Napi átlag 27 fok - Vasárnapig marad a forróság, figyeljünk az idősekre, s magunkra is

A legmagasabb - harmadfokú - hőségriasztás lépett életbe tegnap éjféltől. A Petz-kórház sürgősségi osztályán már kedden sokkal több volt az idős, kiszáradt beteg, mint egy átlagos napon. Vasárnapig marad a kánikula.

„Felment a vérnyomásom, szédültem, zsibbadt a bal oldalam. Most már jobban vagyok, de a meleget mindig is nehezen viseltem. Minél többet kell inni: ezt üzenem a sorstársaimnak” – mondja Németh Lászlóné, akit kisbajcsi otthonából vittek be a Petz-kórház sürgősségi osztályára. Tegnap délelőtt kevesebb idős beteget szállítottak hasonló (vagy kiszáradásos) tünetekkel az SBO-ra, mint kedden. Akkor, tehát a hét első munkanapján az ellátott betegek életkora hirtelen megugrott, „nyolcvan körül lehetett”. Vigyázzunk magunkra, főképp az idősebbek!

Vasárnapig

Szerdán életbe lépett az országos tiszti főorvos által elrendelt hőségriasztás. A legmagasabb szintű, harmadfokú intézkedés vasárnap éjfélig lesz érvényben. Hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot. A Nemzeti Népegészségügyi Központ a szokásost javasolja: a legmelegebb órákban, 11 és 15 óra között lehetőleg senki se tartózkodjon a tűző napon, ügyeljünk a fokozott folyadékfogyasztásra, és kerüljük a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők, valamint a zsíros ételek fogyasztását.

Németh Lászlóné tegnap lett rosszul, a meleg is biztosan szerepet játszott ebben. Fotó: H. Baranyai Edina

Vízparton

 Figyelmeztettek továbbá arra, hogy a déli órákban a vízparton pihenők is kerüljék a napozást és ne ugorjanak a vízbe felhevült testtel. Védjük a bőrünket naptejjel és világos, jól szellőző, bő ruházattal, és még néhány percre se hagyjunk gyermekeket, továbbá házi kisállatokat parkoló autóban. Az állattartóknak javasolják továbbá: a sétáltatást kora délelőtt vagy késő délután tegyék meg.

 Az utakon

Sokan fáradtabbak vagyunk a kánikulában, emiatt a reflexek is lassulnak a kormány mögött. A rendőrség azt ajánlja, legyen a kocsiban ásványvíz vagy üdítő, így ezek esetleges rosszullétkor vagy szédülés esetén segítenek. Ezenkívül ajánlott megtervezni az útvonalat, hogy ne az egyre melegedő kocsiban kelljen a cél után kutatni. Vezessenek óvatosabban, számítva a koncentrációcsökkenésre. Van ok a figyelmeztetésre, ezt az elmúlt két nap balesetei is mutatják.

A Magyar Közút tájékoztatása szerint ma hosszabb menetidőre kell számítani – a hőségriadó alatti munkavégzés miatt – az M1-es autópályán, Tatabánya térségében, a Budapest felé vezető oldalon.

Az építkezésen

 Nagyon kemény, ami az építkezéseken van, de kemények azok az emberek is, akik ott dolgoznak. Mindezt Szabó Ákos ingatlanfejlesztő mondta tegnap, aki Győrben jelenleg is több épülő beruházásban érdekelt. A védőruha és a légkondicionált konténerek mellett az UV-sugárzástól védő krémet mondta stratégiai fontosságúnak.

Vízosztás

Számos helyen osztanak vizet a melegben, a GYSEV vonatain is. A vasúttársaság munkatársai a nagyobb állomásokon, Sopronban és Szombathelyen osztják a palackozott ásványvizet az utasoknak, naponta délelőtt 10 és délután öt óra között. Mindez a hőségriadó végéig – ha meghosszabbítják, akkor is – tart.

Gyász
,,Ha majd rátérünk mi is erre az útra, megyünk hozzád, s találkozunk újra. Hiába omlik rád a sír komor göröngye, emléked itt marad szeretteid szívében. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VASZARI JÓZSEF 25 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2019. október 17-én, csütörtökön 11 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójából. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló Család
,,Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH LÁSZLÓNÉ szül. Nagy Mária hosszan tartó betegség után, 75. évében elhunyt. Temetése 2019. október 18-án, pénteken 14 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
„Búcsúztam volna Tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, fiam, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérem, sógorunk és rokonunk, HARASZT JÓZSEF 62 éves korában, súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 16-án, szerdán 15 órakor lesz a bőnyi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA IMRE Csorna, Szatmári utcai volt lakos 85 éves korában csendesen elhunyt. Engesztelő szentmise 2019. október 16-án 8 órakor kezdődik a premontrei templomban. Temetéséről később intézkedünk. Gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyám, testvérünk és rokonunk, MUZSAI KATALIN szabónő életének 80. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 17-én, csütörtökön 13 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójától. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Kérjük, hogy szeretett hozzátartozónktól csak egy-egy szál virággal búcsúzzanak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARJAI JÓZSEF életének 67. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. október 17-én, csütörtökön 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk KARÁCSONY ANDRÁS halálának 1. évfordulóján. A sors kegyetlen és mostoha, szeretni megtanít, de feledni soha. Szerető szüleid, kislányod, bátyád és családja
Beledi Általános Iskola 1974-ben végzett diákjai 45 éves osztálytalálkozójuk alkalmából kegyelettel emlékeznek A osztály osztálytársaikra: SIMON LÁSZLÓ KLEÉ ISTVÁN TAKÁCS GYULA VARGA ANDRÁS B osztály osztályfőnökükre PÁLFY JÓZSEFRE osztálytársaikra DUDÁS LÁSZLÓ SZABÓ JÓZSEF Emlékük szívünkben tovább él.
Én megyek őhozzá, de ő nem jön ide vissza énhozzám. Fájó szívvel emlékezünk, HÁRY ZOLTÁNNÉ Irénkére halálának 1. évfordulóján. Szeretett édesanyámról és nagymamámról szentmise keretében 2019. október 13-án 18 órakor a győri Szent Imre templomban emlékezünk meg. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezem ÖZV. KÓKAI LÁSZLÓNÉ (Ibolya) halálának 1. évfordulójára Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent amiért küzdöttél. Most már Nélküled jön el a nyár, az ősz, a tél, a tavasz, de bármilyen szép is, nélküled nem ugyanaz. Bocsáss meg, ha valamit hibáztam. Nem tudtalak megmenteni, pedig próbáltam. Kérem az Istent, hogy bánjon jól Veled, helyettem az angyalok simogassák fejed. Olyan drága voltál nekem, hogy ezt nem pótolja senki, lelkem sebeit nem gyógyítja semmi. Örökké szerető párod, Tibor
Fájó szívvel emlékezünk SZABÓ ZSUZSANNA szül. Bisztri Zsuzsanna halálnak 10. évfordulójára! De szomorú mindig egyedül lenni, valakit mindig hiába keresni. Valakire várni, aki nem jön többé, valakit szeretni örökkön örökké. Elmentél, azóta a temetőt járom, ez lett az én világom. Elmegyek mindig hozzád, amíg élek, nem hagylak magadra vissza-visszatérek. Ha eljön az én órám, hozzád hazatérek. Hiányod fájdalom, elviselni nehéz, örökké tart a rád emlékezés. Szerető Édesanyád és az Esztergomi család
Hálás szívvel emlékezem Édesanyámra SZILÁDI GYULÁNÉRA halálának 50. évfordulóján. Neki köszönhetem az életem, tőle tanultam mindent. Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, míg élek őrzöm őket. Szerető lánya
Szívemben fájdalommal, Szememben könnyekkel emlékezem szerető férjemre NAGY REZSŐ halálának első évfordulóján. Eltünt egy élet csak az emlék maradt, de összeköt minket az igaz szeretet. Isten országa most már a te hazád, ott várj reám, ha majd az én időm is lejár. Bánatos feleséged: Joli
Szomorú szívvel emlékezünk RIGÓ TIBOR születésének 80. évfordulóján. Az idő múlik feledni nem lehet szívünk őrzi drága emlékedet Életed elszállt mint a virágillat De emléked ragyog mint a fényes csillag. Számunkra Te sosem leszel halott örökké élni fogsz, mint a csillagok. Szeretteid és a Papa csillaga Dávid.
Hálás szívvel mondunk köszönetet az osztálytársaknak, akik SZEKÉR JÁNOS sírjára az 50. osztálytalálkozó alkalmából a megemlékezés virágait elhelyezték. Felesége és gyermekei