Ország-világ

2020.10.22. 06:06

Meghalt egy fiatal orvos, aki részt vett az AstraZeneca vakcinájának tesztelésében

Meghalt egy Rio de Janeiró-i 28 éves orvos, aki önkéntesen részt vett az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszercég koronavírus-vakcinájának klinikai tesztelésében – jelentette a brazil média.

A brazil nemzeti egészségügyi szolgálat megerősítette, hogy meghalt a tesztprogram egy brazil önkéntese.

A CNN Brazil tévé úgy tudja, hogy

a fiatal orvos a koronavírus elleni küzdelem frontvonalában dolgozott két riói kórházban is, megfertőződött a Covid–19 vírusával, és komplikációk léptek fel nála, mielőtt elhunyt.

A tesztprogramban való részételével kapcsolatban az O Globo című brazil lap és a Bloomberg hírügynökség meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a férfi egy olyan tesztalany volt, aki placebót kapott mint a kontrollcsoport tagja, nem pedig az oltóanyagot. Ezt azonban más hírforrás egyelőre nem erősítette meg.

A brazíliai esetet kivizsgálják, de az oltóanyagot kifejlesztő Oxfordi Egyetem közölte, hogy a tesztprogram folytatódik, mert „egy független bizottság következtetése és a brazil egészségügyi hatóságok ajánlása alapján” az nem veszélyes a benne részt vevőkre.

Az oltóanyagot előállító AstraZeneca szeptemberben egy időre felfüggesztette a tesztprogramot, mert egy tesztalany megbetegedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában