Ország-világ

2018.04.08. 21:03

Orbán Viktor: ˝Győztünk!˝, Vona, az Együtt, az MSZP és az LMP elnöksége is lemond - 91 százalékon a feldolgozottság

11 óra előtt pár perccel jöttek meg az első eredmények. A 80 százalékos feldolgozottságnál 49%-kal vezetett a Fidesz, a Jobbik 20 százalékkal szerezte meg a második helyet, mögöttük 12 százalékkal az MSZP-Párbeszéd.

Munkatársunktól

Magyarország nagy győzelmet aratott, "sorsdöntő győzelmet arattunk"

- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap éjjel a kormánypártok budapesti eredményváró központja, a Bálna előtt a Fidesz-KDNP győzelmét hozó parlamenti választás után. 

 

Győztünk!"

- ezzel kezdte beszédét az összegyűlt tömeg előtt a kormányfő, a Fidesz elnöke, aki úgy fogalmazott: a magas részvétel minden kétséget zárójelbe tett.

Egy nagy csata van mögöttünk, sorsdöntő győzelmet arattunk, lehetőséget kaptunk, lehetőséget teremtettünk magunknak, hogy megvédjük, megvédhessük Magyarországot"

- mondta Orbán Viktor.


Kiemelte: Magyarország még nem tart ott, ahol szeretnék, de már elindult a saját maga választotta útján. "Együtt fogunk ezen az úton végigmenni" - ígérte a kormányfő.


A miniszterelnök köszönetét fejezte ki a választóknak, külön a Fidesz-KDNP-re szavazóknak, amiért kitartottak mellettük az elmúlt években.


Köszönetet mondott továbbá a külhoni magyaroknak, akik "segítettek megvédeni az anyaországot", valamint Jaroslaw Kaczynskinek, a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökének és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőnek is a támogatásért.


Emellett megköszönte a Fidesz segítőinek, önkénteseinek munkáját, továbbá azoknak is köszönetét fejezte ki, akik "imádkoztak értünk és értem".


Végül feleségének, Lévai Anikónak mondott köszönetet.


"Mindent köszönök, Soli Deo gloria" - zárta szavait Orbán Viktor, majd a Fidesz és a KDNP vezető politikusai a Bálna előtt összegyűlt emberekkel elénekelték a Kossuth-nótát, ezt követően pedig a Himnuszt.


A miniszterelnök a Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! köszöntéssel búcsúzott.


91,65 százalékos feldolgozottság


Az országos listákra leadott szavazatok 91,65 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:   

   1. FIDESZ-KDNP (48,64 százalék, 2 284 460 szavazat)

   2. JOBBIK (19,69 százalék, 924 590 szavazat)

   3. MSZP-PÁRBESZÉD (12,24 százalék, 574 918 szavazat)

   4. LMP (6,82 százalék, 320 491 szavazat)

   5. DK (5,52 százalék, 259 329 szavazat)

   6. MOMENTUM (2,79 százalék, 131 111 szavazat)

   7. MKKP (1,68 százalék, 78 835 szavazat)

   8. EGYÜTT (0,61 százalék, 28 878 szavazat)

   9. MUNKÁSPÁRT (0,29 százalék, 13 613 szavazat)

   10. CSP (0,20 százalék, 9380 szavazat)

   11. MIÉP (0,16 százalék, 7441 szavazat)

   12. SEM (0,13 százalék, 6272 szavazat)

   13. TENNI AKARÁS MOZGALOM (0,10 százalék, 4856 szavazat)

   14. MCP (0,08 százalék, 3976 szavazat)

   15. KÖZÖS NEVEZŐ (0,07 százalék, 3397 szavazat)

   16. SZEM PÁRT (0,06 százalék, 2804 szavazat)

   17. KÖSSZ (0,05 százalék, 2358 szavazat)

   18. IRÁNYTŰ (0,04 százalék, 1773 szavazat)

   19. REND PÁRT (0,03 százalék, 1481 szavazat)

   20. NP (0,03 százalék, 1283 szavazat)

   21. ÖSSZEFOGÁS PÁRT (0,03 százalék, 1261 szavazat)

   22. MEDETE PÁRT (0,02 százalék, 1142 szavazat)

   23. EU.ROM (0,02 százalék, 891 szavazat)

   Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat: 4 696 595



Benyújtotta lemondását az MSZP elnöksége


Benyújtotta lemondását az MSZP elnöksége - jelentette be az ellenzéki párt elnöke az országgyűlési választás eredményének ismeretében hétfőn. Molnár Gyula közölte, tudomásul vették a választói akaratot és felelősnek tartják magukat a kialakult helyzetérért.


Juhász: lemond az Együtt elnöksége


Az Együtt tudomásul veszi a választás eredményét - mondta [namelink name="Juhász Péter"], a párt elnöke vasárnap éjjel, aki bejelentette, hogy lemond az Együtt elnöksége. 


Az ellenzéki politikus a párt budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy csalódottak az ellenzék teljesítményét illetően. 


[namelink name="Szigetvári Viktor"], a párt miniszterelnök-jelöltje azt mondta, ezt a kampányt az Együtt elvesztette, sikertelen volt az a stratégia, amire felépítették a saját listás kampányukat.


Hadházy Ákos lemond az LMP társelnöki posztjáról


Lemond társelnöki pozíciójáról az LMP-s [namelink name="Hadházy Ákos"], mandátumát azonban egyelőre nem adja vissza - mondta a politikus az MTI-nek vasárnap éjjel.


Vona Gábor lemond a Jobbik elnöki tisztségéről


[namelink name="Vona Gábor"] lemond a Jobbik elnöki tisztségéről. A politikus vasárnap esti sajtótájékoztatóján közölte: a párt elnöksége hétfő délután tervezi meg a további feladatokat. 


A pártelnök, miniszterelnök-jelölt elismerte a Fidesz-KDNP választási győzelmét, jelezve: a Jobbik célja a kormányváltás volt, de ez ma nem teljesült.


Vona Gábor köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a voksolások, értékelése szerint a demokrácia ünnepe, hogy nagy számban vettek részt az emberek.


88,57 százalékos feldolgozottság


Az országos listákra leadott szavazatok 88,57 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:

1. FIDESZ-KDNP (48,76 százalék, 2 178 848 szavazat)

2. JOBBIK (19,74 százalék, 881 942 szavazat)

3. MSZP-PÁRBESZÉD (12,19 százalék, 544 654 szavazat)

4. LMP (6,77 százalék, 302 566 szavazat)

5. DK (5,49 százalék, 245 332 szavazat)

6. MOMENTUM (2,76 százalék, 123 533 szavazat)

7. MKKP (1,67 százalék, 74 720 szavazat)

8. EGYÜTT (0,61 százalék, 27 159 szavazat)

9. MUNKÁSPÁRT (0,29 százalék, 12 993 szavazat)

10. CSP (0,20 százalék, 8967 szavazat)

11. MIÉP (0,16 százalék, 7030 szavazat)

12. SEM (0,13 százalék, 5965 szavazat)

13. TENNI AKARÁS MOZGALOM (0,10 százalék, 4667 szavazat)

14. MCP (0,09 százalék, 3842 szavazat)

15. KÖZÖS NEVEZŐ (0,07 százalék, 3251 szavazat)

16. SZEM PÁRT (0,06 százalék, 2694 szavazat)

17. KÖSSZ (0,05 százalék, 2259 szavazat)

18. IRÁNYTŰ (0,04 százalék, 1685 szavazat)

19. REND PÁRT (0,03 százalék, 1416 szavazat)

20. NP (0,03 százalék, 1242 szavazat)

21. ÖSSZEFOGÁS PÁRT (0,03 százalék, 1219 szavazat)

22. MEDETE PÁRT (0,02 százalék, 1099 szavazat)

23. EU.ROM (0,02 százalék, 861 szavazat)


Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat: 4 468 323

 

80,76 százalékos feldolgozottság


Az országos listákra leadott szavazatok 80,76 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:

1. FIDESZ-KDNP (49,08 százalék, 1 912 626 szavazat)

2. JOBBIK (19,86 százalék, 773 949 szavazat)

3. MSZP-PÁRBESZÉD (12,04 százalék, 469 277 szavazat)

4. LMP (6,65 százalék, 259 048 szavazat)

5. DK (5,41 százalék, 210 777 szavazat)

6. MOMENTUM (2,69 százalék, 105 024 szavazat)

7. MKKP (1,65 százalék, 64 259 szavazat)

8. EGYÜTT (0,58 százalék, 22 746 szavazat)

9. MUNKÁSPÁRT (0,29 százalék, 11 390 szavazat)

10. CSP (0,20 százalék, 7974 szavazat)

11. MIÉP (0,16 százalék, 6200 szavazat)

12. SEM (0,13 százalék, 5238 szavazat)

13. TENNI AKARÁS MOZGALOM (0,11 százalék, 4154 szavazat)

14. MCP (0,09 százalék, 3450 szavazat)

15. KÖZÖS NEVEZŐ (0,08 százalék, 2929 szavazat)

16. SZEM PÁRT (0,06 százalék, 2398 szavazat)

17. KÖSSZ (0,05 százalék, 2002 szavazat)

18. IRÁNYTŰ (0,04 százalék, 1500 szavazat)

19. REND PÁRT (0,03 százalék, 1225 szavazat)

20. ÖSSZEFOGÁS PÁRT (0,03 százalék, 1100 szavazat)

21. NP (0,03 százalék, 1066 szavazat)

22. MEDETE PÁRT (0,02 százalék, 969 szavazat) 23. EU.ROM (0,02 százalék, 764 szavazat)


Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat: 3 897 026


Fidesz-többség van az Országgyűlésben a szavazatok 69,14 százalékának összesítése után. 


A pártok parlamenti mandátumainak száma a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint:

  • FIDESZ-KDNP: egyéni választókerület: 91, országos lista: 43, összesen: 134, a parlamenti mandátumok aránya: 67,34 százalék.
  • JOBBIK: egyéni választókerület: 1, országos lista: 26, összesen: 27, a parlamenti mandátumok aránya: 13,57 százalék.
  • MSZP-PÁRBESZÉD: egyéni választókerület: 8, országos lista: 11, összesen: 19, a parlamenti mandátumok aránya: 9,55 százalék.
  •  DK: egyéni választókerület: 3, országos lista: 6, összesen: 9, a parlamenti mandátumok aránya: 4,52 százalék.
  • LMP: egyéni választókerület: 1, országos lista: 6, összesen: 7, a parlamenti mandátumok aránya: 3,52 százalék.
  • EGYÜTT: egyéni választókerület: 1, országos lista: 0, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,50 százalék.
  • Független: egyéni választókerület: 1, országos lista: 0, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,50 százalék.
  • MAGYARORSZÁGI NÉMETEK ORSZÁGOS: kedvezményes mandátum: 1, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,50 százalék.
  • Összesen: egyéni választókerület: 106, országos lista: 92, kedvezményes mandátum: 1, összesen: 199, a parlamenti mandátumok aránya: 100,00 százalék.


    Az országos listákra leadott szavazatok 69,14 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:   

       1. FIDESZ-KDNP (49,51 százalék, 1 530 662 szavazat)

       2. JOBBIK (19,99 százalék, 618 048 szavazat)

       3. MSZP-PÁRBESZÉD (11,85 százalék, 366 329 szavazat)

       4. LMP (6,47 százalék, 200 014 szavazat)

       5. DK (5,32 százalék, 164 359 szavazat)

       6. MOMENTUM (2,61 százalék, 80 598 szavazat)

       7. MKKP (1,62 százalék, 49 947 szavazat)

       8. EGYÜTT (0,56 százalék, 17 218 szavazat)

       9. MUNKÁSPÁRT (0,29 százalék, 9114 szavazat)

       10. CSP (0,20 százalék, 6316 szavazat)

       11. MIÉP (0,16 százalék, 4941 szavazat)

       12. SEM (0,13 százalék, 4149 szavazat)

       13. TENNI AKARÁS MOZGALOM (0,11 százalék, 3375 szavazat)

       14. MCP (0,09 százalék, 2840 szavazat)

       15. KÖZÖS NEVEZŐ (0,08 százalék, 2416 szavazat)

       16. SZEM PÁRT (0,06 százalék, 1945 szavazat)

       17. KÖSSZ (0,05 százalék, 1644 szavazat)

       18. IRÁNYTŰ (0,04 százalék, 1195 szavazat)

       19. REND PÁRT (0,03 százalék, 961 szavazat)

       20. ÖSSZEFOGÁS PÁRT (0,03 százalék, 891 szavazat)

       21. NP (0,03 százalék, 788 szavazat)

       22. MEDETE PÁRT (0,02 százalék, 761 szavazat)

       23. EU.ROM (0,02 százalék, 600 szavazat)

       Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat: 3 091 436


    Londonban 8248-an voksoltak


    A Londonban szavazó magyar állampolgárok közül az urnák zárásáig 8248-an adták le voksukat - tájékoztatta az MTI-t vasárnap este a londoni magyar nagykövetség. 


    Londonban 9707 magyar állampolgár regisztráltatta részvételi szándékát az országgyűlési választásokon, vagyis a részvételi arány hozzávetőleg 85 százalékos volt.


    Rendben, fennakadások nélkül zajlott a szavazás az országgyűlési választásokon az MTI által megkérdezett magyar külképviseleteken. 


    A Londonban szavazó magyar állampolgárok közül az urnák zárásáig 8248-an adták le voksukat a magyarországi országgyűlési választásokon - tájékoztatta az MTI-t vasárnap este a londoni magyar nagykövetség. Londonban összesen 9707 magyar állampolgár regisztráltatta részvételi szándékát a választásokon, vagyis a részvételi arány hozzávetőleg 85 százalékos volt.


    A romániai külképviseleteken a részvétel mindenütt meghaladta a 85 százalékot.


    A csíkszeredai főkonzulátuson 1630 magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező állampolgár kérte előzőleg a külképviseleti névjegyzékbe vételét: közülük 1412-en adták le szavazatukat - közölte az MTI-vel a külképviseleti választási iroda (küvi) vezetője. Kolozsváron 585 szavazót vártak a főkonzulátuson kialakított szavazóhelyiségbe, közülük 506-an voksoltak.


    A bukaresti magyar nagykövetségen regisztrált 94 magyarországi lakos közül 88 adta le szavazatát. Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete elmondta: a romániai külképviseleteken rendben, fennakadás nélkül folyt a szavazás, amelyet a román média részéről is fokozott érdeklődés kísért. Mindhárom helyszínen vasárnap este 19 óráig folyamatosan fogadták a magyarországi lakcímmel nem rendelkező külhoni magyar állampolgárok levélszavazatait is. Mindkét horvátországi és mindkét szlovéniai külképviseleten zavartalanul zajlott a voksolás.


    A belgrádi nagykövetségen a 19 órai urnazárásig a névjegyzékben szereplő 54 magyar állampolgár közül 53-an adták le voksukat. Emellett 755 magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgár kérte, hogy a szabadkai főkonzulátuson voksolhasson, közülük 19 óráig 710-en szavaztak.


    A zágrábi szavazásról a külképviseleti választási iroda elnöke az MTI-nek elmondta: összesen 124 személy jelezte, hogy a horvát fővárosban fog szavazni, ebből 19 óráig 109 állampolgár szavazott. Az eszéki főkonzulátuson 19 óráig 18 választópolgárból 15 leadta a voksát.


    A ljubljanai magyar külképviseleten 219 magyar állampolgár jelezte, hogy szavazni kíván, közülük 19 óráig 204 fő szavazott. A lendvai konzulátuson harminc ember ember adta le a voksát.


    Rendkívüli események nélkül zajlott a szavazás Pozsonyban és Kassán. Pozsonyban a szavazásra 112 választópolgár jelentkezett be, közülük 111 jöttek el szavazni. Hasonlóképpen zajlott a voksolás Kassán, ahol 20 választópolgár regisztrált a választásra és közülük 19 adták le szavazatukat.


    Nyugodt körülmények között, és nagy érdeklődés mellett, zajlott le a szavazás a prágai magyar nagykövetségen. A névjegyzékbe az idén 579 magyar állampolgárt vettek fel, ami majdnem kétszázzal több a 2014-ben Prágában voksolók számától. Urnazárásig a bejegyzett szavazók közül 556-an adták le voksukat.


    A varsói magyar nagykövetségen 19 óráig a külképviseleti névjegyzékbe bejegyzett 289 magyar állampolgár mintegy 70 százaléka adta le szavazatát. A nap folyamán összesen három szavazó a nemzetiségi listára voksolt, négy levélszavazatot is leadtak.


    A krakkói magyar főkonzulátuson előzőleg 332-en kérték a külképviseleti névjegyzékbe vételét, közülük mintegy 98 százaléka leszavazott.


    A kijevi magyar nagykövetségen 63-an adták le szavazatukat a 70 regisztrált választóból. A választás rendben lezajlott. Magyarország kárpátaljai külképviseletein vasárnap megerősített biztonsági intézkedések mellett, nyugodt körülmények között és magas arányú részvétellel folyt le a szavazás.


    Az ungvári magyar főkonzulátuson urnazárásig a regisztrált 567 fő közül 482 magyar állampolgár - a szavazók 85 százaléka - szavazott. A beregszászi magyar konzulátuson a választói jegyzékben szereplő 2050 magyar állampolgár valamivel több mint 85 százaléka, összesen 1748 fő adta le voksát.


    A berlini magyar nagykövetségen a névjegyzékben szereplő 2318 szavazó közül 2095-en voksoltak az urnazárás utáni első szavazatszámlálás szerint - mondta az MTI-nek Kolláth Erika, a berlini külképviseleti választási irodaelnöke.


    Münchenben a főkonzulátuson 5105-en szerepelnek e névjegyzékben, közülük 4527-en voksoltak - mondta a müncheni küvi elnöke.


    A stuttgarti főkonzulátuson a névjegyzékben szereplő 3556 választópolgár közül 3177-en adták le szavazatukat - ismertette a stuttgarti küvi elnöke.


    A düsseldorfi főkonzulátuson 1579-en voksoltak a névjegyzékben szereplő 1784 fő közül - mondta Molnár Evelin, a düsseldorfi küvi elnöke.


    A Franciaországban tartózkodó szavazásra jogosult magyar állampolgárok 83,29 százaléka adta le voksát vasárnap a párizsi magyar külképviseleten: az 1305 regisztrált magyarországi lakhellyel rendelkező magyar állampolgárból 1087-en jelentek meg a szavazáson.


    Párizsban egyébként 34 százalékkal több választópolgár kívánt most szavazni, mint négy évvel ezelőtt.


    A két spanyolországi szavazókörbe összesen 1256-an választót regisztráltak előzetesen, akik közül 1132-en adták le voksukat.


    Madridban 438-an jelentek meg a konzulátus épületében kialakított szavazóhelyiségben, ami 89,2 százalékos részvételi arányt jelent a külképviseleti választási iroda (küvi) adatai szerint.


    Itt kilenc szavazásra jelentkezőt vettek fel a visszautasítottak jegyzékébe.


    Barcelonában 694-en szavaztak, a választási részvétel 90 százalékos volt.


    Rómában a szavazásra jelentkezett 740 fő majdnem 92 százaléka élt választási jogával a Római Magyar Akadémián felállított urnáknál. A milánói főkonzulátuson a regisztrált 638 személynek 88,8 százaléka voksolt.


    A hollandiai magyar nagykövetségen a névjegyzékben szereplők mintegy 95 százaléka, 2374 fő voksolt. A hágai szavazás fennakadás nélkül, békésén zajlott.

    Várhatóan fél 10-kor megkezdődhet a Nemzeti Választási Iroda eredményközlése

     - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap este sajtótájékoztatón. 


    Elmondta: Budapesten a VI. kerületben (Eötvös utca) és a XI. kerületben (Bocskai utca) nem tudott bezárni a szavazókör. Hozzátette: a XI. kerületben eddig 7 ezren szavaztak le, de még 2500-an sorban állnak.


    Mint mondta, abban állapodtak meg Patyi Andrással, a Nemzeti Választási Bizottság elnökével, hogy amint az összes szavazni kívánó bejut a szavazókör épületébe, megkezdik az előzetes eredmények közlését a www.valasztas.hu oldalon. Ez fél 10-kor várható.


    Közölte: a két érintett szavazókörön kívül valamennyi magyarországi szavazókör és külképviseleti szavazókör is bezárt.


    Hozzátette, a törvény biztosította lehetőségeken belül gyorsították a szavazást a névjegyzék megbontásával, de nincs mód arra, hogy több szavazókört jelöljenek ki az átjelentkezéssel szavazáshoz.

     

    Fotó: MTI/Soós Lajos

    Patyi András elmondta, egyetértettek abban Pálffy Ilonával, hogy az eredmények közzétételével meg kell várni, amíg a szavazóhelyiségbe bejutnak a választópolgárok. A részeredmények közzétételekor már komoly feldolgozottsági szinten lesznek az adatok.


    Pálffy Ilona egy kérdésre válaszolva elmondta: a szombat 11 óráig visszalépett jelölteket a választási irodák munkatársai húzták le a szavazólapokról. Újpesten előfordult, hogy rossz jelöltet húztak le, ez 19 szavazót érintett. Ez ellen a jelölőszervezet tud jogorvoslattal élni - mondta.


    Patyi András ezt kiegészítve szólt arról, az elsőfokú döntést az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság hozza meg, amely ellen az NVB-hez lehet jogorvoslatot benyújtani, az ügyről bírósági felülvizsgálat után a Kúria dönthet majd.


    Patyi András elmondta azt is, a választás eredményének megállapítása hosszabb idő lesz, meg kel várni a külképviseleteken leadott szavazatokat és az átjelentkezők voksait is a lakóhelyük szerinti választókerületbe kell eljuttatni.


    A választókerületi választás eredményét az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság állapítja meg, az országos listás választásét pedig a Nemzeti Választási Bizottság.

     

    A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szerint törvénymódosítás kellene ahhoz, hogy az átjelentkezéssel szavazók sorban állását el lehessen kerülni a jövőben.  


    Pálffy Ilona vasárnap esti, a választási központban tartott sajtótájékoztatóján arra utalva beszélt erről, hogy az egyik XI. kerületi szavazókörben - ahová 10 ezernél több választó jelentkezett be - kilométeres sor alakult ki estére.


    Az NVI elnöke emlékeztetett arra, hogy mind az iroda, mind pedig a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábban számos jogszabály-módosítási javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé - például, hogy az átjelentkezés határidejét szerdában jelöljék meg -, ám a törvényt nem tudta módosítani a parlament, mert nem volt meg a szükséges kétharmados támogatottság.


    Emlékeztetett arra, hogy egy-egy szavazókörhöz átlagosan 800-1000 választópolgár tartozik, ám az átjelentkezők magas száma miatt ez a többszörösére nőhet, ami "iszonyatosan leterheli" az ott dolgozókat. Ahhoz, hogy ezeken a helyeken ne alakuljanak ki hosszú sorok, módosítani kellene a törvényt.


    Mint mondta, négy évvel ezelőtt 5 ezren szavaztak átjelentkezéssel a XI. kerületben, most csütörtökön 8 ezren voltak, ez nőtt péntek délutánra 10 700-ra. Hozzátette: amennyire lehetett, felkészültek a tömegre.


    Patyi András, az NVB elnöke a sajtótájékoztatón ehhez kapcsolódva kiemelte: a választópolgárok péntek délután 16 óráig jelentkezhettek át, azaz a választási irodáknak hamarabb kellett befejezni a felkészülésüket, mint ahogy az átjelentkezés határideje lezárult. A területi és a helyi választási iroda mindent megtett - mondta.


    NVI: addig nem indul meg az eredményközlés, míg valamennyi szavazókör be nem zárt


    Amíg valamennyi szavazókör be nem zárt, nem indul el a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán az előzetes eredmények közlése. Jelenleg Londonban és Újbudán a leghosszabb a várakozók sora - mondta [namelink name="Pálffy Ilona"], a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap Budapesten. Várhatóan este tíz órára itt is befejeződik a szavazás.  


    Az NVI elnöke a Nemzeti Választási Bizottság tagjait tájékoztatta a választásnapi eseményekről.


    Mint mondta, Szegeden, Győrben és Pécsen fél 8 körül tudnak zárni. A XIII. kerületben, a VI., VII., VIII. és IX. kerületben "jó a helyzet", bár itt napközben hosszú sorok voltak.


    Ugyanakkor - mint mondta - a XI. kerületben "tragikus" a helyzet, annak ellenére, hogy három teremben szavaztatnak. Itt másfél kilométeres a sor. Jelezte: Londonban is nagyon hosszú a sor, bár itt tizenkét felé szedték a névjegyzéket.


    A londoni az egyetlen külképviselet, amely nem tudott bezárni este 7 órakor. Itt 9700-an jelentkeztek szavazásra előzetesen.


    A szavazókörök hivatalosan 19 órakor bezártak, azonban ahol a választópolgárok még sorban állnak, leszavazhatnak. Ameddig valamennyi szavazókör be nem zár, nem indulhat el az NVI eredményközlő rendszere - mondta Pálffy Ilona. Ez azt jelenti, hogy azok a szavazókörök, amelyek 19 órakor be tudtak zárni, elkezdik a szavazatok számlálását, és az eredményt rögzítik is a Nemzeti Választási Rendszerben, az azonban nem jelenik meg a nyilvános www.valasztas.hu oldalon.


    Amikor valamennyi szavazókör bezárt, az NVI "élesíti" a szavazatösszesítő rendszert és az a nyilvánosság számára is megismerhető lesz. Ez azt jelenti, hogy nem "nulláról" indul az eredményközlés, hanem egyből az eredmények viszonylag magas fokú feldolgozottsággal jelennek meg a honlapon. 


    Megkezdte a levélszavazatok szkennelését az NVI


    A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap este 7 órakor megkezdte az irodához érkezett csaknem 120 ezer levélszavazat felbontását és a szavazólapok szkennelését. Szkennelésre - a kézi számolást megelőzően - azért van szükség, hogy a levélszavazatok előzetes eredményét gyorsan közölni tudják.  


    Levélben a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar választópolgárok szavazhattak az országos listára.


    Az NVI keddtől a beérkező levélcsomagok külső borítékját bontotta fel, és ellenőrizte a szavazási iratok érvényességét, de a szavazatot tartalmazó lezárt borítékok felbontásával megvárták a vasárnap este 7 órát.


    Vasárnap reggelig összesen 120 ezer levélszavazatot adtak le az arra jogosultak, és valamennyi szavazási iratát ellenőrizni tudta vasárnap estére az NVI. Összesen 378 ezer levélben szavazót vett fel a névjegyzékbe az NVI.


    Hivatalosan vége a szavazásnak


    A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal adott tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor. További adatok és hírek itt>>


     Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben településén kialakított 10 285 szavazókörben a vasárnap tartott országgyűlési választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban állnak, még leadhatják voksukat. 


    A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához.


    A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát.


    Csak ezek után bonthatják fel az urnákat. Addig nem kezdik el a szavazókörökből érkező eredményadatok közlését, amíg valamennyi szavazókör be nem zár, az utolsó választópolgár is le nem adta a voksát.


    A bizottságoknak ellenőrizniük kell, hogy az urnák sértetlenek-e, ha nem, akkor ezt rögzíteniük kell a rendkívüli események jegyzőkönyvében. (A bizottság dönt arról, hogy - az eset körülményeit is figyelembe véve - az urna sérülését figyelmen kívül hagyva belekeveri annak tartalmát a többi szavazólap közé, vagy a sérült urnát nem bontja fel.)


    Először a mozgóurnát bontják fel, megkeresik benne az ellenőrző lapot, ha az nincs benne, az urnában lévő összes szavazólap érvénytelen. Ezután felbontják a szavazóhelyiségben használt urnákat, és azok tartalmát összekeverik a mozgóurnák tartalmával. Felbontják a borítékokat, kiveszik a szavazólapokat, és különválogatják az egyéni, pártlistás és nemzetiségi szavazólapokat.


    A bizottság jelöltenként és listánként külön-külön megszámlálja a szavazatokat, kötegeli és a kötegre jelöltenként/listánként külön-külön ráírja az érvényes szavazatok számát.


    A bizottság külön csomagolja azokat a szavazólapokat, amelyeken nincs pecsét. A szavazólapok hátoldalára ráírják, hogy a bélyegzőlenyomat hiánya miatt érvénytelenek, majd kötegelik és a rendkívüli események jegyzőkönyvében rögzítik az ilyen szavazólapok számát, de ezt a szavazóköri jegyzőkönyvben nem kell feltüntetni.


    Külön csoportba teszik a lebélyegzett, de érvénytelen szavazatokat (amelyeken egyetlen körben sincs, illetve több körben van x vagy + jel, kiesett jelölt neve mellett szerepel a szavazat, vagy a választópolgár ceruzát használt). Érvényesnek fogadják el azt a szavazatot, amelyen egy körben van tollal írt x vagy + jel.


    A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számolja meg. Az ismételt számlálást addig folytatja, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz.


    A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazatok első összeszámlálásának eredményéről haladéktalanul adatlapot állít ki, amelyet telefonon, telefaxon vagy az adatlapok szállításával azonnal továbbít a helyi választási irodához, amely haladéktalanul rögzíti azokat az informatikai rendszerben.


    A szavazatszámláló bizottság a szavazatok megszámlálása után megállapítja a választás szavazóköri eredményét, a szavazatok összeszámlálásáról és a szavazóköri eredmény megállapításáról jegyzőkönyvet állít ki.


    Azt követően, hogy a szavazatszámláló bizottság már megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak jogorvoslati eljárás keretében van lehetőség, és arra kizárólag a jogorvoslatot elbíráló szerv jogosult. A szavazatszámláló bizottság a jegyzőkönyveket, választási iratokat, nyomtatványokat és szavazólapokat - az urnával együtt - haladéktalanul a helyi választási irodához szállítja.


    Lesz azonban 106 szavazókör, ahol nem bontják fel vasárnap este az urnákat: ezek "megvárják" a külképviseleteken, illetve a más magyarországi településeken leadott (átjelentkezők által leadott) szavazatokat. Az "utazó" voksokat a választás utáni szombaton keverik bele ennek a 106 szavazókörnek az urnáiba.


    Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság a jegyzőkönyvek alapján összesíti a szavazatokat, és állapítja meg a választás eredményét.


    Az előzetes tervek szerint vasárnap késő este már 90 százalék feletti feldolgozottsági adatokkal számoltak, ám a rengeteg átjelentkező miatt van olyan szavazókör, ahol több órás lesz a csúszás. Az adatokat az utolsó választó után fogják csak nyilvánosságra hozni. Aki 19 órakor már a sorban állt, még leadhatja a voksát.  A 3154 településen és 23 budapesti kerületben kialakított 10 285 szavazókör reggel 6 órakor nyitott, és este 7 óráig várták a mintegy 8 millió választásra jogosultat.


    Rendkívüli eseményekből se volt hiány, az NVI oldaláról ezekből is szemezgettünk.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában