Ország-világ

2018.05.31. 16:24

SMART_watch projektet tartottak lengyel, német, szlovén résztvevőkkel

2018. május 14-én és 15-én került sor az INTERREG Central Europe program támogatásával megvalósuló SMART_watch projekt harmadik partner találkozójára. Az eseményt az INNOVA Észak-Alföld Nonprofit Kft. szervezte, az eseményre Közép-Európa számos régiójából érkeztek résztvevők, többek között Lengyelországból, Németországból és Szlovéniából.

kisalfold.hu

A periódus során pilot jelleggel számos regionális obszervatórium üzleti modellje került feltérképezésre a projekt keretében kialakított online eszköz alkalmazásával. A SMART_watch projekt által vizsgált regionális obszervatóriumok azok a szervezetek, amelyek a piaci folyamatokat, trendeket követik figyelemmel, adatokat gyűjtenek, valamint elemzik azokat, illetve jó gyakorlatokat gyűjtenek más európai régiókból, szolgáltatásaikat mindenekelőtt ingyenesen nyújtják. A megkérdezett szervezetek között klaszterek, önkormányzatok, kereskedelmi és iparkamarák valamint felsőoktatási intézmények is voltak. A megbeszélés során a felmérések tapasztalatainak összegzésére is sor került, amely alapján a kidolgozott módszertan további finomítása valósulhat meg.


Az online benchmarking eszköz, valamint az azon alapuló kompetencia térkép a jövőben lehetőséget biztosít a regionális obszervatóriumok számára a piac szerkezetének meghatározására, a piaci rés azonosítására és olyan szolgáltatások kifejlesztésére, amelyek illeszkednek a végfelhasználók igényeihez.


A következő hónapokban célunk azoknak az üzleti modelleknek az azonosítása, amelyek jó gyakorlatként szolgálhatnak az Intelligens Szakosodási Stratégia megvalósításában közreműködő szervezetek számára. Ennek keretében közeljövőben kerekasztal beszélgetésekre, valamint tanulmányi utakra kerül sor.

 

Pillanatkép a találkozóról.

Pillanatkép a találkozóról.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában