jellemző

2020.10.03. 18:57

Óriásit hazudott Fekete-Győr az egészségügyi dolgozók béréről

A Momentum elnöke azt a valótlan információt terjeszti közösségi oldalán, hogy az ápolók és az egészségügyi dolgozók nem, csak az orvosok kapnak béremelést.

“Évek óta tudjuk, hogy a magyar orvosok fizetése – itt jegyzem meg: az ápolóké, egészségügyi dolgozóké az igazi tragédia, akik nem kapnak emelést – méltatlan” – írta Fekete-Győr András a Facebookján a kormány azon bejelentésével kapcsolatban, hogy sosem látott mértékben emelkedik az orvosok bére.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Momentum elnökének állításával szemben az igazság az, hogy novemberben húsz százalékkal emeli a kormány az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését azon az 500 ezer forinton kívül, amit még a nyáron biztosított az egészségügyi dolgozóknak. Ezt napokkal ezelőtt jelentette be Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, tehát Fekete-Győrnek mint ellenzéki pártvezérnek, vagy legalább a kommunikációs stábjának tudnia kellett róla.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök ma azt is bejelentette, hogy sosem látott mértékben emelkedik az orvosok bére. Egy rezidens gyakorlati időtől függően 7-800 ezer forint körüli alapbért fog kapni, az idősebb orvosok 2,4 millió forintot is kereshetnek. A kormány hétfőn nyújtja be a javaslatát az Országgyűlés elé. Az emelés várhatóan azt eredményezi, hogy 2021. január elsejétől mintegy 80 százalékkal emelkedik az orvosok fizetése. Erre volt képes a momentumos politikus úgy reagálni, hogy az ápolók és az egészségügyi dolgozók nem kapnak semmit.

Az orvosok bére 2010 óta két és félszeresére emelkedett, az ápolók esetében pedig egy többéves, átfogó béremelési program zajlik, 2022-re a két és félszeresét fogják keresni annak, mint amit 2018-ban kerestek. Tehát, a novemberi húszszázalékos emelés csak az első lépés.

Hogy milyen “borzasztó” a helyzet a Momentum elnöke szerint, azt az a tény is “alátámasztja”, hogy Magyarországon 68,6 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedben a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő orvosok száma és megfeleződött az ilyet kérő ápolóké is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában