Ország-világ

2017.03.22. 12:54

Osztrák alkotmányjogász szerint alkotmányellenes a gyülekezési törvény tervezett módosítása

Egyes szakértők szerint a gyülekezési szabadság korlátozása nincs összhangban az emberi jogok európai egyezményével és az uniós alapjogokkal.

Alkotmányos és jogi kifogásokat is megfogalmaztak a szakértők az osztrák kormány által javasolt gyülekezési törvény módosításával kapcsolatban, amelyről a jövő héten dönthet a parlament, megakadályozva a külföldi politikusok Ausztriában tartandó kampányrendezvényeit - számolt be az Ö1 osztrák közszolgálati rádió szerdán.


Alkotmányjogilag problémásnak nevezte a tervezett szabályozást [namelink name="Theo Öhlinger"] osztrák alkotmányjogász. A rádiónak nyilatkozva arról beszélt, hogy a módosításban homályos fogalmak szerepelnek, és a hatóságoknak nagyon tág döntési mozgásteret hagy.


Egyes szakértők szerint a gyülekezési szabadság korlátozása nincs összhangban az emberi jogok európai egyezményével és az uniós alapjogokkal. Indoklásuk szerint ezen elvekkel nem egyeztethető össze, ha a "külpolitikai érdek megsértése" miatt tiltanak be egy rendezvényt.


A rádió tudósításában az is elhangzott, hogy a tervezet többi eleme jogilag nem kifogásolható.


Az SOS Mitmensch emberi jogi szervezet szerint a kormány az intézkedéstervezettel a "demokrácia leépítése felé tett lépéseket".


Hosszú viták után a szociáldemokrata és néppárti kormánykoalíció kedden megegyezett abban, hogy a kormány lemondhatja a külföldi politikusok Ausztriában tartandó kampányrendezvényeit, ha ezek "külpolitikai érdekeket vagy nemzetközi alapjogokat" sértenek. Ezen fórumokat egy héttel előbb be kell jelenteni.


A törvénymódosítási javaslat szerint a tüntetéseket a korábbi 24 óra helyett 48 órával a tervezett időpont előtt kell jelezni, és az egy időben tartott demonstrációk között legfeljebb 150 méter széles biztonsági zónát kell kialakítani. Spontán megmozdulásokra azonban továbbra is lesz lehetőség.

Ausztria biztonságáról van szó, ugyanis nem akarunk olyan demonstrációnak helyet adni, amelyet nem tudunk aztán kontrollálni

- mondta Wolfgang Sobotka belügyminiszter. Meggyőződése szerint a szabályozás összeegyeztethető az emberi jogok európai egyezményével. A néppárthoz tartozó miniszter további szigorításokat is tervez, amelyeket eddig nem tudott elfogadtatni a koalíciós partnerrel. Ezekről húsvét után tárgyal ismét a kormány.


[namelink name="Christian Kern"] kancellár arról beszélt, hogy nem "törökellenes politikáról" van szó.

Számomra elfogadhatatlan, ha demokratikus jogokat használnak fel arra, hogy más országokban leépítsék a demokráciát

- fogalmazott a szociáldemokrata kormányfő.


Az osztrák parlament még márciusban dönthet a törvénymódosításról, amely azonnal életbe lépne.

Törökországban április 16-án tartanak népszavazást az alkotmánymódosításról, amely kiszélesítené a mindenkori államfő jogkörét, aki így a végrehajtó hatalom feje lenne. Egyszersmind megszűnne a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki tisztség.


Gaggenau német város önkormányzata korábban megtiltotta két török miniszternek, hogy a helyi török közösségnél - amelynek sok tagja Törökországban is szavazati joggal bír - az elnöki rendszer bevezetése mellett kampányoljon, és a hollandiai Rotterdamban is megtiltották a tervezett török kampányrendezvényeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában