Ország-világ

2019.03.25. 18:19

May: továbbra sincs meg a többség a Brexit-megállapodás elfogadásához

A brit kormány azonban az újabb EU-népszavazás kiírását és a Brexit törlését egyaránt határozottan elveti.

MTI

Theresa May szerint "a dolgok jelenlegi állása alapján" továbbra sincs meg a többség a londoni alsóházban a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő, eddig kétszer is elutasított megállapodás elfogadásához.


A konzervatív párti brit miniszterelnök, aki hétfő délután tartott tájékoztatót a Brexit-folyamat legutóbbi fejleményeiről az alsóházban, közölte ugyanakkor, hogy folytatja tárgyalásait a képviselőkkel.


Ezzel valószínűleg lekerült a napirendről a korábban keddre valószínűsített harmadik szavazás, bár felszólalásában Theresa May utalást tett arra, hogy a kormány megfelelő támogatás elérése esetén még ezen a héten ismét a ház elé terjesztheti a Brexit-megállapodást.


A kormányfő kijelentette azt is, hogy a múlt heti EU-csúcson született jogi döntés a Brexit új határidőiről pénteken hatályba lépett, és a nemzetközi jog alapján is hatályossá vált a kilépés határidejének módosulása, mivel a döntést az Egyesült Királyság is elfogadta.


Theresa May közölte, hogy a kormány a ház elé terjesztette a határidő módosításáról intézkedő törvényalkotási aktus tervezetét, amelyet a képviselők a héten megvitatnak és szavaznak is róla, hogy a kilépési határidő módosulása megjelenjen a brit jogszabálygyűjteményben is.


A kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ha a ház esetleg elvetné ezt a törvénykezési dokumentumot, az "jogi zűrzavarhoz és káros bizonytalansághoz vezetne ugyan", de a kilépési határidő módosulására már nem lenne hatással, tekintettel annak nemzetközi jogi hatályára.


A brit EU-tagság eredetileg e héten, pénteken, brit idő szerint 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor szűnt volna meg.


Theresa May - miután az alsóház kétszer is nagy többséggel elvetette a Brexit-megállapodást - a múlt héten hivatalosan kezdeményezte az Európai Uniónál a Brexit határidejének június 30-ig terjedő halasztását.


Az EU a csütörtök-pénteki csúcsértekezleten azonban olyan megoldásra jutott, hogy ha a brit parlament ezen a héten elfogadja a Brexit-megállapodást, a kilépés május 22-éig - az európai parlamenti választások előtti napig - halasztható.


A Brexit-egyezmény újbóli elutasítása esetén viszont a brit kormánynak április 12-éig ismertetnie kell az EU-val a további menetrendről szóló elképzeléseit, és döntenie kellene arról is, hogy részt akar-e venni az EP-választásokon.


Ha erre a brit kormány hajlandó, akkor az EU-csúcson elért megállapodás alapján a Brexit hosszabb ideig tartó - egyelőre kijelölt határidő nélküli - halasztása is szóba kerülhet, ha viszont London továbbra is elveti a részvételt az EP-választásokon, akkor április 12-én elvileg megállapodás nélkül megszűnhet a brit EU-tagság.


Ezekre a forgatókönyv-lehetőségekre Theresa May is utalt hétfői alsóházi felszólalásában.


Közölte: az alapeseti forgatókönyv a Brexit-egyezmény elutasítása esetére a megállapodás nélküli kilépés.


Ha azonban a ház sem a Brexit-megállapodást, sem a megállapodás nélküli kilépést nem hajlandó támogatni - ahogy ezt a lehetőséget egy minapi szavazáson már el is vetette -, akkor a brit kormánynak hosszabb halasztást kell kérnie az Európai Uniótól az alternatív Brexit-menetrendek kidolgozása végett.


Ebben az esetben viszont az Egyesült Királyságnak részt kellene vennie a májusi európai parlamenti választásokon.


Ha mindez bekövetkezik, a kormány nem tudná garantálni azt sem, hogy a Brexit-folyamat egyáltalán végbemegy - fogalmazott hétfői alsóházi felszólalásában Theresa May.


A kormányfő hozzátette: e forgatókönyv esetén az alternatív lehetőségek között szerepelne a brit EU-tagságról szóló újabb népszavazás kiírása is.


A 2016-ban tartott referendumon a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége voksolt a kilépésre.


Szombaton minden idők egyik legnagyobb tüntetését tartották Londonban az újabb népszavazás kiírásáért. A demonstráción a szervezők becslése szerint több mint egymillióan vettek részt.


Hétfő estig több mint 5,5 millióan írták alá azt a minap megjelent hivatalos petíciót, amely a Brexit-folyamat leállítását és a brit EU-tagság fenntartását követeli. Ez rekord a hasonló hivatalos petíciós kezdeményezések történetében.


A brit kormány azonban az újabb EU-népszavazás kiírását és a Brexit törlését egyaránt határozottan elveti.


Az alsóház előtt fekszik egy javaslat, amely a kialakult helyzetből úgynevezett jelzésértékű - indikatív - szavazásokkal keresne kiutat, úgy, hogy a képviselők különféle alternatív Brexit-változatokat vitathatnának meg és szavazhatnának ezekről.


Theresa May azonban hétfői felszólalásában közölte, hogy ez "nem kívánatos precedenst" teremtene, emellett olyan megoldásokat is eredményezhetne, amelyekről például az EU még tárgyalni sem lenne hajlandó.


May mindezek alapján közölte: nem tud kötelezettséget vállalni arra, hogy bármely ilyen jelzésértékű szavazás eredményét a kormány ténylegesen végrehajtja.


Theresa May brit miniszterelnök hétfői tájékoztatása szerint a múlt heti EU-csúcson született jogi döntés a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) új határidőiről pénteken hatályba lépett, és a nemzetközi jog alapján is hatályossá vált, mivel a döntést az Egyesült Királyság elfogadta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában