illegális bevándorlás

2019.10.20. 12:30

Megnőtt az Olaszországba érkezők száma a baloldali kormány felállása óta

A baloldali kormány megalakulása előtti egy évben határzár volt Olaszországban, akkor csak pár száz embert jutott be az országba, de az azóta eltelt hónapokban 24 950 új illegális bevándorlót regisztráltak – mondta Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet munkatársa.

A baloldali kormány migránspolitikája miatt 200 ezren tüntettek Romában a szombaton tartott kormányellenes nagygyűlésen – emlékeztetett rá az M1 csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Ez nem meglepő, hiszen a jelenleg kormányzó Öt Csillag Mozgalom (M5S) úgy véli, hogy

a migráció egy megállíthatatlan folyamat és mindenkit, még a gazdasági bevándorlókat is be kell engedni az országba

- fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az új olasz kormány adókat emelne, és az így bejött többlettel támogatnák a bevándorlókat.

Mindezek alapján látható, hogy

néhány hónapon belül megint egy új olasz kormány lesz születőben

- vélekedett a szakértő.

Elmondta: a kormányellenes tüntetést összehívó Liga párt vezetője, Matteo Salvini kimért volt a tüntetésen és úgy beszélt, mint egy kormányfő, beszédével megfélemlítve az embercsempészeket. Hozzátette:

az embercsempészekkel együttműködő NGO-hajók tevékenysége szembemegy a nemzetközi joggal és egyben meghívó is az illegális migránsok számára,

akik így tudják, hogy bármilyen lélekvesztőn is kelnek útra, felveszik őket a hajók. A jelenleg közlekedő hajók közül az Ocean Vikings szállítja a legtöbb illegális bevándorlót, napi 100-140 embert vesz fel és juttat el az olasz partokra – mondta Georg Spöttle.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában