Ország-világ

2021.05.11. 16:31

Nem vonják vissza a baloldali pártok a keleti vakcinák betiltását követelő parlamenti határozatukat

A WHO engedélyezte a kínai vakcinát. Az Origo ezzel kapcsolatban megkérdezte Gyurcsány Ferencet és más, az oltás ellen kampányoló baloldali politikust.

A baloldali pártok továbbra sem vonják vissza az oltásellenes, a keleti vakcinák betiltását követelő parlamenti határozatukat. Az Origo ezzel kapcsolatos kérdésére egyetlen baloldali frakció sem válaszolta azt, miszerint a WHO múlt pénteki döntését követően megváltozott volna a véleményük a keleti vakcinákról.

Mint ismert, a nemzetközi szervezet engedélyezte a kínai vakcina használatát, amit biztonságosnak és hatékonynak nevezett. Egyébként, ha a magyar kormány nem rendelt volna keleti vakcinákat, akkor kétmillió emberrel kevesebb lenne beoltva, sokkal többen haltak volna meg, és még mindig sokkal több megbetegedés is lenne, tehát nem lehetett volna újraindítani a gazdaságot. A baloldal, élén Gyurcsány Ferenccel, mindezek mellett továbbra sem kért bocsánatot a korábbi oltásellenes kampányuk miatt, és nem is vonták vissza a keleti vakcinák betiltását követelő parlamenti határozatukat – írja az Origo.

Jóváhagyta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását. A WHO első alkalommal hagyta jóvá olyan oltóanyag használatát, amelyet nem nyugati gyógyszercég fejlesztett ki a koronavírus ellen. Korábban kínai vakcinát még nem engedélyezett a WHO vészhelyzeti alkalmazásra semmiféle más fertőző betegség ellen sem.

A Sinopharm-vakcinát már több százmillió embernek beadták az utóbbi hetekben Kínában, és kétoldalú megállapodások alapján a világ más részein is. A WHO jóváhagyása jelzés a nemzeti egészségügyi hatóságoknak az oltóanyag biztonságosságára és hatékonyságára vonatkozóan, illetve ez a lépés lehetővé teszi azt is, hogy a Sinopharm-vakcina használható legyen a védőoltások méltányos elosztására létrehozott COVAX-programban is.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO vezérigazgatója azt mondta,

a 18 év feletti korosztály számára két dózis beadása ajánlott az elölt vírust tartalmazó Sinopharm-oltóanyagból két-három hét különbséggel.

A WHO Stratégiai Tanácsadó Szakértő Csoportja (SAGE) a múlt hét elején tette közzé véleményét a Sinopharm-vakcinával kapcsolatban. Közlésük szerint – a klinikai vizsgálatok harmadik fázisának adatai alapján – az oltóanyag két dózisának beadása után 78,1 százalékos hatékonyság várható, és „nagy biztonsággal” kijelenthető, hogy a vakcina védelmet nyújt a 18-59 közötti korosztálynak. Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a 60 év feletti korosztályról kevés információ van.

A jelentés azonban nem tesz különbséget a 18 éven felüli korosztályok körében, vagyis az idősebbeknek is engedélyezi.

Korábban a Sinopharm vállalat 79,3 százalékos hatékonyságot ígért.

Januárban betiltotta volna a baloldal a keleti vakcinák használatát

A WHO döntése fényében érdemes emlékeztetni arra, hogy a baloldal még Gyurcsány Ferenc vezetésével januári határozatukban akarták betiltani a keleti oltóanyagok használatát. Ez volt a baloldal egyik legdurvább támadása a vakcinák ellen, amihez két kivétellel valamennyi parlamenti képviselőjük a nevét adta.

Forrás: Origo

Az indoklás szövegéből jól látszott, hogy az akció a kínai és az orosz vakcina ellen irányult. (Hiszen folyamatosan arról írtak, amikor a kínai oltóanyagot említették, hogy csak a Brüsszel által engedélyezett vakcinákkal lehessen oltani. Vagyis, orosszal és kínaival ne.) Az öt parlamenti képviselettel rendelkező párt (DK, Jobbik, MSZP, LMP, Párbeszéd) ötvenkét képviselőjéből ötven támogatta a kezdeményezést, ketten feltehetően csak technikai okok miatt nem írták alá azt. Gyurcsány vezetésével ezek a politikusok vállalták a nevükkel, hogy ha módjuk lenne, elzárnák a keleti vakcinákat a magyarok elől. Egyébként ma is a parlament előtt van a 50 baloldali képviselő határozata.

 

Ha a baloldalnak engedve a kormány nem rendelt volna keleti vakcinákat, akkor ma közel kétmillió emberrel kevesebb lenne beoltva.

Ez azt is jelentené, hogy az ország újraindítását sem lehetett volna még megkezdeni.

Mélyen hallgatnak a baloldali pártok

A WHO engedélyének a fényében az Origo megkereste az összes baloldali pártot, hogy visszavonják-e a parlamenti határozatukat. A cikk megjelenéséig egyetlen párt sem válaszolt, tehát továbbra is kiállnak az oltásellenes határozat mellett – írja a hírportál.

Csak sértegetésre futotta

Mint arról az Origo korábban beszámolt, hétfőn több olyan baloldali politikusnak is kérdéseket tettek fel, akik korábban élesen bírálták a Sinopharm hazai alkalmazását. Azt szerették volna megtudni, hogy mi a véleményük a WHO-határozatról, és tervezik-e, hogy bocsánatot kérnek a magyar közvéleménytől, amiért korábbi nyilatkozataikban megkérdőjelezték a kínai vakcina biztonságosságát.

Egyedül csak Gyöngyösi Márton és Hadházy Ákos reagált megkeresésükre. Előbbi érdemi válasz helyett az Origót kezdte el támadni. „(...) Nem áll módomban válaszolni a kérdéseire. Ne vegye zokon!” – írta a jobbikos politikus, aki azzal indokolta elutasító válaszát, hogy a hírportál szerkesztőségében „nem cél” a szövegértelmezés. Hogy ezzel mire akart célozni, az Origo csak találgathatja: szerintük valószínűleg azt próbálta állítani, hogy korábban nem kampányolt a keleti vakcinák ellen. Csakhogy ez nem igaz: Gyöngyösi baloldali politikustársaihoz hasonlóan aktív részese volt az emberéleteket veszélyeztető oltásellenes kampánynak.

Hadházy Ákos is reagált az Origo megkeresésére,

azonban ő sem válaszolt arra a kérdésükre, hogy bocsánatot fog-e kérni a közvéleménytől.

A baloldali képviselő azt sugalmazta, hogy a WHO döntése még nem perdöntő, mert az Unióban az EMA engedélyezi a vakcinákat, és sok a bizonytalanság az oltóanyag körül.

Támadás a keleti vakcinák ellen

A baloldali politikusok már tavaly támadásba kezdtek a keleti oltóanyagok ellen úgy, hogy semmiféle tudással nem rendelkeztek ezeknek a hatékonyságával, illetve biztonságosságával kapcsolatosan. De nem is ez volt a cél: tudatosan arra játszottak, hogy az emberek elbizonytalanításával lassítsák a vakcináció ütemét – írja az Origo.

Az oltásellenes kampány egyik főszereplője a Demokratikus Koalíció volt.

Tavaly novemberben online konzultációt indítottak az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm-oltóanyag ellen, idén január közepén pedig petíciót indítottak annak érdekében, hogy ne lehessen kínai vakcinával oltani Magyarországon. Később egyébként a Sinopharm betiltását is követelték.

Komáromi Zoltán aktív egészségügyi dolgozóként azt mondta, bizonyos oltásoknál még a koronavírus is jobb.

Gyurcsány Ferenc február végén még azon az állásponton volt, hogy az orosz és a kínai vakcina káros lehet, az ezekkel az oltóanyagokkal beoltott magyarokat pedig „kísérleti nyúlként” nevezte meg.

A Jobbik is igyekezett felzárkózni Gyurcsány Ferencékhez. A baloldali párt elnöke, Jakab Péter arról beszélt az év elején, hogy a kínai oltóanyag elavult technikájú, és „ki tudja, milyen eredetű”. „Tehát, hogy ha magyarán van valami kínai cucc, amivel beoltottak egymillió afrikait vagy egymillió kínait, az ön szerint jó kell, hogy legyen a magyaroknak is? Ez nem más, mint emberkísérlet” – folytatta a Sinopharm elleni támadássorozatát februárban.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke pedig azt követelte, hogy előbb a kormánytagok oltassák be magukat a Sinopharmmal, és a magyar hatóságok csak ez után adják meg rá az engedélyt. Értelemszerűen ezzel azt sugalmazta, hogy a kínai oltás nem biztonságos.

„Egy teljesen vizsgálat nélküli, szakemberek által meg nem erősített hatékonyságú oltóanyagról bejelentik, hogy több millió idős ember beoltására alkalmas” – Tóth Bertalan, az MSZP elnöke is nekiesett az életmentő gyógyszernek, az ATV januári műsorában mondta ezt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában