Ország-világ

2019.05.24. 21:53

Rétvári: Most vasárnap mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy megvédje az európai keresztény kultúrát

Az európai keresztény kultúránkat fenyegető veszélyt komolyan kell venni - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Gödöllőn.

Rétvári Bence a II. Máriabesnyői Mladifest ifjúsági keresztény fesztivál megnyitóján azt mondta: nagy "az egymásnak feszülés" Európában a keresztény Európát fontosnak tartó és az azt nem fontosnak tartó, a keresztény Európát "lecserélni" is hajlandó erők között.


Úgy fogalmazott: "mindenünk a keresztény hitünkből fakad", a kultúránk, a hagyományaink, az ünnepeink és az időszámításunk is.


Most vasárnap mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy megvédje az európai keresztény kultúrát - fűzte hozzá Rétvári Bence az európai parlamenti (EP) választásra utalva.


Vécsey László (Fidesz), Gödöllő és térsége országgyűlési képviselője azt mondta: a világban szinte tabunak számít, hogy világméretű a keresztényüldözés, 245 millió embert üldöznek, pusztán azért, mert őrzi keresztény hitét és kultúráját. A világban "csak tavaly négyezer keresztény halt vértanúhalált".


Közölte: a kormánypárti országgyűlési képviselők támogatják a kormányt abban, hogy tegyen meg mindent az üldözött keresztények megsegítéséért.


Egyre többen figyelnek fel pozitív példaként a magyar kormány által 2017-ben indított Hungary Helps Programra, amelynek keretében eddig 35 ezer üldözött keresztényen sikerült segíteni - tette hozzá a fideszes képviselő.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában