Ország-világ

2018.05.13. 10:59

Nyitott pincék napja Kőszeghegyalján

Kőszegen a Pogány-hegytől Cákig, a híres műemléki pincesorig terjedő területen helyi borászok összefogásával rendezik meg május 20-án a X. Kőszeghegyaljai Nyitott Pince Napot - közölték a szervezők.

mti

Krampits László felidézte: régi hagyomány, hogy pünkösd vasárnapján a borászok betekintést nyújtanak féltett pincéjükbe és közszemlére teszik a korábbi évek borait. Elmondta, hogy a körülbelül 4 kilométeres kőszeghegyaljai bortúra résztvevői névre szóló gravírozott üvegpoharat és térképet kapnak, ezekkel a kezükben haladnak majd a kijelölt úton, betérhetnek a szőlőhegyi pincékbe, megtapasztalhatják a helyi gazdák vendégszeretetét.


Hozzáfűzte: a bakancsos turisták amellett, hogy gyönyörködhetnek a kőszeghegyaljai táj egyre szélesebbre nyíló panorámájában, kilenc helyszínen több mint harminc féle bort kóstolhatnak. Összehasonlíthatják egymással a kékfrankos és blauburger borokat, megízlelhetnek friss, illatos fehérborokat és üde rozéborokat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában