Ország-világ

2021.10.13. 11:50

Október 23.: a gyurcsányi terror útvonalán halad a Békemenet

A 2006-os terror útvonalán halad a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett Békemenet október 23-án – közölte a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Budapest, 2018. március 15. A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevõi érkeznek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett díszünnepségre az Országház elõtti Kossuth Lajos térre 2018. március 15-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Csizmadia László elmondta: „nyugodt, békés, csendes összefogással kívánjuk demonstrálni, hogy itt történt a 15 évvel ezelőtti gyurcsányi terror, amely békés emberek ellen lovas attakkal, szemkilövetéssel, csonttörésekkel, vízágyúval és vipera náspángolással fenyítette az embereket. Ismét vér folyt a pesti utcákon. Megtörtént a demokrácia megcsúfolása. A menet előtt kifeszített molinónk jelszava: Soha többé, stop!”

A Békemenettel, amelybe több száz olasz és lengyel civilt is várnak, jelezni szeretnék a „brüsszeli bürokráciának”, hogy a nemzetek népei felett nem uralkodni kell, hanem szolgálni őket – fogalmazott Csizmadia László.

Hozzátette: a Békemenet résztvevői így 1956 hősei mellett a 15 évvel ezelőtti, gyurcsányi rendőrterror áldozataira is emlékeznek.

A résztvevők 13 órakor gyülekeznek majd az '56-os forradalom bölcsője, a Műegyetem előtt, és 14 órától a Szabadság híd-Vámház körút-Károly körút-Erzsébet tér útvonalon vonulnak a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződéséhez, ahol 15 órától részt vesznek az állami ünnepségen és meghallgatják Orbán Viktor miniszterelnök beszédét

- ismertette.

Bencsik András, a Békemenet egyik „arca” és szervezője azt mondta, hogy a rendezvényt ismét a szeretet és a féltés jegyében tartják, ugyanis ma ismét „a gonosszal kell megmérkőzni” annak érdekében, hogy soha ne ismétlődhessen meg, ami 2006-ban történt, hogy egy kormány a népére támad.

A szervező, aki hungarikumnak nevezte a Békemenetet, úgy fogalmazott, hogy az útvonalon „szembe fordulunk azzal a sötét fenyegetéssel, amit a Gyurcsány-kormány 15 évvel ezelőtt képviselt (...) egyszer és mindenkorra azt a szörnyűséget el akarjuk törölni”.

Vallásos barátainak pedig azt ajánlotta: keressék meg Szent Mihály imáját, amelyet XIII. Piusz pápa akkor fogalmazott meg, amikor egy látomásban szembetalálkozott a gonosz fenyegetésével. „Ez az ima kell hogy erőt adjon nekünk, mert ma ismét a gonosszal kell megmérkőznünk (...), ha volt fontos Békemenet, akkor ez lesz a legfontosabb” – jelentette ki Bencsik András.

Borítókép: A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevői érkeznek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett díszünnepségre az Országház előtti Kossuth Lajos térre 2018. március 15-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában