Ország-világ

2016.01.20. 10:34

Osztrák meló - Az ingázónak megéri csendben maradni

A magyarnak, aki elkezd Ausztriába ingázni, az elején a munkahelyén az a jövedelmező, ha többnyire csendben marad. Le kell nyelni a békát és duzzogva elvégezni a feladatot akkor is, amikor kitolnak vele az osztrák kollégái. A beilleszkedéshez ez kell olvasónk szerint, aki több mint két éve dolgozik autószerelőként Burgenlandban.

Rimányi Zita

Mintegy négyszáz önéletrajzot, álláspályázatot küldött el ausztriai cégekhez olvasónk és az egyik bejött neki, már az álláskeresése elkezdése utáni tizenkettedik napon munkába állhatott Burgenlandban. Szerencséje volt, mert épp kellett akkor jelenlegi munkahelyén egy pluszember a szezonálisan megnövekedett feladatok miatt. Így már több mint két éve az osztrákoknál dolgozik autószerelőként. Tapasztalatai szerint nem érdemes magyar munkaközvetítő cégek szolgáltatásait igénybe venni, inkább ausztriai weboldalakon kell keresgélni, lehetőségek után kutatni. Persze esetében előnyt jelentett, hogy öt szakmája van, így többféle vállalkozásnál elhelyezkedhetne és már gyerekkora óta jól beszél németül, ráadásul ezt az idegen nyelvet régebben burgenlandiak közt gyakorolhatta, így az ő beszédüket is jól érti. Ez kell ahhoz szerinte, hogy a munkahelyükön az anyanyelvüket beszélő osztrák kollégák között egy külföldi jobban megvethesse a lábát.


Párja után ment


Másfél hónap után már ragaszkodott hozzá a főnöke, átvette a munkaközvetítő cégtől, maga alkalmazta. Olvasónk hamar megtalálta vele a közös hangot, ami annak is köszönhető, hogy ugyanaz a hobbijuk. Könnyebb úgy jóban lenni szerinte a munkahelyi vezetővel, ha nem csak a munkáról tud vele beszélgetni. Emellett azonban, ha valami gond volt, hiba adódott a feladatok elvégzése közben, azt neki, azaz a magyarnak, a külföldinek kellett kijavítania, a kellemetlenebb, nehezebb elvégzendőket rendre rábízták. Ha csak pár szót beszélgetett, már rászóltak a társai, míg ők ezt megengedhették maguknak. Az elején ehhez a fajta megkülönböztetéshez, az elviseléséhez türelem kell olvasónk tapasztalatai szerint, de aki kitart, az szerinte fordíthat ezen a helyzeten. Úgy véli, sok honfitársunk ezen nem tudja túltenni magát, akkor viszont kivetik maguk közül az osztrák kollégák, s ha nem tud beilleszkedni, könnyen megszűnhet foglalkoztatása.


Sok magyar szerinte csak beszél elszántságáról, nem tudja tervét kitartóan megvalósítani, ha az említett próbatételt kell kiállnia. Ők csak szeretnének Ausztriában dolgozni, de ennek feltétele lehet, hogy sok mindent elviseljenek. Ebben segíthet persze az osztrák munkahely előnye, a hazainál jobb fizetés. Olvasónk is azért keresett magának ausztriai állást, mert párjával alig jöttek ki keresetükből, félretenni nem tudtak. Szerelme már korábban elkezdett kijárni külföldre dolgozni, de nem volt arra se pénze, hogy többször találkozzon vele, ezért ment ő is a határon túlra munkát vállalni. Különben túl sokat lettek volna egymástól távol. „Magyarországon úgy ad fizetést a főnök, mintha a saját aranyát adná, ha meg másodállást vállaltam, hüppögött, hogy hétfőn fáradtabb voltam. De különben csak minden hónap huszadikáig tudtam volna megélni" – fogalmazott a férfi.


Kell a kitartás


– Nehéz a magyarnak egy ausztriai munkahelyen osztrák munkatársak közt elfogadtatnia magát, de ha sikerül, akkor minden sokkal könnyebbé válik, minden megváltozik, s már nincs gond. Ennek érdekében én azt a módszert alkalmaztam, ami nekem már Magyarországon is bevált.


Azokkal a kollégáimmal, akik épp rosszkedvűek voltak vagy kötözködni szoktak, csak akkor beszéltem, ha kérdeztek tőlem valamit. Szinte csak a tennivalóimmal foglalkozom ilyenkor és a feladatomat mindig százszázalékosan igyekszem elvégezni. Így sikerült beilleszkednem jelenlegi helyemen mintegy másfél év alatt.

Addig viszont, ha nekem kellett volna segítség, magamra hagytak, ha másoknak, akkor én segítettem nekik. Ilyesmin se szabad fennakadni – hangsúlyozta a férfi. Ehhez kell szerinte a kitartás, a jó nagy adag elszántság, és időt, energiát kell tervei megvalósításába fektetnie annak, aki ingázni szeretne. „Aki annyi fáradságot se vesz, hogy németül megtanuljon, mert több pénzt akar keresni és ezért külföldön akar szerencsét próbálni, az sok jóra ne számítson" – vallja.


Kiállt magáért


– Az osztrákoknál dolgozó magyar hozzáállásából ne az derüljön ki, hogy a háta közepébe se kívánja azt a feladatot, amit ausztriai munkahelyén mindennap végeznie kell.


Ha látják, hogy szereti a munkáját, akkor segítenek neki, ha nem, akkor elküldik, mert könnyen találnak másik embert – állítja olvasónk.


 Azoknak, akik Ausztriában szeretnének dolgozni, azt tanácsolja, hogy lehetőség szerint olyan helyre menjenek, ahol nem lesz magyar munkatársuk, mert tapasztalatai alapján egy rosszabb van egy lenéző osztrák kollégánál: egy magyar, aki rivalizál a céghez frissen került honfitársával. Nem is azért, hogy ha el kell küldeni valakit, akkor ne ő legyen, inkább csak megmagyarázhatatlan féltékenységből, nehogy másnak is sikerüljön az, ami neki. S azt hangsúlyozta olvasónk, hogy ha már az ingázó bizonyította, hogy jól, szorgalmasan tud dolgozni, akkor annak is szerep jut karrierjében, ki mer-e magáért állni. Az ő helyzetén javított, hogy idővel szólni mert főnökének: ha új feladatra küldik, előtte mutassák meg neki, mit hogyan kell csinálnia. Így szakmailag is fejlődött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában