Ország-világ

2018.12.14. 20:40

Palesztin tüntetők csaptak össze izraeli katonákkal - 30 éves a radikális iszlamista Hamász - Fotók

A csütörtöki ciszjordániai merénylet két ember életét követelte. A radikális iszlamista Hamász üdvözölte az eseményeket, majd tüntetésbe kezdtek, melyek ma összecsapásokba torkolltak.

A tüntetések pénteken is folytatódtak, ráadásul a Hamász ma ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját is. Az ünnepi felvonulásnál összecsapásra is sor került, melyben legalább öt palesztin megsérült.


Csütörtök:


Egy palesztin merénylő agyonlőtt két izraelit, két másikat pedig súlyosan megsebesített Ciszjordániában - jelentette csütörtökön a katonai rádió.


Mindkét halálos áldozat katona volt, s az egyik sebesült is a hadseregben szolgál. A merénylet másik sebesültje egy húsz éves civil nő a helyi média legújabb értesülései szerint.


A Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász mozgalom üdvözölte a megalakításának évfordulóját egy nappal megelőző támadó akciót, de nem jelentette be, hogy a tagjai követték el azt.

 

Palesztin tüntetők csaptak össze izraeli katonákkal - 30 éves a radikális iszlamista Hamász. Fotó: MTI - GALÉRIA


"A hősies Sziluad-akció válasz a cionista megszállók bűneire és viselkedésére Ciszjordániában" - hangoztatta Abdelaltif al-Kanú, a szervezet katonai szárnyának szóvivője Twitteren közzétett üzenetében.


"Ciszjordánia fiataljai és férfiai lázadni fognak a megszállás ellen és folytatják az összecsapásokat. Az ellenség ne is álmodjon biztonságról, nyugalomról és stabilitásról a bátor Ciszjordániában"- tette hozzá.


A merénylet Ciszjordánia középső részén történt, az Ofra telepesfalu melletti Givat Aszaf nevű illegális izraeli telephez vezető kereszteződésben. Az autón érkező támadó kiszállt járművéből, lövéseket adott le az ottani buszmegállóban várakozókra, majd visszaült és elhajtott.


A katonai rádiónak egy mentős elmondta, hogy az utóbbi napokban megnőtt a ciszjordániai terrorcselekmények száma.


A merénylő kézre kerítése érdekében a hadsereg utakat zárt le a környéken, s a katonai rádió beszámolója szerint körülzárták a közeli palesztin nagyvárost, Rámalláhot. A Palesztin Nemzeti Hatóság nem hivatalos fővárosába jelenleg csak biztonsági ellenőrzés után hajthatnak be a járművek, és az onnan távozókat is ellenőrzik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában