Ország-világ

2019.03.13. 18:18

Nem fogja elhinni, milyen indokkal mentették fel a nemi erőszakkal vádolt férfiakat

Egy olasz bíróság szerint egy nemi erőszak áldozata túl csúnya volt ahhoz, hogy megerőszakolják.

MTI

Felmentett egy olasz bíróság nemi erőszakkal vádolt férfiakat azzal az indoklással, hogy az áldozat "túl csúnya" volt ahhoz, hogy megerőszakolják.


A két perui férfit még 2016-ban börtönbüntetésre ítélték, mivel 2015-ben megerőszakolták egy 22 éves honfitársnőjüket. Az áldozat vallomása szerint a férfiak az italába csempészett droggal elkábították, majd egyikük megerőszakolta, miközben társa őrt állt.


Az anconai fellebbviteli bíróság azonban 2017-ben felmentette a férfiakat, azzal az indoklással, hogy a vádlottak nem találhatták vonzónak a meglehetősen férfias kinézetű nőt, amit az is bizonyít, hogy Viking csúfnéven tárolták el a telefonszámát, és a nő aktájában szereplő fénykép is alátámasztja, hogy a nő "csúnya, maszkulin". Erre tekintettel a bíróság nem találta szavahihetőnek a "rafinált perui nőt", aki a határozat szerint talán maga rendezte meg a tivornyát, amelyen az állítólagos erőszak történt.


A másodfokú ítélet indoklása csak a múlt héten vált ismertté azáltal, hogy az olasz semmítőszék (legfelsőbb bíróság) megsemmisítette az ítéletet, és az ügy újratárgyalását rendelte el egy perugiai bíróságon.


A CISL olasz szakszervezet nőszervezetekkel együtt tüntetést tartott az anconai bíróság előtt a "gyalázatos" ítélet elleni tiltakozásul. Az aktivisták elítélték, hogy nemi erőszak áldozatává vált nőket később bűnözőként bélyegezzenek meg.


(Lead-képünk illusztráció - a szerk.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában