Hableány

2020.06.02. 14:56

Meghosszabbították a Hableány áldozatait cserbenhagyó kapitány felügyeletét

Négy hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a hajóskapitánynak a bűnügyi felügyeletét, akit a Hableány hajóbalesettel kapcsolatban segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítanak – közölte a Fővárosi Törvényszék kedden az MTI-vel. A végzés nem végleges.

A közleményben azt írták, hogy

a gyanú szerint a kapitány a balesetet okozó Viking Sigyn szállodahajó testvérhajóját irányította, amely feltehetően a Viking Sigyn mögött haladt.

A gyanúsított észlelhette, hogy előtte, a Margit hídnál hajóbaleset történt és emberek estek a vízbe, ennek ellenére nem húzódott ki a bal part felé, és nem állt meg, a hajón nem rendelte el az „ember a vízben” riadót.

Saját személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre, semmiféle intézkedést nem tett az emberek kimentésére

- ismertették.

Hozzátették: a kényszerintézkedés elrendelése óta a gyanúsítottra rótt cselekmény tényállása és jogi minősítése nem változott, a megalapozott gyanú nem gyengült. A nyomozás folyamatban van, a továbbiakban tanúkihallgatások és tanúvallomások beszerzésére van szükség az ügyben.

A gyanúsított külföldi állampolgár, magyarországi lakó- vagy állandó tartózkodási helye, kötődése nincs, ezért a bíróság álláspontja szerint az eljárási cselekményeknél jelenléte továbbra is csak bűnügyi felügyelet alkalmazásával biztosítható. Annak ideje alatt a terhelt köteles minden hónapban egy előre meghatározott időpontban személyesen jelentkezni a budapesti V. kerületi rendőrkapitányságon – olvasható a közleményben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság január végén rendelte el négy hónapra a Hableánnyal ütköző szállodahajó testvérhajója, a Viking Idun ukrán kapitányának bűnügyi felügyeletét.

A Viking Sigyn szállodahajó tavaly május 29-én a Margit híd közelében ütközés után maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában