Ország-világ

2018.09.15. 13:57

Nemi erőszakkal vádolta meg egy apáca - lemondott egy katolikus püspök Indiában

Lemondott hivataláról egy római katolikus püspök Indiában szombaton, miután egy apáca nemi erőszakkal vádolta meg, és a rendőrök beidézték.

MTI

Egy 44 éves apáca a dél-indiai Kerala államban tett feljelentést a rendőrségen, mert elmondása szerint a főpap 2014 májusától kezdve két éven át rendszeresen megerőszakolta. Franco Mulakkal püspök, a Pandzsáb államban található Dzsalandhar egyházmegye vezetője tagadja a vádat, és azt állította, hogy az apáca azért vádolta meg, mert a nő annak gyanújába keveredett, hogy viszonya van valakivel. Apácák és nőjogi aktivisták napokon át tiltakoztak a püspök őrizetbe vételét követelve, és a rendőrség be is rendelte az egyházi elöljárót kihallgatásra. "Isten kezébe helyezek mindent, amíg az állításokat kivizsgáló csoport nyomozása eredményre nem vezet" - írja szombaton nyilvánosságra hozott levelében a püspök. Az indiai média szerint az ügyről a Vatikán is tájékoztatást kapott. India mintegy 1,3 milliárd lakosának körülbelül 2,3 százaléka keresztény, és döntő többségük római katolikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában