rejtett szoba

2019.09.16. 16:21

Mumifikálódott holttestet találtak egy kaposvári építkezésen

Holttestet találtak hétfőn délelőtt a kaposvári Csokonai fogadóban, amelynek történelmi épületét most alakítják át.

A cikk érzékenyebb olvasóink számára felkavaró lehet!

A felújítás alatt álló épület végében délben egy markológép dolgozott és a rendőrök helyszíneltek. A hírről beszámoló Sonline.hu a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától úgy értesült, hogy egy mumifikálódott tetemet találtak a munkák közben. Jelenleg közigazgatási eljárásban vizsgálják a haláleset körülményeit, mert idegenkezűségre utaló nyomokat nem találtak.

A lap környéken nyert értesülései szerint nem lesz könnyű nyomokat fellelni, mert a holttest már csontváz, ráadásul sárguló csontokkal, ami azt feltételezi, hogy több évtizedes. A pincében találtak rá, bakancsot, kabátot viselt. A munkások egy melléképületet bontottak, és a betontalapzatot akarták elegyengetni, amikor az aljazat beszakadt. Egy lakhatás céljára kialakított helyiséget találtak, ott hevert a holttest.

A rendőrök órákig helyszíneltek az építkezésen, megpróbálják azonosítani az elhunytat, ami ennyi idő távlatából nem lesz egyszerű – tették hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában