Ország-világ

2020.08.14. 18:34

Offshore-lovagot bízott meg az újbudai DK-s polgármester

Pénzmosás gyanúja miatt nyomoztak a hatóságok annak a cégnek a tulajdonosánál, amelyet László Imre az átvilágítással megbízott.

„László Imre, Újbuda polgármestere (DK) és a kerület baloldali vezetése ismét bebizonyította, hogy a kétes hátterű cégeket és bűncselekményekkel vádolt személyeket részesíti előnyben az újbudaiak pénzén kötött megbízásai során” – olvasható a Fidesz–KDNP újbudai képviselőcsoportja által jegyzett közleményben, amelyet a Magyar Nemzet idézett.

A képviselők kiemelik, hogy 2020. május 29-én tízmillió forintos szerződést kötött az önkormányzati tulajdonú cégek gazdálkodásának átvilágítására a Stark Capital Zrt-vel. Mint írják, a cég tulajdonosa Erős Dániel, „aki után offshore cége üzletei miatt pénzmosás gyanújával nyomoztak a hatóságok”.

László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az újbudai Fidesz–KDNP emlékeztetett,

ez a szerződés már a negyedik a sorban október 13. óta, hiszen átvilágítást végzett már a Csányi & Zala Ügyvédi Iroda, a Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda, a First Compliance Tanácsadó Bt. és most a Stark Capital Zrt. is ugyanezt teszi az újbudai emberek pénzén.

„A Fidesz–KDNP újbudai képviselőcsoportja számára elfogadhatatlanok ezek a szerződések. Zala László, aki a Kopaszi-gát átjátszása miatti per harmadrendű vádlottja volt bűnsegédlet miatt, már közel 50 millió forintot zsebelt be tavaly október óta” – írta a képviselőcsoport. Ám a lista magáért beszél: Czeglédy Csaba MSZP-s exképviselő és ügyvédi irodája többmilliós átvilágítási megbízást kapott, a politikust korábban költségvetési csalás bűntette miatt jogerősen három év két hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

„Most pedig egy offshore-lovagok világában jártas, pénzmosással vádolt, átláthatatlan üzleteket bonyolító üzletember érdekeltségi körébe tartozó vállalkozást bízott meg Újbuda baloldali vezetése egy olyan feladatra, mely a választási kampányban számukra még kiemelten fontos volt”

– áll a közleményben.

A képviselőcsoport felszólítja László Imre polgármestert és a baloldali városvezetést, hogy azonnali hatállyal mondják fel a szerződést. „Ne herdálják tovább az újbudai emberek pénzét és ne hozzák még kellemetlenebb helyzetbe azokat az embereket, akiknek a bizalmából jelenleg ők vezethetik ezt a kerületet” – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában