Ország-világ

2014.05.09. 12:50

Mégsem kutatásra kell a bálnahús?

Csaknem kétezer tonna fagyasztott bálnahúst szállító izlandi hajó futott be a japán Oszaka kikötőjébe, melyet haraggal fogadtak az ottani környezetvédő szervezetek.

Csaknem kétezer tonna fagyasztott bálnahúst szállító izlandi hajó futott be a japán Oszaka kikötőjébe, amit haraggal fogadtak az ottani környezetvédő szervezetek.

Szato Junicsi, a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet japán aktivistája elmondta, hogy az Alma nevű teherhajó szerdán érkezett a japán kikötőbe, és csütörtökön rakodta ki az árut, hatalmas mennyiségű, csaknem kétezer tonna bálnahúst. Környezetvédő szervezetek és a sajtó szerint Izland nagyjából ennyi bálnahúst exportált Japánba összesen az elmúlt hat évben.

Mivel Izlandban kevés bálnahúst fogyasztanak, a szigetország japán piacon adja el az árut. Izland mellett Norvégia sem tartja magát a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságnak (IWC) a kereskedelmi célú bálnavadászatra vonatkozó 1986-os moratóriumához. Tokió a rendelet hatálya alól kibúvót keresett, és kutatási célú bálnavadászatot jelentett be, amelyet bizonyos megkötésekkel engedélyez a nemzetközi bizottság.

Ausztrália kérésére a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) március 31-én elrendelte, hogy Japán átmenetileg hagyjon fel az Antarktisz vizein folytatott bálnavadászattal, mondván, hogy az a tokiói kormány álláspontjával ellentétben nem tudományos célokat szolgál. Tokió közölte, hogy tiszteletben fogja tartani az ICJ döntését, és törölte is idei és jövő évi antarktiszi bálnavadászati programját, ugyanakkor április közepén bejelentette, hogy felülvizsgálja és újra az IWC elé terjeszti a programot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában