Ország-világ

2018.04.08. 21:31

Reakciók - Orbán: Magyarország a bátor emberek országa

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország nagy győzelmet aratott, az ellenzéki pártok vezetői lemondásokat jelentettek be a vasárnapi országgyűlési választás eredményeinek tudatában.

Munkatársunktól

Halász: nem számítottunk ilyen arányú  győzelemre

Nem számítottunk ilyen arányú győzelemre, örülünk az eredménynek.

- mondta a Fidesz-frakció szóvivője a parlamenti választás másnapján az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Az emberek megértették, hogy sorsdöntő választásról van szó, hogy nemcsak képviselőket, hanem jövőt is választunk - tette hozzá Halász János.


Nagy a feladat, folytatni kell a munkát, a migráció ellen tovább kell küzdeni, de miközben harcolunk, az élet is megy tovább, csökkennek az adók, nőnek a bérek - mondta a kormánypárti politikus. Halász János kérdésre megerősítette, hogy a kétharmados többség birtokában a Stop Soros törvénycsomagot az elsők között fogadhatják el.


Az Országgyűlés várhatóan április végén ülhet össze leghamarabb, ez a kérdés pedig már májusban sorra kerülhet - fűzte hozzá. Ne legyen kétsége senkinek, ez szuverenitási kérdés, az ország biztonságáról van szó - mondta.


Szijjártó: a magyar emberek biztonsága az első

 

Rekordot döntő részvétel mellett példátlan támogatottságot kapott a magyar kormány, amely első sorban a magyar emberek biztonságáról akar gondoskodni ezzel a felhatalmazással.

- mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. Az EU képtelen megtalálni a választ a migrációs válságra, és Brüsszelben azt próbálják elérni, hogy a tagállamok ne saját polgáraik biztonságát tekintsék elsődlegesnek - tette hozzá.


Éppen ezért a visegrádi országok (V4) úgy döntöttek, hogy maradnak az ENSZ migrációs paktumának tárgyalássorozatában, és megpróbálják belülről módosítani a csomagot - fűzte hozzá.

A 2018-as választási eredmények után senki nem kérdőjelezheti meg a magyar kormány támogatottságát migrációs politikája terén.

- fogalmazott a külügyminiszter.


Magyarország a bátor emberek országa, akik vasárnap egész Európa számára világossá tették, hogy a dolgokat így nem lehet folytatni, vagyis őszinte, világos beszédet akarnak, nevén akarják nevezni, mi gyötri ezt a kontinenst - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőre forduló éjszaka az Echo TV-nek.


A Fidesz-KDNP negyedik alkalommal újraválasztott kormányfőjelöltje emlékeztetett, azt kérték a választóktól, érezzék át, ezen a választáson talán hosszú évtizedekre eldől Magyarország sorsa. "Biztos voltam benne, ha jól csináljuk, tehát, ha egyenesen beszélünk, ha világosan beszélünk, ha nem hátrálunk meg, ha nem engedjük meg, hogy eltérítsenek bennünket, akkor ez a nép, amikor baj van, amikor veszély lehet, akkor össze fogja szedni magát, nagy számban elmennek és egybehangzó akaratot mutatnak a világnak" - fejtette ki, majd hozzátette, "az eredmény olyan jól sikerült, hogy komoly súlyt is jelent a vállamon".


Kiemelte, szeretné, ha Magyarország továbbra is a földön járna és tisztában lenne a realitásokkal, de szerinte azt is látni kell, hogy Európa őszintétlenségtől szenved. Orbán Viktor aláhúzta, amikor egy földrész nem tudja kifejezni azt, ami gyötri, amitől tart, amit fontosnak tart a jövőre nézve, akkor nem annyira egy ország katonáinak száma, a hadserege, a nemzeti összterméke, illetve a területének nagysága számít, hanem a gondolat és a hang tisztasága, egyenes mivolta.


"És itt nincs nagy nép, meg kis nép, itt vannak bátor népek, bátor emberek, Magyarország pedig a bátor emberek országa" - jelentette ki. "Ez a mi kontinensünk, ez a mi hazánk, a tágabb hazánk, szeretjük, szeretnénk, ha a jövő ugyanolyan szép lenne a számára, mint a mögöttünk hagyott néhány sikeres évtized volt" - mondta. Hangsúlyozta, "mi nem szemben vagyunk Európával és az Európai Unióval, hanem mi akarjuk Európát, akarjuk az Európai Uniót és sikeres és erős Európa Uniót akarunk, de ehhez először mindent, ami gyötör bennünket őszintén el kell mondani".


"A magyaroknak ebben van nagy ereje, a nyelvünk is nyilván segít, a politikai hagyományunk is arra épül, hogy az a rendes politikus, aki ki meri gondolni, amit egyébként már mindenki gondol" - mondta és azzal folytatta: "azt hiszem testhez álló volt Magyarország számára ez a szerep". "Mi udvariasan, tisztelettel, mindenkinek megadva azt, ami őt megilleti, de világosan elmondtuk, hogy mi jó, mi nem" - jelentette ki.


Orbán Viktor szerint "Magyarország nem akarja elkövetni azokat a hibákat, amiket nálunk hatalmasabb és gazdagabb országok elkövettek és nem akarjuk, hogy Európa rámenjen ezekre a hibákra, ki akarjuk ezeket javítani". "A mai választás után Magyarország teljes súlyával készen áll, hogy a közös európai munkában részt vegyen" - tette hozzá.


A kormányfő szólt arról is, hogy a választók több fontos dologról is döntöttek vasárnap. "Először is azt akarjuk, hogy Magyarország magyar ország maradjon" - szögezte le. "Van egy kultúránk - függetlenül attól, hogy ki hogyan van a Jó Istennel -, amit keresztény kultúrának nevezünk, ami egy ezeréves keresztény állami hagyományból nőtt ki" - mondta.


Hangsúlyozta, "ebben éljük az életünket, ez a mi világunk, a mi kultúránk, az életmódunk, az életelveink, ezeket meg akarjuk védeni, és nem akarjuk, hogy ezeket valaki megváltoztassa, vagy kívülről ránk parancsolják, hogy változtassuk meg őket". Orbán Viktor fontosnak nevezte, hogy a kormánynak meg kell védenie az eredményeket is, mert szerinte "bár Magyarország még nem tart ott, ahol tartania kellene, vagy ahol szeretne, vagy amire képes, de elindult egy magyar modell útján, ami sok tekintetben eltér más országok gazdaságpolitikájától, társadalompolitikájától, kultúrpolitikájától, de ez egy vállalható európai, az emberi szabadságot szolgáló politika". Példaként említette, hogy ebből a politikából jött az alacsony munkanélküliség, ezzel tudtak segíteni a nyugdíjasoknak, ezért van Magyarországon a legnagyobb családtámogatási rendszer egész Európában.


"Most aludjunk erre egyet" - válaszolta Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy a választás eredményével megszületett-e az általa korábban említett erkölcsi és politikai elégtétel. Beszélt arról is, hogy ez volt a legnehezebb kampányuk. Elmondta, nagyon sok jó szándék és jó akarat gyűlt össze az oldalukon, de nagyon sok rossz szándék is szembe jött velük. "Nem csak Magyarországról, a világ nem különösebben dicsőséges erőiből számosan összekapaszkodtak, hogy megállítsanak bennünket" - fogalmazott.


Kitért arra is, ő maga sem tudja felmérni még a mostani döntés jelentőségét, de annyit mindannyian éreznek, hogy ez egy fontos és nagy döntés volt. Fontosnak nevezte például, hogy Budapesten a várakozásokon felül szerepeltek és falusi emberként azt is fontosnak tartja, hogy a vidéki Magyarország a részvétel tekintetében felzárkózott a városokhoz és Budapesthez. "Bölcs nép a miénk, amikor úgy érzi, hogy baj van, az ország legtávolabbi szegletében is rájön valahogy arra, hogy neki itt, most cselekednie kell" - mondta.


Összefoglaló


A rekord részvételű parlamenti választáson az ellenzék napközben még optimista volt, estére viszont kiderült a kormánypártok az országos pártlistán és az egyéni választókerületek többségében is nyertek, így akár ismét kétharmados többségük lehet a parlamentben.


Vasárnap éjfél körül az országos listákra leadott szavazatok 88,57 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok szerint a FIDESZ-KDNP 48,76 százalékot szerzett. Második lett a Jobbik csaknem 20 százalékkal, az MSZP-Párbeszéd több mint 12, az LMP több mint 6 százalékot szerzett. A DK több mint 5, a Momentum csaknem 3 százalékot ért el. A Magyar Kétfarú Kutya Párt (MKKP) több mint 1,6 százalékos, az Együtt alig több mint 0,6 százalékos eredményt ért el az országos listán.


A Fidesz-KDNP győzelmét hozó parlamenti választás után a kormánypártok budapesti eredményváró központja, a Bálna előtt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azzal kezdte beszédét: "Győztünk!", s úgy fogalmazott: a magas részvétel minden kétséget zárójelbe tett.

Egy nagy csata van mögöttünk, sorsdöntő győzelmet arattunk, lehetőséget kaptunk, lehetőséget teremtettünk magunknak, hogy megvédjük, megvédhessük Magyarországot.

- mondta Orbán Viktor. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a köszönetét fejezte ki, s rámutatott: ez a leendő kormánynak rendkívüli politikai legitimációt és megerősítést ad. Vona Gábor sajtótájékoztatóján bejelentette: lemond a Jobbik elnöki tisztségéről. A párt elnöksége hétfő délután tervezi meg a további feladatokat. A pártelnök, miniszterelnök-jelölt elismerte a Fidesz-KDNP választási győzelmét, jelezve: a Jobbik célja a kormányváltás volt, de ez ma nem teljesült. Az MSZP és az Együtt elnöksége is benyújtotta lemondását. Az MSZP elnöke, Molnár Gyula közölte: tudomásul veszik a választói akaratot és felelősnek tartják magukat kialakult helyzetérért. A pártelnök elmondta azt is, hogy az MSZP a Párbeszéddel folytatja a változás szövetségét, készülnek az európai parlamenti és az önkormányzati választásra. Gratulált a győztesnek.


Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje úgy értékelt: az alapjairól újjá kell építeni a magyar baloldalt. Kijelentette: nyilvánvaló, hogy az eredmény messze elmarad attól, amiben hittek és dolgoztak. Az Együtt elnöke, Juhász Péter azt mondta: tudomásul veszik a választás eredményét, az Együtt elnöksége lemond. Szigetvári Viktor, a párt miniszterelnök-jelöltje azt mondta: ezt a kampányt az Együtt elvesztette, sikertelen volt az a stratégia, amire felépítették a saját listás kampányukat. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint a vasárnapi választáson a "polgári, európai, nyitott Magyarország szenvedett vereséget".


Gyurcsány Ferenc az ellenzék összteljesítményre vonatkozó kérdésre azt mondta, még pár órája is azt gondolta volna, hogy a Fidesznek a legrosszabb esetben sem lehet több mandátuma 110-115-nél. Hozzátette: azt el sem tudta volna képzelni, hogy a kormánypárt növeli a listás eredményét 2014-hez képest. Az LMP miniszterelnök-jelöltje úgy kommentált: a kormányváltás nem sikerült, "ez azonban nem jelenti azt, hogy feladjuk a küzdelmet". Szél Bernadett szerint pártjának nem a programján kell változtatnia, hanem azon, ahogyan közvetítik azt a választók felé. Hadházy Ákos társelnök a tájékoztatón bejelentette lemondását a társelnöki posztról. A Momentum Mozgalom elnöke, Fekete-Győr András úgy fogalmazott:

Fáj, ami történt, és nem tudunk gratulálni a Fidesznek, nem tudunk gratulálni Orbán Viktornak.

Nehogy elhiggyétek, hogy ez a rendszer feltétlen 2022-ig állni fog.

- mondta Fekete-Győr András, hozzátéve: ezt nem hagyják majd.


A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) várakozásainak megfelelő a párt által az országgyűlési választáson elért 1,6 százalékot meghaladó listás eredmény, ezért sikeresnek tartják a kampányukat - közölte az eredményeket értékelve a párt elnöke az MTI-vel. Kovács Gergely a jövőre vonatkozó legfontosabb céljuk egy médiabirodalom kialakítása, a megyei napilapok felvásárlásával és tartalmuk egységesítésével, ugyanis jelenleg nagyon eltérnek egymástól ezek az újságok, ami összezavarja az embereket.


Ritter Imre a kedvezményes mandátumot szerző német nemzetiségi listavezető - miután kiderült, hogy sikerült szavazati jogot jelentő kedvezményes mandátumot szereznie - az MTI-nek azt mondta: mind a 13 magyarországi nemzetiség érdekét képviseli majd az Országgyűlésben.


Karácsony: újjá kell építeni a magyar baloldalt


Az alapjairól kell újjáépíteni a magyar baloldalt, nagyobb társadalmi beágyazottságra, nagyobb egységre és a megújulásra van szükség - mondta Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a két párt újbudai eredményváró rendezvényén tartott sajtótájékoztatóján, elismerve, hogy a választási eredmény messze elmarad, attól, amit vártak.


Karácsony Gergely a vasárnapi országgyűlési választást követően, már hétfő hajnalban, nem sokkal éjfél után tartott beszédében elsőként megköszönte a választópolgárok részvételét, azokat a szavazatokat, amelyeket az MSZP-Párbeszéd és a szövetség győztes egyéni jelöltjei kaptak, majd azoknak a szavazóknak is köszönetet mondott, akik a kormánypártokat vagy más ellenzéki pártokat támogattak. Karácsony Gergely azt mondta: abban bizakodtak, hogy a magas részvétel a változást akaró polgárokat erősíti, a végeredményt látva azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak a változást akarók, hanem a kormányt támogatók is nagyobb arányban szavaztak, mint ahogyan azt néhány héttel ezelőtt gondolták. Kijelentette: nyilvánvaló, hogy az eredmény messze elmarad attól, amiben hittek és amiért dolgoztak.


"Mi Magyarországnak más jövőt szántunk, mint amit ma a magyar választópolgárok jelentős része gondol", de az eredmény után sem változik meg az a véleményünk, hogy Magyarországnak más irányba kelleme mennie - mondta. Hozzátette: elfogadják azt, hogy ma a választópolgárok - még akkor is ha nem fair választásban - alapvetően másféleképpen gondolkodtak erről.


Úgy fogalmazott: jó szívvel gratulálna a vesztes a győztesnek, de ezt Magyarországon nehéz megtenni, nem azért, mert kicsinyesek, hanem mert tudják, mi minden, "mennyi hazugság, milyen médiatúlsúly, választási szabályozás" van benne abban a győzelemben, amelyet a Fidesz aratott. Ugyanakkor hozzátette: mégis gratulál a győztesnek, mert úgy gondolja, talán így kicsit közelebb kerülnek ahhoz, hogy normális országban lehessen élni. Az este egyik tanulságának azt nevezte, hogy még mindig a demokratikus ellenzék az erősebb ellenzék a magyar belpolitikában, még mindig a baloldalon van több esély érdemben fellépni a Fidesz túlhatalmával szemben. Szerinte a demokratikus ellenzéki pártok mandátumaránya és az elnyert egyéni körzetek azt mutatják, hogy hosszú távon ezt a kormányt baloldalról lehet érdemben leváltani.


Hozzátette: azt is látni kell, hogy a demokratikus ellenzéki tábornak a legerősebb szövetsége továbbra is az MSZP-Párbeszéd, viszont, ahhoz, hogy ez a politika visszaszerezze a választópolgárok többségének támogatását, más utakon kell elindulniuk. Hangsúlyozta: örülnek, hogy Budapesten a többség a változás mellett szavazott, de nem lehet demokratikus közösséget úgy felépíteni hosszú távon, hogy a vidék társadalma ennyire magára hagyott, ennyire nem ér el a szavuk a kistelepüléseken élőkhöz. Szerinte a másik tanulság az, hogy a választási kudarc azt a stratégiát támasztja alá, amelyet az MSZP-Párbeszéd ajánlott a demokratikus ellenzéki tábornak, hogy mutassanak nagyobb egységet a választópolgároknak.


Hozzátette: végig kell gondolni, a választási eredmény mennyiben tudható be annak, hogy ez a közös ajánlat nem született meg és az utolsó percekig egyezkedtek azért, hogy legalább az egyéni választókerületben létrejöjjön. Véleménye szerint ez a két tanulság egy harmadik még fontosabbhoz vezet, ahhoz, hogy a magyar balközép, baloldali demokratikus politikát az alapjairól kell újjáépíteni.


"Az eredményben sok minden benne van, ami a Fidesz erőfölényével kapcsolatos, de nekünk nem siránkoznunk kell ezeken, hanem dolgoznunk" - jelentette ki. Mint mondta, az a szövetség, amelyet létrehoztak, "sokak szívében reményt gyújtott". Hozzátette: bár az eredmény elmarad a várakozásaiktól, de néhány hónapja még mindenki arról beszélt, hogy az MSZP be sem jut a parlamentbe, majd, hogy a szövetség nem ugorja meg a 10 százalékot. Nem állítom, hogy ezzel az eredménnyel bárkinek boldognak kellene lennie, de nincs az a kudarc, nincs az a pofon, amely olyan erős lenne, hogy ne akarjunk újra felállni és küzdeni a baloldal megújításáért - mondta Karácsony Gergely, aki szerint nagyobb társadalmi beágyazottságra, nagyobb egységre és megújulásra van szükség, és közelebb kell jutni az emberekhez.


Kósa: az emberek meg akarják védeni a saját  országukat


Nagyon nagy küzdelem volt - összegezte az országgyűlési képviselő választást Kósa Lajos vasárnap éjjel Debrecenben, a Fidesz eredményváró összejövetelén. A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter - miután a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltjei mind a hat hajdú-bihari egyéni választókerületben győzedelmeskedtek - azt mondta: a nagyon magas részvétel azt bizonyítja, hogy az embereket érdekli az ország sorsa, meg akarják védeni saját hazájukat. "Nekünk nincs más dolgunk, mint összefogva a választókkal, megvédjük az országot" - fogalmazott. Kósa Lajos mindenekelőtt a választóknak mondott köszönetet, akik a hazugságok, megtévesztések ellenére józanságukat bizonyítva döntöttek arról, hogy Magyarországot meg kell védeni. A politikus megköszönte annak az 1200 aktivistának a munkáját is, akik Debrecenben közvetlenül segítették a Fidesz-KDNP kampányát.


Szél Bernadett szerint nem az LMP programján kell változtatni, hanem azon, hogyan tárják az emberek elé


A kormányváltás nem sikerült, ez azonban nem jelenti azt, hogy feladjuk a küzdelmet - mondta hétfő, kora hajnali sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, aki szerint pártjának nem a programján kell változtatnia, hanem azon, ahogyan közvetítik azt a választók felé.


"Hiába értünk el jobb eredményt, mint négy éve" - fogalmazott, hozzátéve: most kétszer olyan keményen kell küzdeni Magyarországért, mint eddig. A párt azonnal belekezd a küzdelem új szintjének és minőségének megvalósításába - mondta. Hangsúlyozta: programjuk stabil, nyertes jövőt jelentene az országnak, ezért nincs okuk azon változtatni. "Nagy a baj az országban" - értékelt -, ezért mindenkit arra kért, ne adja fel azt a küzdelmet, amit elkezdtek, bármit is mutatnak most az eredmények.


Hangsúlyozta: senki nem vitathatja el az LMP-től, hogy Magyarországot nagyon szeretik. "Egy dolgot tudunk tenni: még nagyobb megértéssel viseltetünk egymás iránt, a szekértáborokat felszámoljuk" - közölte. Hozzátette: a hasonlóan gondolkodó emberek megtalálják egymást, és van, hogy változást visznek végbe. Hadházy Ákos társelnök a tájékoztatón bejelentette lemondását a társelnöki posztról, mert szerinte a választást nem a kormányoldal nyerte meg, hanem az ellenzék veszítette el, amiért az ellenzék vezetői felelősséggel tartoznak. Ugyanakkor azt üzente a fideszeseknek: abban ne legyenek biztosak, hogy megszabadultak tőle.


Szerinte a választás eredménye súlyos gazdasági és politikai következményeket hoz, amelyek egy része még nem belátható. Úgy ítélte meg: a kormánypárti szavazókat megtévesztették, és kijelentette azt is: nem tud gratulálni a választás győztesének, mert a verseny nem volt tisztességes, és hibának nevezte, hogy ilyen feltételek mellett egyáltalán elindultak.



Fekete-Győr: nem tudunk gratulálni a Fidesznek


Fáj, ami történt, és nem tudunk gratulálni a Fidesznek, nem tudunk gratulálni Orbán Viktornak - jelentette ki a Momentum Mozgalom elnöke vasárnap éjjel Budapesten, pártja eredményváró rendezvényén.


Fekete-Győr András úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök és a nagyobbik kormánypárt "politikai bűnt követett el" Magyarországon az elmúlt nyolc, és kiváltképp az elmúlt négy évben. "Félelmet hozott" az emberek szívébe, akik rettegnek - tette hozzá. Szavai szerint magyarok pszichológusokhoz járnak, mert tartanak a migránsoktól, menekültektől.


"Érezzük, amit éreztek, baromira dühösek vagyunk" - szólította meg közönségét a pártelnök. Fekete-Győr András azt mondta, "nagyon nehéz ez a pillanat". Sok ezren rengeteget dolgoztak az országért, és jó látni, hogy mennyien eljöttek a rendezvényre, amelyet a legjobb eredményvárónak nevezett. "Ha valahol ma Magyarországon fiatalokat szeretnénk találni egy kampányzárón, akkor ők itt vannak, a jövő itt van" - hangoztatta a Momentum Mozgalom elnöke. Ezzel az ellenzékkel nem lehet leváltani a rendszert - jelentette ki Fekete-Győr András.


"Ez az ellenzék megint elhitette velünk - a Karácsony-kormány, a Szél-kormány, a Vona-kormány, meg a DK-kormány -, hogy rendszert lehet váltani" - fogalmazott. Felidézte, hogy 2014-ben kétharmada lett a Fidesznek, és elképzelhető, hogy most is így alakul. "Meddig akarjuk még ennek az ellenzéknek a kezébe adni a sorsunkat?" - tette fel a kérdést.


"A Momentum Mozgalom itt fog maradni Magyarországon, nem fogunk elmenni külföldre. Folytatni fogjuk azt a mozgalmi politizálást, amit elkezdtünk az elmúlt egy évben, össze fogjuk gyűjteni megint aláírások százezreit, ha kell, és be fogjuk indítani a cselekvés köreit országszerte" - mondta a pártelnök. Fekete-Győr András szerint a parlamentbe jutás nem több egy eszköznél. Az elmúlt évben bizonyították, hogy az Országgyűlésen kívül is el lehet érni eredményeket - emelte ki.


Úgy fogalmazott, hogy meg lehet állítani "egy több ezer milliárdos olimpiai pénzszórást és lopást". Szigoríttatni lehet a büntető törvénykönyvet a korrupciós bűncselekmények esetében, lehet telekocsis applikációkat fejleszteni a külföldön élő magyarok szavazásának segítése érdekében - sorolta. A pártelnök hangsúlyozta: azért kezdtek dolgozni a Momentum Mozgalomban, hogy felébresszék Magyarországot "a politikai apátiából". Rengeteg fiatal ment el szavazni, és ezt a munkát fogják folytatni - nyomatékosította. Azért kezdtek politizálni, hogy a 21. század nyertesévé tegyék a magyar államot. "Mert megvan bennünk a potenciál" - fűzte hozzá. Cselekedni kell azért, hogy létrejöhessen egy 21. századi reformkor - mondta Fekete-Győr András.


Utalt rá, hogy jövőre önkormányzati és európai parlamenti választásokat tartanak. "Újjászervezzük magunkat, felkészülünk rá, és éjt nappallá téve fogunk dolgozni szüleinkért, nagyszüleinkért és önmagunkért" - hangoztatta, a jelenlévők segítségét kérve. A Momentum Mozgalom elnöke megköszönte annak a több mint százezer embernek, aki bizalmat szavazott a pártnak.


"Nehogy elhiggyétek, hogy ez a rendszer feltétlen 2022-ig állni fog" - mondta Fekete-Győr András, hozzátéve: ezt nem hagyják majd. Úgy fogalmazott, hogy közösségben erősek és hangosak, míg egyénenként gyengék és halkak.


"Maradjunk közösségben, arra szeretnélek kérni titeket, harcolunk a Fidesz ellen" - zárta beszédét a pártelnök.


Nézőpont: Az országgyűlési választások eredményei visszaigazolják az elmúlt 8 év kormányzati intézkedéseit


A Nézőpont Intézet elemzője szerint a vasárnapi országgyűlési választás eredményei visszaigazolják az elmúlt 8 év kormányzati intézkedéseit, egyúttal egy világos üzenetet jelent Brüsszel számára is. Fodor Csaba, a Kossuth Rádió vasárnap esti műsorában azt mondta: a szavazatok 70 százalékos feldolgozottságánál az látszik, a kormánypártok stabil abszolút többséget szereztek.


Kiszelly Zoltán politológus hozzátette: ennek alapján úgy tűnik "nem vált be az a jóslat", hogy a magas részvétel az ellenzéknek kedvez. Az is megdőlt, hogy Budapest dönti majd el a választást, mert most úgy tűnik a vidéki települések döntötték el. Megjegyezte, az ellenzéki pártok most más taktikával próbálkoztak, de ez is kevés volt, hogy elérjék céljukat.


Tóth Bertalan azt állítja, a hatalom nem szerette volna, ha sikeres a szocialisták mozgósítása


Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerint a párt informatikai rendszerét ért terheléses támadás azt bizonyítja, hogy a hatalom nem szerette volna, hogy sikeres legyen a szocialisták mozgósítása. Tóth Bertalan vasárnap este az MSZP-Párbeszéd újbudai eredményváró rendezvényén az MTI kérdésére, hogy milyen eredményt vár az MSZP-Párbeszéd számára, azt mondta:

Nehéz megbecsülni, mi történt az egyéni választókerületekben.

Senki nem számított ilyen magas részvételi arányra, mi sem - tette hozzá a frakcióvezető. Hangsúlyozta: nagyon bizakodó, mert az MSZP sok áldozatot hozott azért, hogy esélyes jelöltek legyenek a választókerületekben. Kérdésre válaszolta elmondta: az MSZP minden megtett, minden jogszabály adta lehetőséggel élt a mozgósítás érdekében, azonban napközben egy terheléses támadás érte az MSZP informatikai rendszerét. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy "a hatalom nagyon nem szerette volna", hogy ez a mozgósítás sikerüljön.


Tóth Bertalan kérdésre válaszolva elmondta:

Sok bejelentést kaptak napközben választási szabálytalanságokról, volt, ahol a választók beismerték, hogy azért kaptak pénzt, hogy a Fideszre szavazzanak, volt olyan hely, ahol láncszavazás történt.

Hozzátette:

Ezeket a visszaéléseket bejelentették, és majd kiderül, hogy a választási bizottság miként értékeli, ezek milyen szinten befolyásolták a választási eredményeket.


Hidvéghi Balázs szerint hatásos volt a kampány


Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint hatásos volt és sikeresnek mondható kommunikációjuk a választási kampányban. Hidvéghi Balázs vasárnap este a Kossuth Rádiónak nyilatkozva azt mondta: ennek legfőbb jele, hogy nagyon magas a választási részvétel.


Értékelése szerint hosszú kampány volt, nagyon élesek voltak az ellentétek, elsősorban a bevándorlás kérdésében, amely a nagyobbik kormánypárt szerint a legfontosabb, és meghatározó kihívás az ország előtt. Üdvözölte a magas részvételt, és hozzátette: szerinte ez azt mutatja, hogy az emberek megértették, hogy nagy a tét. Jelezte: arra kérik a Nemzeti Választási Irodát, tegye lehetővé, hogy aki még sorban áll, leadhassa szavazatát.


Hidvéghi Balázst kérdezték arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, miután reggel leadta szavazatát, azt mondta, indul mozgósítani. A kommunikációs igazgató szerint ennek "rendkívül nagy a jelentősége", mert a szavazópolgárok igénylik, hogy közvetlenül megkeressék őket. A Fidesznek hosszú idő óta erőssége, hogy közvetlen kapcsolatot tart fenn a választóival, megkérdezi a véleményüket - tette hozzá.


Juhász Péter szerint a magas részvétel kormányváltást ígér


Az Együtt abban bízik, hogy kormányváltás lesz, a párt alelnöke szerint a magas részvételi adatok azt mutatják, hogy azok közül is sokan elmentek szavazni, akik talán eddig a bizonytalanok táborába tartoztak. Juhász Péter az urnazárást követően tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, meggyőződése, hogy az Együtt bent lesz a parlamentben. A magas részvételi arány mindenképpen jó hír a kormányváltást akaróknak - fogalmazott az ellenzéki politikus.


Szerinte a Fidesz "csak a stabil, fix táborát tudta mozgósítani", és olyanok is nagy számban mentek el szavazni, akik kormányváltást akarnak.

Az Együtt politikája arról szólt, hogy a kormányváltásért politizáltak, tehát minden olyan eredménynek örülnek, ami ehhez közelebb visz.

- mondta Juhász Péter. Hozzátette: abban bíznak, hogy két egyéni mandátumot szereznek Szabó Szabolcs (Csepel) és Vajda Zoltán (Mátyásföld) révén. Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy az eddiginél több az egyéni mandátumszerzés lehetősége. Megjegyezte, hogy a választási rendszer működése most sem volt botrányoktól mentes, és az ellenzék partner lett volna a hibák kijavításában, azonban a Fidesz nem. Juhász Péter szerint a Fidesz legitimitása a magas részvétel miatt megingott.


Novák Katalin szerint az emberek megértették, hogy Magyarország sorsa a tét


Az emberek megértették, hogy ez egy sorsdöntő választás, Magyarország sorsa a tét - kommentálta a Fidesz alelnöke pártja eredményváró központjában az M1-nek a magas részvételt a vasárnapi parlamenti választáson. Novák Katalin különösen örömtelinek nevezte, hogy kistelepüléseken is sokan mentek el szavazni.

 

fotó: MTI

fotó: MTI


A kormánypárti politikus közölte, az elmúlt nyolc évben nagyon sokat tettek azért, hogy az ország erősödni tudjon, a családok nagyobb biztonságban, minél jobban tudjanak élni. Ezért - mint mondta - bízik abban, hogy őket támogatják a választók, és jó eredményre számít.


A Jobbik rendszerkritikának tartja a részvételi arányokat


A Jobbik alelnöke a rendszer kritikájaként értékelte a részvételi adatokat vasárnap esti budapesti sajtótájékoztatóján. Z. Kárpát Dániel az urnazárást követően történelmi jelentőségűnek nevezte a voksolást és megköszönte szavazóknak, hogy a "fullasztó légkör ellenére" nagy számban kifejezték véleményüket.


Értékelése szerint a magas részvétel azt jelzi, hogy Magyarország nem kér abból a visszataszító hangulatból, ami az elmúlt hónapokban eluralkodott. Megjegyezte: a Jobbik igyekezett programok mentén, építő jellegű kampányt folytatni, s nem felülni a provokációknak.

 

fotó: MTI

fotó: MTI


Az alelnök arról is beszámolt: nemcsak jobbikos, hanem apolitikus és klasszikus baloldali emberekkel is tudtak közös pontokat találni, amelyek mentén kialakítható egy nemzeti minimum. Azt is megfogalmazta: a Jobbik hangulati rendszerváltást szeretne véghez vinni és hozzáértő kormányt alakítani. Z. Kárpát Dániel kérdésre kitartásra buzdította azokat, akik még nem tudták leadni szavazatukat; ebben, illetve a külképviseleteken kialakult sorokban tudatosságot feltételezett.


Hozzátette: pártja éppen ezek elkerülésére javasolja az e-szavazás intézményét. A visszaéléseket firtató kérdésre azt felelte: minden jogorvoslati lehetőséget ki kívánnak meríteni, s arra számítanak, hogy a következő napokban tucatjával fognak a "csontvázak kiesni a szekrényből", ezek adott esetben a végeredmény legitimitását megkérdőjelezhetik.


Németh Szilárd szerint erős legitimációval működhet  az új Országgyűlés

A magas választási részvételi arány azt jelenti, hogy a parlament rendkívül erős legitimációval teheti a dolgát

- mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke vasárnap az Echo Tv-nek. A kormánypárti politikus az utolsó választási urna bezárása előtt, a részletes választási eredmények ismerete nélkül nyilatkozva úgy fogalmazott, biztos abban, hogy meggyőző többség választotta a kormánypártot.


Kijelentette, minden rendben ment a választáson, amelyen az emberek arról döntöttek, milyen jövőt szeretnének maguknak. Németh Szilárd beszélt arról is, hogy választókerületében, Csepel-Soroksáron jól sikerült a Fidesz mozgósítása, a választópolgárok megértették, hogy a voksolás Magyarország hosszú távú jövőjéről, az ország és Európa biztonságáról, a családok jólétéről szól.

 

fotó: MTI

fotó: MTI


A napnál világosabb, hogy Magyarország függetlenségéről volt szó, arról, kikkel kell együtt élnie a magyaroknak, hogyan kell megőrizniük a kultúrájukat - tette hozzá. A Fidesz alelnöke azt mondta, az ellenzéket a gyűlölet, az agresszivitás vezérelte, mivel gyakorlatilag az életükért küzdöttek, ezért "adták-vették" a jelöltségeket.


Ennek lett az eredménye, hogy sok helyen egy "erős Soros-jelölt" nézett szembe Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz-KDNP nemzeti jelöltjével. Németh Szilárd kitért arra is, szerinte a kisebb pártoknak már izgulniuk sem kell, mert a magas részvétel miatt biztosan "elvéreztek".


Az LMP 8-10 százalékos  eredményére számít


Nyolc-tíz százalékos LMP-s választási eredményre számít Hadházy Ákos társelnök, és bízik abban, hogy egyéni mandátumot is szereznek. A politikus ezt pártja eredményváró rendezvényén, egy budapesti szállodában az urnazárást követően nyilatkozta vasárnap.


Hadházy Ákos szerint az ellenzéknek kedvez a magas részvételi arány. Úgy értékelt, a Fidesz mozgósítása már nem lehet megfelelő ilyen választási hajlandóság mellett, mert amit egy városban meg tud csinálni a kormánypárt, arra az egész országban már nem képes.

 

fotó: MTI

fotó: MTI


Azt az eredményt tudja elfogadni, amelynél a jelenlegi kormánytöbbség kisebbségbe szorul, más eredményt kudarcnak értékel - jelentette ki. Úgy ítélte meg, ennek esélye már 50 százalék felett van. A politikus elmondta azt is: ha marad a jelenlegi kabinet, vállalja a felelősséget és ígéretéhez mérten lemond vezetői pozíciójáról a pártban, és ezt akár a választás estéjén bejelenti.


Kanász-Nagy Máté szóvivő azt mondta: minél nagyobb a részvétel, annál nagyobb az esély a kormányváltásra. Szerinte sok bizonytalan szavazó járult az urnákhoz, ami akár 10 százalék feletti eredményt is hozhat pártja számára. Az LMP-nek szerinte megvannak a tartalékai, a legkevésbé elutasított párt, így akik az utolsó pillanatban döntenek a szavazásról, jó eséllyel szavaznak rájuk. A párt eredményváróján urnazárás után fél órával még kevés politikus tartózkodott, Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt későbbre ígérte érkezését.


Az MSZP-Párbeszéd szerint kormányváltó szándékot jelez a rekord közeli választási részvétel


Budai Bernadett, az MSZP szóvivője vasárnap este a fél hetes, 68,13 százalékos részvételi adatok ismeretében az MTI-nek az MSZP-Párbeszéd újbudai eredményvárójának helyszínén azt mondta, úgy tűnik, kiemelkedően magas, várhatóan rekordközeli lesz a részvétel.


Felhívta a figyelmet arra, Budapesten az országos átlagot meghaladó lehet a részvételi arány. A szóvivő úgy értékelt: az országban megmozdult valami, az emberek elhitték, hogy leváltható az Orbán-kormány és le is akarják váltani.

Meggyőződésünk, hogy a mostani magas részvétel az mindenképpen a kormányváltó (...) szándékot tükrözi.

- fogalmazott. Szerinte azok mentek el nagyobb arányban, akik eddig soha nem mentek el szavazni, vagy esetleg bizonytalanok voltak. Budai Bernadett azt mondta, akármi is lesz a végső eredmény, mindenképpen azt mutatja, hogy az országban nem mehetnek úgy a dolgok holnaptól, mint ahogy eddig mentek.


Kérdésre beszámolt arról, hogy az MSZP és a Párbeszéd elnöksége az eredményvárónak helyet adó újbudai MSZP-irodához közeli épületben ülésezik. Hozzátette: Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje még nem érkezett meg. Az XI. kerületi MSZP irodájának lufikkal, zászlókkal és plakátokkal feldíszített kertjében két sátort is felállítottak, mivel sok újságíró akkreditált az eredményváróra és idevárják a párt aktivistáit is. A kertben tartják majd az eredményt értékelő sajtótájékoztatót is.


Halász János: a magas részvétel mutatja, hogy az  emberek átérezték a választás súlyát

A magas részvétel mutatja, hogy az emberek átérezték a választás súlyát, azt, hogy az ország jövőjéről is dönthettek.

- nyilatkozta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője vasárnap este a Kossuth Rádióban. Köszönetet mondott a választóknak, köztük külön azoknak, akik a Fidesz-KDNP jelöltjeire adták szavazatukat. Hangsúlyozta: az emberek átérezték, hogy ez a voksolás nemcsak arról szól, hogy képviselőket és kormányt választanak, hanem az ország jövőjéről is dönthettek.

 

fotó: MTI

fotó: MTI


A magas részvétel mindenképpen erős felhatalmazást jelent majd a következő kormánynak - tette hozzá. Halász János kitért arra is, hogy a kampány szerinte "rettentően durva" volt az ellenzék részéről, de "nem hagyták magukat". Szerencsésnek nevezte, hogy tudtak beszélni "arról, ami előttünk áll", az ország sorsáról, a magyar kultúra megőrzéséről és arról, hogy megmaradhasson a migrációellenes, nemzeti kormány, ne "Soros jelöltjei" jöjjenek.


Gulyás Gergely: nagyon erős lesz az új  parlament legitimációja


A következő Országgyűlés legitimációja nagyon erős lesz - így értékelte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a magas részvételt a vasárnapi parlamenti választáson.

Nagyon örülünk annak, hogy ilyen sokan vettek részt a választáson, ez mutatja, hogy a magyar demokrácia erős, Magyarország polgárai dönteni akarnak a saját jövőjükről.

- mondta a politikus, a Fidesz alelnöke a kormánypárt eredményváró központjában, Budapesten, a Bálnában, miután este hét órakor hivatalosan befejeződött a választás. Gulyás Gergely a sajtótájékoztatón jelezte, még arra is jó esély van, hogy a mostani legyen minden idők legmagasabb parlamenti választási részvétele.


Értékelése szerint ez közös siker, a magyar demokrácia közös sikere. A frakcióvezető köszönetet mondott mindenkinek, aki elment voksolni, azoknak pedig külön is, akik a kormánypártokra adták szavazatukat. Fontosnak nevezte, hogy azokban a szavazókörökben, ahol még sorban állnak a választópolgárok, mindenkinek legyen lehetősége leadni a szavazatát. A választási szerveket ennek biztosítására kérte. Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy voltak ugyan szabálytalanságok a vasárnapi választáson - a Fidesz is sok esetben tett panaszt -, de alapvetően a választás rendjét befolyásoló körülmény nem volt.

Ezért nagyon örülünk annak, hogy magas részvétel mellett egy erős, legitim parlamentje lesz az országnak.

- zárta szavait az alelnök-frakcióvezető. A sajtótájékoztató után Gulyás Gergely több újságírói kérdésre is válaszolt, és egyebek mellett arról beszélt: továbbra is azt reméli, hogy a stabil kormányalakítást lehetővé tevő 100 mandátumot sikerül elérni.


Azon túl minden ajándék - fogalmazott. Egy esetleges koalíciós kormányzást firtató kérdésre azt válaszolta, nincs okuk erről beszélni, abban bíznak, hogy a választásnak világos eredménye lesz. Megerősítette továbbá azt az álláspontját, hogy a realitás határán messze túl van a kétharmados többség. A részvételről a frakcióvezető azt mondta:

Nem gondolom azt, hogy attól, hogy többen mentek el, nekünk rosszabbak lennének az esélyeink.


Erős, önálló parlamenti frakcióban bízik a DK


A Demokratikus Koalíció abban bízik, hogy erős, önálló frakciója lesz a következő Országgyűlésben.   


[namelink name="Gréczy Zsolt"] szóvivő az urnazárást követően az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, az általuk várt legrosszabb forgatókönyv az, hogy a Demokratikus Koalíciónak önálló frakciója van, de nem történik meg a kormányváltás, a legjobb pedig az, ha az erős DK-s frakció létrejötte mellett a szavazók az Orbán-kabinetet is leváltják.


A politikus megjegyezte, a rendkívül magas részvétel remélhetőleg azt jelzi, hogy az embereknek elegük lett az Orbán-kormányból, és ezért a kormányváltásra szavaztak.


Az egész napos választási hangulat azt mutatja, hogy az emberek élni akarnak azzal a jogukkal, hogy beleszólhatnak az ország sorsába - fogalmazott a politikus. Gréczy Zsolt közölte: reméli, hogy az eredmény "visszaigazolja a többség vágyait", és új, "demokrata kormánya" lehet az országnak.


A szóvivő sajtótájékoztatót is tartott, ezen kijelentette, hogy több "aggasztó jelet" is tapasztaltak. Többször is lefagyott a valasztas.hu rendszere - bírált, hozzátéve: a kormány nem készült fel eléggé a választás lebonyolítására. A szavazókörökben is voltak zavaró tényezők, egyes körzetekben olyan neveket húztak le a szavazólapokról, amelyeket nem kellett volna, másokon olyanok maradtak fent, amelyeknek nem lett volna szabad - sorolta.


Gréczy Zsolt a sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy az interneten egyre több helyen olvasható, hogy rendőrkonvojok tartanak Budapest felé. Ha ez egy békés és tisztességes választás, a kormánynak nem kellene ilyen erődemonstrációt alkalmaznia - jelentette ki.


A párt egy fővárosi romkocsmában tartja az eredményváróját, a Demokratikus Koalíció vezetőit este kilenc óra körülre várják a helyszínre.


Elemzők: nehéz megmondani, mely pártok lesznek magas részvétel nyertesei


Az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában megszólaltatott két elemző nem vállalkozott becslésre arról, mely pártok lesznek a nyertesei a magas választási részvételnek. 


[namelink name="Lánczi Tamás"], a Századvég Alapítvány vezető elemzője arról beszélt: általános tapasztalat szerint érdemben nem módosít a pártok támogatottságának arányán az ilyen növekedés, mivel az leképezi a korábbi pártpreferencia-arányt.


Szerinte a Demokratikus Koalíció és az LMP aggódhat a magas részvétel miatt, "a tízszázalékos küszöböt pedig az MSZP-nek kell megugrania", de a jelek szerint sikerrel veszik ezt az akadályt.


[namelink name="Mráz Ágoston Sámuel"], a Nézőpont Intézet vezetője azoknak a pártoknak kell aggódniuk a magas részvételi arány miatt, amelyeknek jól körülhatárolható a szavazóbázisuk, tartalékuk azonban nincsen.


Utalt arra, hogy az általa várt, 70 százalék körüli végleges részvételi adatnál 56-57 ezer voksra van szükség egy százalék megszerzéséhez, ez pedig nehezíti az ötszázalékos küszöb elérését a kisebb pártoknak.


Minden politikai erőnek van aggódnivalója a magas részvétel miatt - jelentette ki, hozzátéve, nem lenne meglepve, ha ugyanazok a pártok jutnának be a parlamentbe, mint 2014-ben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában