Ország-világ

2021.10.04. 12:40

A DK-s Varga Zoltán bejelentette a parlamentben, hogy a DK nyerte az előválasztást

A kommunisták olyan politikai manővert hajtottak végre, ahol mindenkinek a szalámivég jut, ez történt az előválasztáson is – mondta válaszában Orbán Balázs államtitkár.

Budapest, 2021. október 4. Varga Zoltán, a DK képviselõje napirend elõtt szólal fel az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. október 4-én. MTI/Kovács Attila

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

„A DK és Dobrev Klára nyerte meg az előválasztást, és kiemelt programjában szerepel az elszámoltatás” – hangoztatta hétfői napirend előtti felszólalásában Varga Zoltán. A DK-s képviselő szerint „az ellenzéki előválasztáson győztes Dobrev Klára képviseli a leghitelesebben az elszámoltatás ügyét. „Nem lesz Tiborcz-adó és Mészáros mentőöv sem” – állította a baloldali politikus, majd arról beszélt, hogy a bűnösöket börtönbe vetik. „Távoznia kell a legfőbb ügyésznek, mert miközben a fideszes bűnök felett szemet huny, ellenzéki politikusokat akar börtönbe vetni ártatlanul” – vélekedett Varga Zoltán. A DK-s politikus Dobrev Klárára hivatkozva azt mondta: addig nincs béke, amíg nem történt elszámoltatás – írja a Magyar Nemzet.

Orbán Balázs válaszában elmondta: a baloldali képviselő a dicsőséges triumfáló felszólalásában bejelentette, hogy a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc megnyerte az előválasztást. „Szerintem ez fedi a valóságot” – jegyezte meg az államtitkár. Hozzátette:

a kommunisták olyan politikai manővert hajtottak végre, ahol mindenkinek a szalámivég jut, ez történt az előválasztáson is.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára napirend előtt felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. október 4-én.
Fotó: Kovács Attila / MTI

„Mi a polgári oldalon nem hagyjuk, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja visszatérjen a hatalomba” – jelentette ki Orbán Balázs. Elmondta: miközben a baloldal tizenöt évvel ezelőtt is és most is fűt-fát virágot ígért, Gyurcsány miniszterelnökként beismerte, hogy az államcsőd szélére juttatta az országot. Emlékeztetett arra is, hogy

az akkori kormány elvette a tizenharmadik havi nyugdíjakat, a béreket, két-háromszorosára emelték a gáz árát, és nyolcszázmilliárd forintot nem kaptak meg az önkormányzatok.

„Lehet itt különböző politikai blöfföket megfogalmazni, de nem szabad semmit elhinni Önöknek” – mutatott rá az államtitkár, majd hozzátette: a baloldal azért nem akarja megadóztatni az ellopott vagyont, hiszen az Apró-villából ki kellene költöznie Gyurcsányéknak.

Borítókép: Varga Zoltán, a DK képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. október 4-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában