Ország-világ

2019.01.23. 16:02

Novák: a kormány folytatja a bölcsődék fejlesztését

A jövő év végére minden településen, ahol legalább 40, három év alatti gyermek él, vagy öt olyan család, ahol igénylik a szülők a bölcsődét, az önkormányzatoknak létre kell hozni az intézményt.

MTI

A bölcsődék működtetéséhez adott magasabb támogatás, a férőhelyek számának bővülése és a gyermeknevelők nagyobb anyagi megbecsülése jelentik az alapját kormány bölcsődefejlesztési programjának, mely az elkövetkezendő években is folytatódik - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán Komáromban, a 300 millió forintért felújított Aprótalpak Bölcsőde átadásán.


[namelink name="Novák Katalin"] kiemelte, a jövő év végére minden településen, ahol legalább 40, három év alatti gyermek él, vagy öt olyan család, ahol igénylik a szülők a bölcsődét, az önkormányzatoknak létre kell hozni az intézményt.


A politikus hozzátette, a feladathoz a kormány a forrásokat is biztosítja.


A felsőfokú gyermekgondozók bekerültek a pedagógus életpályamodellbe, ezzel fizetésük átlagban ötven százalékkal emelkedett és a többi dolgozó is jelentős bérfejlesztéshez jutott - ismertette Novák Katalin.


[namelink name="Czunyiné Bertalan Judit"] (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta: az Aprótalpak Bölcsődében és egy tagintézményében szigetelték az épületet, új nyílászárókat építettek be, korszerűsítették a fűtést és megújultak az udvarok is. Az összesen háromszázmillió forintos beruházásból az önkormányzat önerőből százmillió forintot biztosított.


[namelink name="Molnár Attila"] (Fidesz-KDNP) polgármester Komárom családbarát intézkedéseit sorolva kiemelte, hogy támogatják az első házasokat, a diákok és a kismamák ingyen használhatják a tömegközlekedést, felmenő rendszerben minden gyermek úszásoktatáson vesz részt, valamint a város összes bölcsődése és óvodása térítésmentesen étkezhet.


[namelink name="Popovics György"] (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke szólt arról, hogy a megye hamarosan félmilliárd forintos pályázatot hirdet, amelyből kis települések alapíthatnak bölcsődéket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában