Századvég-elemzés

2021.11.23. 13:47

Márki-Zay abszurd plakátkampánnyal védi Sorost

Márki-Zay Péter a közelmúltban kijelentette, 400 óriásplakáton fogja hirdetni, hogy Soros György nem telepített be migránsokat Magyarországra.

Nem ez az első alkalom, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje védelmébe veszi az amerikai milliárdost, hiszen Márki-Zay az október 23-ai ünnepi beszédében kifejtette, hogy „Soros Györgyről még egyetlenegy migráns betelepítését sem tudták bebizonyítani” – idézi fel a Századvég Alapítvány elemzése.

Fontos megjegyezni, hogy Soros 2015-ben publikált javaslatcsomagja szerint „biztonságos útvonalakat kell létesíteni” a migránsok számára, többek között azzal, hogy „Görögországból a célországaikba szállítjuk őket”. A szóban forgó migrációs útvonal Magyarországot is érintette volna, a nemzeti kormány azonban a fizikai határzár felépítésével, valamint a határvédelem megerősítésével gátat szabott a terv megvalósulásának. A tisztánlátás érdekében a Századvég összegezte Soros György, és a mögötte álló NGO-hálózat bevándorláspárti tevékenységét, illetve felvetéseit.

A Soros-hálózat elkötelezett a migráció ösztönzése mellett

Az amerikai üzletember nevével fémjelzett nyílt társadalom ideológiájának egyik legfontosabb eleme a bevándorlás ösztönzése. Soros György – 2015-ben, az európai migrációs krízis kezdetén a Financial Times hasábjain – a bevándorlók elosztási mechanizmusával összefüggésben leszögezte, hogy „ha ez nem lesz egy állandó és kötelező eleme a közös uniós menekültügyi rendszernek, akkor az össze fog omlani”, majd ugyanebben az évben úgy vélte, hogy „az előre látható jövőben az Európai Uniónak be kell fogadnia legalább egymillió menedékkérőt évente”. Soros úgy gondolta továbbá, hogy „az EU-nak biztosítania kellene menedékkérőnként évi 15 ezer eurót az első két évben, hogy fedezze a szállást, az egészségügyi ellátást, az oktatási költségeket – és hogy a menekültek befogadását vonzóbbá tegye a tagállamoknak”, valamint nézete szerint az Európai Uniónak évente legalább 8-10 milliárd eurót kellene migrációs célokra fordítania, melynek fedezetét a nemzetközi pénzpiacokról teremthetné elő hitelfelvétellel. Az amerikai milliárdos azt is világossá tette, hogy „a mi tervünknek a bevándorlók védelme a célja, és a nemzeti határok jelentik az akadályt”. Ezenfelül a Nyílt Társadalom Alapítványok a saját bevallása szerint is „hosszú ideje támogatást nyújt menekülteket és migránsokat segítő szervezeteknek”, hazánkban „a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület és a Magyar Helsinki Bizottság részesült támogatásban, amelyek többek között jogi segítséget nyújtanak migránsoknak és menedékkérőknek”.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok egy nemzetközi szinten működő, kifejezetten a migránsokat támogató programot is működtet (International Migration Initiative), amely egyebek mellett a „befogadó és integrált” társadalmak létrehozatalát célozza, többek között azzal, hogy bevándorlókat vonna be a városi közigazgatásba. Ugyancsak sokatmondó, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok az elmúlt években bőkezűen támogatta azokat a hazai lobbiszervezeteket, amelyek bevándorláspárti álláspontra helyezkedtek, ennek megfelelően

Brüsszel az illegális bevándorlás megállítása miatt támadja Magyarországot

Fontos kiemelni továbbá, hogy

Magyarország évek óta a bevándorláspárti brüsszeli elit kritikáinak kereszttüzében áll a – határok védelmére és a kontrollálatlan bevándorlás elutasítására épülő – határozott migrációs politikája miatt.

Az Európai Bizottság 2015 decemberében indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben hazánk menekültügyi szabályozása miatt, majd 2018-ban keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához. Ez utóbbi testület a 2020. december 17-i ítéletében elmarasztalta Magyarországot az említett ügyben, ezt követően 2021 novemberében Brüsszel úgy határozott, hogy – pénzbírság kiszabását kérve – az Európai Unió Bírósága elé idézi hazánkat, amiért Magyarország nem tartotta be a menekültügyre és a visszatérésre vonatkozó európai uniós jogszabályokkal kapcsolatos bírósági ítéletet.

Kijelenthető tehát, hogy Soros György és az általa támogatott lobbiszervezetek – a brüsszeli erőkkel karöltve, különböző eszközökkel, illetve módokon – hosszú ideje szorgalmazzák Magyarország bevándorlásellenes politikájának megváltoztatását, törekvéseik pusztán a nemzeti kormány ellenállása miatt hiúsulhattak meg.

Ennek fényében könnyen belátható, hogy Márki-Zay Péter és a baloldal említett plakátkampánya félrevezető.

Borítókép: Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában