harc a hatalomért

2021.07.13. 10:43

Offenzívát indítottak a kormányellenes felkelők Etiópiában

Újabb offenzívát indított a kormányellenes Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) az észak-etiópiai Tigré tartomány egyik körzetében, melynek legfontosabb városát is bevették – jelentette be kedden a szervezet szóvivője újságíróknak.

Getacsev Reda elmondta, hogy csapataik hétfőn, Raya térségében indították el a műveletet és miután meghátrálásra kényszerítették a hadsereget és a kormányerőket támogató amhara csapatokat, irányításuk alá vonták a térség legfontosabb városát, Alamatát is.

„Minden négyzetméternyi tigréi területet felszabadítunk” – szögezte le a szóvivő, hozzátéve, hogy a tartomány nyugati részén jelenleg is folynak a harcok.

Az etióp hadsereg részéről egyelőre nem kommentálták a bejelentést, az AFP hírügynökség pedig megjegyezte, hogy a TPLF tájékoztatását nem lehet megerősíteni, miután a térségben gyakorlatilag leálltak a kommunikációs hálózatok.

Az etiópiai belpolitikai életet korábban három évtizeden át irányító, majd a hatalomból kiszorult, etnikai alapon szerveződött TPLF fegyveresei novemberben megtámadtak egy tigréi katonai bázist, az etióp kormányerők pedig ellentámadást indítottak. A harcokban és légicsapásokban ezrek veszthették életüket, kétmillióan menekültek el otthonaikból, és súlyos humanitárius válság alakult ki, mert a régióba nem engedték be a segélyszervezeteket.

Jóllehet a központi kormány az offenzíva kezdete után nem sokkal bejelentette, hogy visszaállította a rendet a szövetségi tartományban (Etiópia szövetségi állam), a lázadók gerillataktikára váltva folytatták a harcot. Az elmúlt hetekben pedig több területet visszaszereztek a hadseregtől.

Addisz-Abeba júniusban tűzszünetet jelentett be, amelyet azonban a lázadók elutasítottak.

Címkék#etiópia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában