Találkozó

2020.06.12. 12:49

Orbán Viktor: együtt akarunk sikeresek lenni Szlovákiával (videó)

Együtt akarunk sikeresek lenni Szlovákiával, északi szomszédunk természetes szövetségesünk lehet a jövő megnyerésében – hangsúlyozta Orbán Viktor azon a sajtótájékoztatón, amelyet pénteki munkamegbeszélésük után tartott Igor Matovic szlovák kormányfővel, aki szerint a múltat nem mi írtuk, de a jövő a kezünkben van.

Budapest, 2020. június 12. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Igor Matovic szlovák kormányfõt a Karmelita kolostorban 2020. június 12-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Forrás: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Benko Vivien Cher

Orbán Viktor köszönetet mondott Igor Matovicnak, hogy Magyarországra látogatott, ahogy azért is, hogy magyarra is lefordították a szlovák kormányprogramot. Megköszönte a felvidéki magyaroknak tett kedvező nyilatkozatokat, valamint azt is, hogy sok magyart a szlovákok hoztak haza a koronavírus-járvány alatt, és hogy a határon történő ingázást is lehetővé tette Szlovákia – olvasható az Origo tudósításában.

Orbán Viktor kijelentette, hogy

a magyarországi szlovák közösség gazdagítja Magyarországot, és közölte: 2010 óta négyszeresére nőtt a szlovák kisebbség költségvetési támogatása.

Szólt arról is, hogy a hazai szlovák közösség hamarosan tulajdont is kaphat az iskoláiban.

Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnerünk – mondta Orbán Viktor, aki a szlovák beruházások ösztönzését kérte, aminek érdekében egy 600 millió forintos eximbankos hitelkeretet nyitottak.

Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Igor Matovic szlovák kormányfőt a Karmelita kolostor előtt 2020. június 12-én
Fotó: Benko Vivien Cher / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a jövőben hat új átkelőt építenek a szlovák-magyar határon, és így 40 átkelő lesz. Hozzátette, hogy hamarosan átadják az új komáromi hidat, és két helyen összekötik az energetikai rendszert, háromszorosára bővítik a gázösszekötő rendszer kapacitását. A két ország mindezek révén közösen járulhat hozzá a térség stabilitásához. Együtt akarunk sikeresek lenni Szlovákiával – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Igor Matovic: értékként tekintünk a magyar közösségre

Igor Matovic arról beszélt, hogy nem szabad tagadni a közös múltunkat, ezért is találkozott Trianon évfordulója előtt a magyar közösséggel. A múltat nem mi írtuk, de a jövő a kezünkben van – tette hozzá a szlovák kormányfő. Teljesen természetes, hogy Magyarország érdeklődik a felvidéki magyarok sorsa iránt, teljesen egyenjogú polgároknak tekintem őket- fogalmazott.

Igor Matovic elmondta, hogy

a nemzetiségi arányoktól függetlenül Szlovákia minden régióját fejleszteni fogják.

Szólt arról is, hogy értékként tekintenek a szlovákiai magyar közösségre, mivel ők gazdasági kapcsolatteremtők lehetnek, és a visegrádi négyeken belüli együttműködést is erősíthetik.

A sajtótájékoztató videóját itt tudja megtekinteni:

A szlovák kormányfő köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy szlovák állampolgárokat szállított haza a járvány idején.

A visegrádi négyekre tudunk támaszkodni a mostani uniós politikai helyzetben – mondta Igor Matovic. A politikus arról is beszélt, hogy Budapesten jelentős kulturális rendezvényekkel készülnek, hasonlóan a pozsonyi magyar nagykövetséghez.

Közös tankönyvekről is beszélt a szlovák kormányfő

Orbán Viktor kérdésre azt mondta, hogy a visegrádi országok a migrációs kvótákat közösen utasítják el, ahogy közösen támogatják a nyugat-balkáni bővítést, és ahogy a nukleáris kérdésekben is egyetértés van. Az európai újjáépítési alapról azt közölte, hogy most különleges helyzet van, és az európai gazdaságot újra kell indítani. El tudjuk ezt fogadni, ha beltartalma igazságos és ésszerű – tette hozzá. Ha nem néhány alapvető igazságra épül egy gazdasági csomag, akkor az nem fog működni. Igazságtalan tartalomra nem lehet sikeres gazdasági tervet építeni – mondta a kormányfő. Nem lehet a szegényebbnek kevesebbet adni, mint a gazdagoknak, és ennek a csomagnak van egy ilyen formája.

Igor Matovic kérdésre azt mondta, ő maga nyitotta meg Trianon kérdését, hozzátéve: a múltat nem mi írtuk, de a jövőt mi magunk írjuk. Előre kell nézni, és utakat kell keresni egymáshoz – tette hozzá. Szlovákia miniszterelnöke szerint

elképzelhető, hogy a szlovák és magyar történészek közösen írjanak tankönyveket.

Nagyon örülne, ha igazságosan neveznénk meg a múltat – tette hozzá. Meg kell érteni, hogy történelmi igazságtalanság volt a 100 évvel ezelőtti esemény – mondta Matovic.

Matovic szerint az, aki ignorálja a történelmet, annak van kitéve, hogy a történelmet újra át kell élnie. Egyenértékű polgároknak tekintek mindenkit Szlovákiában teljesen függetlenül attól, hogy milyen nyelvet beszél – tette hozzá. Trianont nem tagadjuk le, de mi előre nézünk – mondta a kormányfő, hozzátéve: együttműködésre ítéltettünk.

Orbán Viktor: Szlovákia társunk lehet a jövő megnyerésében

Orbán Viktor közölte, hogy a tárgyalás során ő nem hozta fel Trianont, és értékeli a szlovák kormányfő kijelentéseit. Ezek a mondatok alkalmasak arra, hogy barátság jöjjön létre. Lehetetlen, hogy ugyanazt gondoljuk Trianonról, ezért nem hoztam azt fel, de mindezek ellenére a jövőről kell beszélnünk.

A magyaroknak együtt kell élnie ezzel a helyzettel. Az igazságtalanság nem egyenlő a sérelemmel, de itt történelemről beszélünk. A magyaroknak világos történelmi tudata van, és úgy látják, hogy a kapcsolatainkat a szomszédokkal úgy kell alakítani, hogy a 100 évvel ezelőtti dolgok ne befolyásolják az együttműködést – mondta Orbán Viktor.

Társakat kell keresni a jövő megnyerésére, Szlovákia természetes társunk lehet ebben

– mondta a magyar kormányfő.

Szörpért uborkát

Orbán Viktor és Igor Matovic a találkozó után kölcsönösen megajándékozta egymást. Előbbi kovászos uborkát, utóbbi bodzaszörpöt ajándékozott a másiknak.

Orbán Viktor szerint a magyarság megmaradása a nyelvén és a kultúráján múlik. Ezt nehéz megérteni egy olyan hatalmas népcsoporthoz tartozó nemzet esetében, mint a szlovák. Nekünk a nyelv és a kultúra a legfontosabb – tette hozzá.

Mi vagyunk az egyetlen keletről nyugatra indult nép, amely megmaradt. Mi ezt menedzseljük, és ha ezt megértik a szomszédok, akkor van jövője a sikeres együttműködésnek

– mondta a magyar kormányfő. Jó okunk van arra, hogy optimisták legyünk – tette hozzá.

Igor Matovic közölte, hogy Orbán Viktor bepillantást engedett neki a magyar lélekbe. Megígérte, hogy

a Szlovák Köztársaság minden eszközt megteremt annak érdekében, hogy az ottani magyar közösség ápolhassa a nyelvét és fejleszthesse a kultúráját.

Matovic elmondta, hogy az ő pártja nyolc parlamenti képviselőjének van magyar felmenője. Mi a felvidéki magyar közösség reprezentánsai is lenni akarunk – mondta a szlovák kormányfő. Ez az igazi hazafiság, mert egy politikusnak minden állampolgárát védelmeznie kell – mondta Matovic. A cél az, hogy Szlovákiában érezzék otthon magukat a szlovákiai magyarok.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Igor Matovic szlovák kormányfőt a Karmelita kolostorban 2020. június 12-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában