Ország-világ

2019.07.02. 12:55

Mégsem szavaznak ma a képviselők - Elhalasztották a köznevelési törvény módosítását

A közigazgatási bíróságokról szóló, tavaly decemberben megszavazott törvény hatálybalépésének elhalasztásáról is döntött kedden az Országgyűlés.

Elhalasztotta az Országgyűlés kedden a köznevelési törvény módosítására vonatkozó kormányzati törvényjavaslat zárószavazását.


A képviselők 180 igen, 4 nem szavazat mellett döntöttek így. Az előterjesztő nem kívánta indokolni a halasztást.

    

A változtatások érintették volna az intézményvezetőket, a magántanulói jogviszonyt, az alternatív kerettanterveket és a tankönyvellátás szabályozását.


(@connected?cdata=2601825-full@) 


A közigazgatási bíróságokról szóló, tavaly decemberben megszavazott törvény hatálybalépésének elhalasztásáról is döntött kedden az Országgyűlés.


A kormány kezdeményezését egyhangúlag, 187 igen szavazattal hagyták jóvá a képviselők.

    

Az eredetileg 2020. január 1-jére tervezett hatálybalépés határidő nélküli elhalasztását a kormány azzal indokolta, hogy az önálló közigazgatási bírósági szervezet felállítási folyamatának további előrehaladása ne hátráltassa "a Magyarországot ért, megalapozatlan jogállamisági kritikákkal kapcsolatos viták" megnyugtató lezárását.

    

Az Országgyűlés 2018. december 12-én szavazta meg, hogy a közigazgatási jogviták rendezésére önálló, kétszintű bírósági rendszer létesül a Közigazgatási Felsőbíróság és a közigazgatási törvényszékek felállításával. Idén áprilisban a parlament elfogadta a közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról szóló törvényjavaslatot is, amelyet fideszes képviselők nyújtottak be az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság észrevételeinek megfelelően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában