
„Hosszú volt az út, amely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy nagypapánk, dédpapánk, rokonunk és ismerősünk, KISS LAJOS IMRE volt öttevényi lakos 87 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 20-án, pénteken 16 órakor lesz az öttevényi új temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem, apósunk és rokonunk, ID. SZALAY LÁSZLÓ bősárkányi lakos életének 79. évében hosszan tartó betegségben, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatás 2019. szeptember 20-án 17 órakor lesz a bősárkányi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 16 órakor a helyi templomban. Kérjük, hogy a szeretet és tisztelet jelét egy szál virággal fejezzék ki. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Magához szólított Téged a Jóisten, magához vett, hogy többé szenvedned ne kelljen. Életedben is harcoltál mindig mindenért, megküzdöttél keményen a végső nyugalomért. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Édesanyánk, Anyósom, Nagymamánk, Rokonunk és Ismerősünk, LADOCSI FLÓRIÁNNÉ szül. Végh Erzsébet életének 91. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 19-én, csütörtökön 17 órakor lesz a győrladaméri temetőben. Előtte engesztelő szentmise lelki üdvéért 16.15 órakor lesz a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
„Megfordulok, - de merre menjek? Hiszen te nem vagy már sehol! Soha, sehol már meg nem lellek, s mindig itt leszel valahol. (Váci Mihály) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, nagyapánk, dédapánk, apósunk és rokonunk, VARGA JÁNOS abdai lakos életének 89. évében türelemmel viselt betegségben, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 20-án, pénteken 12 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozója elől. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Kérjük, emléke előtt csak egy szál virággal adózzanak. Gyászoló család
„Megpihen a dolgos apai szív, áldás és hála övezi a sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, nagyapa, bánatos családodnak most az őrangyala. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, apósom és rokonunk, SARMAN MÁTYÁS volt postafőellenőr életének 85. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2019. szeptember 19-én, csütörtökön 14 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójából. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Megpihen a dolgos, jó apai szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, családodnak most az őrangyala. Megállt a szív, megállt a kéz, nincs szó az ajkakon, szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérünk, keresztapánk, sógorunk és rokonunk, SZABÓ GÉZA életének 71. évében elhunyt. Temetése szentmisével egybekötve 2019. szeptember 20-án 15 órakor kezdődik a kapuvári Szent Kereszt-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja
„Mit lelkem eddig félve sejtett, Előttem áll a nagy titok, Hogy csak az halt meg, ami nem lett, S az él örökké, ami volt. (Vajda János) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VINCZE ANDRÁS JÁNOS életének 88. évében hosszan tartó betegségben, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. szeptember 21-én, szombaton 14 órakor lesz a gönyűi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló Család
„Nem simogat kezed, nem mosolyog arcod, hiába szólítunk, nem halljuk már hangod. Egy jajszó nem sok, annyit nem mondtál, csak elmentél a halál hosszú útján. Szíved már nem fáj, a miénk vérzik, a fájdalmat, szenvedést szeretteid érzik. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALKOVICS LÁSZLÓ szeretett férj, apa, nagypapa életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 20-án, pénteken 16.30 órakor lesz a fertőbozi temetőben. A gyászmise 16 órakor kezdődik a fertőbozi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Pihenj, Te Drága Szív, mely megszűntél dobogni. Szerető Jóságod nem tudjuk feledni. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk és rokonunk, SOMOGYI GYULÁNÉ szül. Szücs Erzsébet 77 éves korában méltósággal viselt, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. 09. 21-én, szombaton 14 órakor lesz az abdai temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Véget ért a szenvedése, szívében nyugalom, miénkben, kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk, apósom és rokonunk, HORVÁTH ZOLTÁN GYULA nyugalmazott hajóparancsnok életének 76. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. szeptember 21-én, szombaton 10 órakor lesz a gönyűi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
A Hegykői Általános Iskola 1959-ben végzett diákjai a 60 éves osztálytalálkozón szeretettel és kegyelettel emlékeznek meg elhunyt tanáraikról, osztálytársaikról. Döbrősi Terézia Farkas Mária dr. Horváth József Horváth Bernadett Kóczán Imre Németh Péter Raszipovits Károly Weisz Mária Wégerbauer Róbert Emléküket szeretettel megőrízzük!
Szeretettel emlékezünk GRÓSZ JÓZSEF halálának 10. évfordulóján. Minden együtt töltött pillanatot hűen őrzök a lelkemben, mint megannyi kisfilmet. Gyakran visszapörgetem őket a fejemben, hogy emlékezzek arra, mennyire boldogok voltunk mi ketten. S ebbe az érzésbe egy szemernyi kétely sem vegyült. Szerető feleséged és családod
Fájó szívvel emlékezünk NAGY ZOLTÁN halálának 6. évfordulóján. Nem az a fájdalom amitől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Szerető feleséged és fiad Zoltán.