Ország-világ

2018.10.20. 21:05

Megújult a bakonybéli plébániatemplom - nézze meg kívül-belül!

Átadták a felújított bakonybéli Szent Mauríciusz és vértanútársai plébániatemplomot szombaton.

mti

A bakonybéli monostor templomának felújítására és a szomszédságában épülő turisztikai látogatóközpont létesítésére 1,4 milliárd forintot fordít a kormány, ebből a templomra 570 millió forint jutott - mondta az ünnepélyes átadáson Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Veszprém megyei településen.

Átadták a felújított bakonybéli Szent Mauríciusz és vértanútársai plébániatemplomot - GALÉRIA. Fotó: MTI



Halmos Ábel, a monostor perjele felidézte, hogy húsz esztendeje tértek vissza a településre a bencés szerzetesek, azóta várnak a felújításra. A templom a közösség szimbóluma, ezért kiemelten fontos az itt élőknek - fűzte hozzá. Soltész Miklós felidézte, hogy az elmúlt ezer esztendő alatt háromszor kellett újraépíteni a monostort, amihez a szerzetesi közösségek kitartására és elkötelezettségére volt szükség. Az 1018-ban alapított monostort először az 1530-as években a török pusztította el, másodszorra 1786-ban II. József felvilágosodásnak nevezett, de mégis pusztítást hozó korszaka idején semmisült meg, majd akkor, amikor 1950-ben a kommunizmus időszakában elvették és bezáratták a bencések templomait és iskoláit - emlékeztetett az államtitkár.


A bakonybéli monostor ezer év magyar történelmét öleli fel, hordozza az építkezés, a pusztulás és az újrakezdés emlékét - fogalmazott Soltész Miklós. A szerzetesi közösségek nagy hatással vannak a társadalomra, mintául szolgálnak a családoknak és példát adnak a nemzetnek - tette hozzá. Márkus Zoltán, Bakonybél független polgármestere elmondta, hogy a monostor alapításának ezredik évfordulójára emlékezve számos programot szerveztek, millenniumi parkot építettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában