Ország-világ

2019.06.03. 13:18

Mentsünk együtt fecskét! - A májusi hidegben sok fecske odalett

Az amúgy is fogyóban lévő fecskeállományt az elmúlt hetekben eléggé meggyérítette a szokatlan hideg és a táplálékhiány. Szomorúan mesélték ,,vendéglátóik" az eseteket, annál is inkább, mert az elmúlt évek alatt nagyon a szívükhöz nőttek a kis madarak.

Gülch Csaba

A fecskék drámai fogyása miatt az elkövetkező hetekben lapunkban többször visszatérünk a témára, hogy a Mentsünk együtt fecskét! kampányunkkal, írásainkkal felhívjuk a figyelmet a kis madarak fontosságára, mozgósítsunk élőhelyeik gyarapítására. Mostani cikkünkben – olvasóink jelzése nyomán – néhány olyan esetet mutatunk be, amikor a hideg időjárás, a táplálékhiány és valami rejtélyes ok miatt sajnos több fecske elpusztult.

– Az esős idő, a lehűlt levegő jócskán meggyérítette a fecskeállományt. A rovarok nem repültek, így napokig nem volt táplálékuk a kis madaraknak – tudtuk meg egy szakértőtől.

A győrsövényházi Dold Ferenc portáján a fészkekből néhányat rendszeresen lever valami, így most a kis madaraknak hármat újra kell építeni. Fotó: Dold Ferenc


– Láttam olyat is, hogy a nedves fű felett röpködve keresgéltek, de többnyire sikertelenül. Nekik már az is a vesztüket jelenti, ha két-három napig nem esznek, mert így kiszárad a szervezetük. Olyat is tapasztaltam, amikor az istállómban a gerendán húsz-huszonkét fecske bújt össze, melengették egymást.


Negyven éve visszatérő vendégek a fecskék a péri Dornaiéknál. Olyannyira kedvesek a portájukon a kis vándorok, hogy a ház asszonya a hangjukról ismeri őket, beszél hozzájuk.


– Általában április hatodika körül szoktak érkezni, idén majd egy héttel előbb jött meg a megszokott két pár, és befogadtak még egy párt, amely azóta eltűnt – mesélte Dornai Imréné. – Csináltunk a madarainknak olyan helyet, ahol sárhoz jutnak a fészeképítéshez. Javítgatták, újítgatták a disznóólba rakott fészkeiket, csiviteltek, aztán jött a tartós hideg és két pár odalett, így már csak egy fészekben élnek. Nagyon sajnáltam őket, hiszen több ezer kilométert tettek meg azért, hogy elpusztuljanak.


Kovács Józsefnénál Bezin évtizedekkel ezelőtt három istálló volt tele fecskefészkekkel. Most öt fecske tért vissza a baromfiólban lévő fészkekbe.


– A hideg időszakban egyik reggel arra mentem ki az udvarra, hogy két kis madár a földön hevert élettelenül. Amelyek megmaradtak, azok meg valami miatt nem költenek – mesélte Teri néni. – Egyébként évről évre fogynak a madaraim. Emlékszem, volt olyan év, amikor tíz fészkünk volt a tehén-, a lóistállóban meg a disznóólban, és mindegyikben költöttek. Szomorú, hogy a végén már egy fecskénk sem lesz.


Dold Ferenc néhány fecskéjének Győrsövényházon más okozta a vesztét, amire igazából mostanáig sem talált magyarázatot.


– Már tavaly is előfordult, hogy valami szétvert pár fészket, hullottak a tojások és a szerencsétlen kis fiókák. A kis madarak megcsinálták újra. Aztán idén is előfordult kétszer, hogy pár fészek, legutóbb három lett oda. Így a nyolcból most öt fészek van, a hatodikat éppen csinálják – számolt be lapunknak a házigazda.


– Sajnos nem tudtam egyszer sem tetten érni, mindenre gondolok, macskára, menyétre, mókusra vagy esetleg harkályra is. Hogy megvédjem a fészkeket, mindegyik fölé készítettem egy műanyag tetőt, hogy ne tudjon hozzájuk férni az a romboló valami.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában