Öt megye lélekszáma nőtt

Csupán öt megye lélekszáma nőtt tavaly az országban, köztük Győr-Moson-Soproné és Komárom-Esztergomé. A háttérben nem a születések, hanem a beköltözők magas száma áll.

„Bács-Kiskun megyéből, Hercegszántóról jöttem öt éve Győrbe, a magasabb fizetés miatt” – mondta a Kisalföldnek Medzihorszki Zsolt, aki a szabadhegyi vasútállomás közelében található Ferenczi Fémipari Kft.-nél dolgozik lakatosként. A 25 éves fiatalember útja nem egyedi, ennél a cégnél minden hetedik dolgozó az ország más részéről érkezett. Köztük van például Kónya Sándor is, aki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagról került ide két éve Budapest érintésével, mondván, errefelé több az álláslehetőség. Ő már családot is alapított, és a Győrtől mintegy harminc kilométerre fekvő Szerecsenyben vásárolt házat.

Ferenczi Katalin, a többek között az Audinak, a Magyar Postának és a MÁV-nak is beszállító vállalkozás egyik tulajdonos-ügyvezetője úgy látja, a folyamat tíz éve kezdődött, de az utóbbi néhány évben erősödött fel igazán.

Medzihorszki Zsolt öt éve érkezett Bács-Kiskunból Győr-Moson-Sopronba a magasabb fizetések miatt. Fotó: H. Baranyai Edina

A más megyéből érkezők között van Kónya Sándor is, aki a Karcagról került Győrbe két éve Budapest érintésével, mondván, errefelé több az álláslehetőség. Ő már családot is alapított, és a Győrtől mintegy harminc kilométerre fekvő Szerecsenyben vásárolt házat.

Ferenczi Katalin, a többek között az Audinak, a Magyar Postának és a MÁV-nak is beszállító kft. egyik tulajdonos-ügyvezetője úgy látja, a folyamat tíz éve kezdődött, de az utóbbi néhány évben erősödött fel igazán. „Ha feladunk egy álláshirdetést, már többen jelentkeznek más megyéből, mint innen” – említette. Szerinte ebben az itteni magasabb fizetések, az egyéb juttatások szélesebb köre és a több álláslehetőség mellett az is szerepet játszik, hogy a kelet-magyarországiak Nyugat-Dunántúlra már-már úgy tekintenek, mint mi Ausztriára.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrégiben kiadott, a legfrissebb adatokat közlő demográfiai kiadványa is alátámasztja, hogy milyen sokan költöztek erre a vidékre az elmúlt években, jellemzően részben azért, hogy itt vállaljanak munkát, részben, hogy Ausztriába ingázzanak. Ebben az szerepel, hogy tavaly a 19-ből öt megye lélekszáma nőtt, köztük a legnagyobb mértékben (1,3, illetve 1,1 százalékkal) Pesté, illetve Győr-Moson-Soproné. Utóbbiban így már 467 ezren laktak idén január 1-jén, miközben 2001-ben még csak 434 ezer, 2010-ben 448 ezer, 2018 elején pedig 461.500 szerepelt a rubrikában. A gyarapodók közé tartozott – Fejér és Vas mellett – Komárom-Esztergom is, amely így most már 299 ezer lelkes, szemben a 2018 év eleji 297.500-zal. Ott azonban inkább visszakapaszkodásról van szó, hiszen a megye az évtized elején még 312 ezer lelkes volt. A legnagyobb mértékű elvándorlást Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés szenvedte el 2018-ban.

A KSH megállapította, hogy Győr-Moson-Sopron tavalyi vándorlási nyeresége a leginkább Borsod-Abaúj-Zemplén (550 fő), Szabolcs-Szatmár-Bereg (500), valamint Hajdú-Bihar megyéből (450) származott. Komárom-Esztergom többletének egy részét szintén a Borsod-Abaúj-Zemplénből érkezők adták.

A növekedéshez a természetes szaporodás sajnos nem járult hozzá, hiszen az elmúlt évben ismét jóval többen haltak meg, mint ahányan születtek. Az országban a 2017-esnél csaknem kétezerrel kevesebb, 89.800 újszülöttre 131.100 elhunyt jutott. Győr-Moson-Sopronban ez a két adat 4200 és 5500, Komárom-Esztergomban pedig 2700 és 4100 volt.

Gyász
„Elindult egy lélek, továbbszállt, távolra tőlünk, mely nagyon fáj. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, testvérünk és rokonunk, SZEKERES ISTVÁN a volt győri növényolajgyár dolgozója életének 76. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2019. 09. 24-én, kedden 14 órakor lesz a győr-révfalui temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Megpihent a dolgos apai szív, áldás és hála övezi a sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, nagypapa, bánatos családodnak most az őrangyala. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérünk és rokonunk, SZALAY ÁRPÁD volt Tompa utcai lakos életének 66. évében türelemmel viselt, súlyos betegségben csendesen megpihent. Temetése 2019. szeptember 24-én 13 órakor lesz családi körben Budapesten, a Dráva utcai utolsó kikötőből, a Halászbástya nevű hajóról. Végső kegyeletüket leróhatják a Dunába dobott egy szál virággal. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem amit szívünkben hordunk némán, csendesen. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IVÁNYI LEVENTE életének 79. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 24-én, kedden 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Uram, te jónak láttad elszólítani, s szent az akarat, mely így tud dönteni. És én ha kérdezem - Miért ily hirtelen? - hallgat s nem felel senki sem. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága fiunk, édesapánk, rokonunk, SCHIEWERTH ZOLTÁN 55 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Szerettünktől 2019. szeptember 23-án, hétfőn 12 órakor veszünk végső búcsút a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló Család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, dédnagypapánk, rokonunk, HORVÁTH BÉLA ciráki lakos 84 évesen rövid ideig tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án, pénteken 16.30 órakor lesz a ciráki temetőben. Előtte engesztelő szentmise 16 órakor a helyi templomban. Gyászoló család
A győri Zrínyi Ilona Általános Iskola 1964-ben végzett 8/b. osztály diákjai az 55 éves találkozójuk alkalmával szeretettel és kegyelettel emlékeznek elhunyt tanáraikra és diáktársaikra. BORKA EDIT, CSOBOD TIBOR, DÓCZI ELEMÉR, FELDMANN KÁROLY, FAZEKAS ANTAL, KEMENES BEA, LAUSCHER JÓZSEF, SÁNDOR JÁNOS. Emléküket megőrizzük
„Megpihen a dolgos apai szív, áldás és hála övezi a sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, nagyapa, bánatos családodnak most az őrangyala. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, apósom és rokonunk, SARMAN MÁTYÁS volt postafőellenőr életének 85. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2019. szeptember 19-én, csütörtökön 14 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójából. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Megpihen a dolgos, jó apai szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, családodnak most az őrangyala. Megállt a szív, megállt a kéz, nincs szó az ajkakon, szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérünk, keresztapánk, sógorunk és rokonunk, SZABÓ GÉZA életének 71. évében elhunyt. Temetése szentmisével egybekötve 2019. szeptember 20-án 15 órakor kezdődik a kapuvári Szent Kereszt-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja
„Mit lelkem eddig félve sejtett, Előttem áll a nagy titok, Hogy csak az halt meg, ami nem lett, S az él örökké, ami volt. (Vajda János) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VINCZE ANDRÁS JÁNOS életének 88. évében hosszan tartó betegségben, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. szeptember 21-én, szombaton 14 órakor lesz a gönyűi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló Család
„Nem simogat kezed, nem mosolyog arcod, hiába szólítunk, nem halljuk már hangod. Egy jajszó nem sok, annyit nem mondtál, csak elmentél a halál hosszú útján. Szíved már nem fáj, a miénk vérzik, a fájdalmat, szenvedést szeretteid érzik. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALKOVICS LÁSZLÓ szeretett férj, apa, nagypapa életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 20-án, pénteken 16.30 órakor lesz a fertőbozi temetőben. A gyászmise 16 órakor kezdődik a fertőbozi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Pihenj, Te Drága Szív, mely megszűntél dobogni. Szerető Jóságod nem tudjuk feledni. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk és rokonunk, SOMOGYI GYULÁNÉ szül. Szücs Erzsébet 77 éves korában méltósággal viselt, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. 09. 21-én, szombaton 14 órakor lesz az abdai temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Véget ért a szenvedése, szívében nyugalom, miénkben, kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk, apósom és rokonunk, HORVÁTH ZOLTÁN GYULA nyugalmazott hajóparancsnok életének 76. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. szeptember 21-én, szombaton 10 órakor lesz a gönyűi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
A Hegykői Általános Iskola 1959-ben végzett diákjai a 60 éves osztálytalálkozón szeretettel és kegyelettel emlékeznek meg elhunyt tanáraikról, osztálytársaikról. Döbrősi Terézia Farkas Mária dr. Horváth József Horváth Bernadett Kóczán Imre Németh Péter Raszipovits Károly Weisz Mária Wégerbauer Róbert Emléküket szeretettel megőrízzük!
Szeretettel emlékezünk GRÓSZ JÓZSEF halálának 10. évfordulóján. Minden együtt töltött pillanatot hűen őrzök a lelkemben, mint megannyi kisfilmet. Gyakran visszapörgetem őket a fejemben, hogy emlékezzek arra, mennyire boldogok voltunk mi ketten. S ebbe az érzésbe egy szemernyi kétely sem vegyült. Szerető feleséged és családod
Fájó szívvel emlékezünk NAGY ZOLTÁN halálának 6. évfordulóján. Nem az a fájdalom amitől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Szerető feleséged és fiad Zoltán.