Reform

2021.08.25. 18:00

Nem lehet ezentúl raboknak nevezni a börtönbüntetésre ítélt bűnözőket egy wisconsini megyében

A megye új seriffjének köszönhetően ezentúl a börtönben lévő bűnözőket „lakóknak” vagy „gondozás alatt állóknak” kell nevezni.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Wisconsin állambeli Dane megye új seriffje bejelentette, hogy a megye börtöneiben élő fogvatartottakat mostantól „lakóként” fogják emlegetni annak érdekében, hogy tükrözni tudják a társadalom értékeit. Kalvin Barrett a változásokat az új értékek megvalósításának nevezte, amelyek rehabilitációs környezetet teremtenek a gondozottak számára – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

– Úgy látjuk, hogy ez egy kis lépés a fogvatartottak humanizálása felé. Többé nem fogvatartottként nézzük a megyei börtön gondozottjait, hanem emberiesebb kifejezéseket fogunk rájuk használni, mint például „gondozásunk alatt álló”

– mondta Kalvin Barrett megyei seriff a sajtótájékoztatón.

Barrett elmondta, hogy úgy véli, a „fogvatartottak” kifejezés használata nem tükrözi kellőképpen, hogy Dane megye országosan is vezető szerepet tölt be a progresszív büntetés-végrehajtás, és az igazságszolgáltatási reform terén. Ezen probléma kiküszöbölése érdekében pedig kapcsolatba lépett több érdekvédelmi csoporttal is, annak biztosítása érdekében, hogy hivatala is olyan nyelvezetet használjon, amely segíti a fogvatartottakat a társadalomba való visszailleszkedésben.

– Számos beszélgetést folytattam azokkal, akiket bebörtönöztek, és ők arra biztattak engem, hogy ne engedjem meg a „fogvatartott” kifejezés használatát, továbbá kifejtették, hogy a rab, elítélt, elkövető és a fogoly szavak is ugyanilyen megbélyegzést hordoznak magukban. A vélemények tükrében pedig lehetővé kell tennünk, hogy egy 21. századi rendészeti gondolkodásmód felé mozduljunk el, és alkalmazzuk a normalizáló nyelvet

– mondta Barrett.

Kalvin Barrett 2021 májusa óta tölti be a megyei seriff pozícióját az elődje lemondásának köszönhetően, korábban öt évig seriff-helyettesként dolgozott.

– Lakóknak és nem fogvatartottaknak nevezni ezeket az embereket előrelépés, és kritikus fontosságú, hogy tisztességes polgárokként ismerjük el őket

– mondta Sheila Stubbs demokrata képviselő.

Stubbs kifejtette, hogy a változtatások előtt több különböző nézőpontot is megvizsgáltak, illetve kikérték a jelenleg börtönben élők véleményét is.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában