Ország-világ

2019.07.10. 16:27

Miniszteri eskütétellel és szavazásokkal zárul a parlament nyári ülésszaka

Az Országgyűlés pénteken fejezi be nyári rendkívüli ülésszakát.

MTI

A képviselők a jövő évi költségvetésről és adóváltozásokról is szavaznak, emellett Varga Judit újonnan kinevezett igazságügyi miniszter is esküt tesz.


A házelnök - parlament honlapján elérhető - napirendi javaslata alapján a nyári szünetet megelőző utolsó ülés délelőtt 10 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.


Ezt követi [namelink name="Varga Judit"] miniszteri eskütétele. [namelink name="Orbán Viktor"] kormányfő azt követően javasolta az igazságügyi tárca élére a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárát, hogy az eddigi miniszter, Trócsányi László elfoglalta képviselői helyét az Európai Parlamentben.


A parlament ezt követően nyolc javaslatról dönthet.


Végleges formát ölthet a kormány 2020-as költségvetésről szóló javaslata. A pénzügyminiszter előterjesztése benyújtásakor úgy fogalmazott, a kabinet családbarát költségvetést terjesztett be. Varga Mihály kiemelte, jövőre csaknem 224 milliárd forinttal emelkedik a családok támogatása, a gazdaságvédelmi akcióterv mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, miközben tovább csökkenek az adók és nőnek a biztonsági kiadások.


A Ház hétfőn olyan tartalmú módosításokat hajtott végre a jövő évi büdzséről szóló indítványon, amelyek tovább növeltek oktatási, kulturális, szabadidős, turisztikai és egyházi fejlesztési célokra szánt forrásokat.


Az Országgyűlés dönt a jövő évi adóváltoztatásokról, valamint lebonyolíthatja a köznevelési törvénycsomag előző hétről elhalasztott zárószavazását is.


A képviselőknek az ülésnap végén az LMP-s Demeter Márta mentelmi jogának ügyében is állást kell foglalniuk. Polt Péter legfőbb ügyész egy hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárás keretében indítványozta az ellenzéki képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Demeter Márta a megalapozott gyanú szerint 2018 szeptemberében valótlanul állította, hogy a Magyar Honvédség törvénysértő módon szállította a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját, és ezzel törvénysértő módon közérdekből nem nyilvános adatokat adott ki.


(Lead-kép: MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában