fegyverkezés

2021.09.16. 14:43

Phenjan vasútról indítható rakétarendszert tesztelt

Ezt az észak-koreai hírügynökség közölte.

A szerdai kísérlet során a rakéták 800 kilométert megtéve csapódtak a tengerbe Észak-Korea keleti partvidéke előtt.

„A vasúti indítású rakétarendszer hatékony ellentámadási eszköz, amely egyidejűleg képes több csapást is mérni a fenyegető erőkre”

- jelentette ki Pak Dzsong Cson marsall, a Koreai Munkapárt politikai bizottságának elnökségi tagja, aki figyelemmel kísérte a próbaindításokat.

Az idén kifejlesztett fegyverrendszerről közzétett felvételeken egy láng- és füstoszlopon felemelkedő, olívzöld rakétát lehetett látni, amely egy síneken álló szerelvényről indult – a dél-koreai sajtó szerint – Jangdok hegyvidéki térségéből.

„A vasútról indítható, mobil rakéták viszonylag olcsó és megbízható megoldást jelentenek olyan államok számára, amelyek javítani szeretnék nukleáris erőik túlélési esélyeit” – kommentálta a hírt Adam Mount, az Amerikai Tudósok Szövetségének vezető kutatója Twitter-oldalán. „Oroszország már csinált ilyet. Az Egyesült Államok is fontolgatta. Észak-Korea számára pedig rengeteg értelme van” – tette hozzá.

Szerdán a japán és a dél-koreai hatóságok is arról számoltak be, hogy Észak-Korea két ballisztikus rakétát lőtt ki az ország keleti partjáról. Néhány órával később Dél-Korea is sikeres tesztet hajtott végre egy tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétával.

Phenjan mindemellett a hétvégén nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépeket is tesztelt, amelyek elemzők szerint akár nukleáris robbanófejek hordozására is képesek lehetnek.

Az észak-koreai fegyverkísérletek a nemzetközi közösség éles bírálatát, illetve aggodalmát váltották ki. Washington hangsúlyozta, hogy mindez sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, és fenyegetést jelent a kommunista ország szomszédaira.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában