Ország-világ

2019.03.30. 08:45

Minden eddiginél modernebb helikopterek érkeznek hazánkba

A kilenc új gép már magyar tulajdonban lesz, azokat korábban a norvég légimentésben használták.

mti

Magyarország történetében először éjszakai mentésre és kötéltechnika alkalmazására is képes helikoptereket kap az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) - írja szombati számában a Magyar Nemzet. Kilenc mentőhelikoptert vásárolt a kormányzat - mondta a lapnak az OMSZ főigazgatója. Csató Gábor tájékoztatása szerint az eddig használt Eurocopter 135 típusú helikopterek osztrák tulajdonban voltak, és a magyar mentőszolgálat bérleti szerződéssel használhatta azokat évi több mint kétmilliárd forintért. A kilenc új gép már magyar tulajdonban lesz, azokat korábban a norvég légimentésben használták.


A tavalyi kormányhatározat értelmében az új flotta a készenléti rendőrséghez került, ők adták át a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-nek, amely a mentőszolgálat tulajdonában van. "Az újonnan beszerzett helikoptereknek a felszereltsége is felülmúlja a korábbiakét, hiszen a legmodernebb orvostechnikai eszközöket, lélegeztető és újraélesztő berendezéseket, illetve ultrahangkészüléket is tartalmaznak, amivel még pontosabb lehet a helyszíni diagnózis" - hangsúlyozta a főigazgató.


A műszaki oldalt tekintve is fejlettebbé válik a flotta, ugyanis erősebb az új gépek hajtóműve, és alkalmasak lesznek kötéltechnikai mentésekre is azokon a helyeken, ahol nem tudnának leszállni. Eddig ilyen esetekben a rendőrség, a honvédség vagy a katasztrófavédelem segítségét kellett kérni, ám mostantól akár a légimentők is képesek lesznek ilyen feladatra.


"Az új helikopterek emellett fejlettebb meteorológiai radarral, robotpilótával, digitális műszerfallal, és ami talán a legfontosabb, éjjellátó képességgel rendelkeznek, így Magyarország történetében először éjszaka is lehet majd légimentést végezni" - hívta fel rá a figyelmet Csató Gábor. Három gép már megérkezett, áprilistól első körben két mentőhelikoptert már szolgálatba állítanak, várhatóan Szentes és Debrecen légimentőbázisán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában