hazafias és korszerű tankönyvek

2020.06.18. 06:42

Minden diák ingyen kapja a megújult tankönyveket

Elkészültek a következő tanévben használatos új tankönyvek, összesen 2907 kiadvány közül választhatnak a pedagógusok – derült ki a köznevelési államtitkárság sajtótájékoztatóján. Több mint hatvan átdolgozott, új kötet készült azokra az évfolyamokra, ahol ősztől életbe lép a módosított Nemzeti alaptanterv. A korábbiakhoz képest csökkent a lexikális tananyag mennyisége, és egyetlen tanulónak sem kell már fizetnie a kiadványokért.

Forrás: Shutterstock

Csaknem háromezer tankönyv szerepel a 2020/21-es tanév hivatalos tankönyvjegyzékén, köztük a módosított Nemzeti alaptanterv (Nat) szerint felfrissített, átdolgozott kiadványok, amelyek mindegyike elkészült a megadott határidőre – hangsúlyozta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a témában tartott szerdai sajtótájékoztatón. Az intézmények június 30-ig tudják még módosítani korábban leadott rendeléseiket, de az átalakított kötetek ára nem változik, tehát, mindenki szabadon cserélhet – írja a Magyar Nemzet.

Tantárgyanként jellemzően két könyv közül választhatnak a tanárok.

A diákok számára ősztől már valamennyi évfolyamon ingyenessé válik a tankönyvellátás, fizetnie senkinek sem kell.

„Ezek a tankönyvek vállaltan hazafias, gyermekközpontú és XXI. századi szellemben készült kiadványok, amelyekben a szerzők nagy hangsúlyt helyeztek az életkori sajátosságoknak megfelelő kompetenciák fejlesztésére, valamint a mindennapi életben használható, gyakorlatias ismeretek átadására” – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: pdf-formátumban valamennyi könyv elérhető a tankönyvkatalogus.hu oldalon.

Bár az elmúlt években az ellenzék folyamatosan támadta a kormány tankönyvpolitikáját, azt sulykolva, hogy az állam kisajátítja a tankönyvpiacot és ellehetetleníti a magánkiadókat, valójában erről szó sincs. Ahogy a korábbi tanévekben, úgy most is magánkiadású a tankönyvjegyzéken szereplő kiadványok csaknem fele: az Oktatási Hivatal (OH) alig több mint másfél ezer kötetet jegyez a háromezerből. Jól működik az állam által koordinált terjesztés is, a könyvek minden tanévkezdésre időben eljutnak az iskolákba. A kiszállítás idén is augusztus elsejétől indul, szeptemberre összesen 13 millió példányt kézbesít a tanulóknak a Kello.

Az ingyenes tankönyvellátásra az idei költségvetésben 14 milliárd forintot különítettek el, ezzel átlagosan 10-15 ezer forintos anyagi terhet vesznek le a családok válláról gyermekenként.

Az OH szakemberei mindeközben folyamatosan fejlesztik az úgynevezett okostankönyvi szolgáltatásokat is. Ezek nem a hagyományos könyvek digitalizált változatai, hanem videókkal, képekkel, hanganyagokkal és egyéb extrákkal ellátott interaktív tananyagok. A nemzeti köznevelési portálon (nkp.hu) elérhető kínálat fokozatosan bővül, ide fel fogják telepíteni a Nat szerint átdolgozott tankönyveket is.

Maruzsa Zoltán szerint csökken a bürokrácia a tankönyvellátásban, hiszen a jövőben közvetlenül a Kello Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-vel számol el a minisztérium. Nem lesz csúszás sem, mivel a tanulói évfolyamok háromnegyedét egyáltalán nem érintette a változás, csak az új Nat által érintett első, ötödik és kilencedik évfolyamon volt szükség tartalmi átalakításokra. Ezen évfolyamoknak 61 kötet készült: ebből 11 új kiadvány, ötven korábbiak átdolgozása, mindösszesen 39 tankönyv, tíz munkafüzet, három munkatankönyv, egy feladatgyűjtemény, egy szöveggyűjtemény, három tanári kézikönyv és négy kiegészítő könyv jelent meg. Az első és az ötödik évfolyamosoknak 18-18, a hetedik évfolyamosoknak három, a kilencedik évfolyamosoknak 22 kiadvány készült el. A tankönyveken összesen száz szerző és 34 további munkatárs (illusztrátor, nyomdai szakember) dolgozott.

Mint kiderült,

megújult a kiadványok tartalma és struktúrája is: változtak a témakörök, a fejezetek, a leckék rendje és felépítése, továbbá frissült a kötetek képanyaga, illusztrációja is.

„A cél az, hogy a magyar diákok az iskolában megismerjék nemzeti kultúránkat, jobban értsék a történelmi és természettudományi összefüggéseket, eredményesebben tanuljanak nyelveket” – húzta alá az államtitkár, kiemelve: a tantárgyak többségében csökkent a lexikális ismeretek mennyisége, és a kötetekben jól elkülönül a kötelező, illetve a szabad időkeretben feldolgozható ajánlott tananyag.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában