Ország-világ

2019.05.15. 09:00

Ólmot keresnek a csapvízben

Az 1945 előtti épületekből származó vízminták 30 százalékában találtak a megengedett határérték feletti ólomtartalmat eddig egy jelenleg is tartó vizsgálatsorozatban.

Hancz Gábor

Félmilliárd forint áll rendelkezésre a „Nyitott laboratórium" programban arra, hogy a lakosság ingyenesen megvizsgáltassa csapvizének ólomtartalmát és tájékozódjon az ólombevitel-csökkentési lehetőségekről. A projekt 2017 októberében kezdődött és 2020. március végéig tart – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ a Kisalfölddel. Elsősorban a kockázati csoportba tartozók – várandósok, három év alatti kisgyermeket nevelők, régi épületekben élők – jelentkezését várják.


A csapvizek ólomtartalma leginkább a magzatok és a kisgyermekek szellemi fejlődésére lehet ártalmas.

Az NNK az előzetes jelentkezés és egyeztetés alapján szakmai szempontból értékeli a vízvizsgálatok szükségességét, amelyre az [email protected] e-mail-címen lehet jelentkezni. A mintavételi csomagok átvehetők az NNK budapesti telephelyén, illetve egyes kormányhivatalokban – Győr- Moson-Sopron megyében Győr- ben, a Jósika u. 16. szám alatt – és egészségfejlesztési irodákban. Minta csak az NNK által biztosított edényben küldhető be és személyesen vagy postán juttatható vissza. A vizsgálat évi ezer minta erejéig ingyenes.

 

A hatályos szabályozás szerint 10 mikrogramm lehet az ivóvízben az ólom maximális koncentrációja.

A hatályos szabályozás szerint 10 mikrogramm lehet az ivóvízben az ólom maximális koncentrációja.


A projekt során eddig összesen 1413-an küldték be a vízmintáikat vizsgálatra, így törekednek a keret bővítésére. Győr-Moson-Sopron megyéből 40, míg Komárom-Esztergomból 22 minta érkezett.


A hatályos szabályozás szerint 10 mikrogramm lehet az ivóvízben az ólom maximális koncentrációja. A szakemberek szerint az ólombevitel okozta kockázatok helyes üzemeltetéssel és megfelelő fogyasztói szokásokkal jelentősen csökkenthetők, például a csapvíz legalább egy percig tartó folyatása sok esetben megoldást nyújthat a problémára. A projektben emellett azt is vizsgálják, hogy mely ivóvíztisztító kisberendezések alkalmasak az ólom hatékony eltávolítására. Végleges megoldást persze csak az ólomcsövek teljes cseréje jelenthet.


A program során eddig az 1945 előtti épületekből származó vízminták között a kifogásoltak aránya 30 százalék körüli volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában