Ország-világ

2014.05.31. 08:29

Már csaknem ezer, fogyatékkal élő nyaralhat az Erzsébet-táborokban

Az MNÜA idén is együttműködést kötött több, őket támogató szervezettel, aminek eredményeként a nyertes pályázóknak több akadálymentesített, speciálisan kialakított szálláshelyen nyílik lehetőségük kedvezményes üdülésre.

MTI

Már csaknem ezer, fogyatékossággal élő felnőtt és gyermek nyaralhat idén a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) által kiírt Erzsébet-táborokban - olvasható a Magyar Nemzetben.

A lap szombati cikke szerint az idén megkétszereződött a fogyatékossággal élők számára meghirdetett Erzsébet-táborok száma, míg tavaly 400, az idén már csaknem ezer fogyatékossággal élő gyermeknek és felnőttnek biztosít táborozási lehetőséget az MNÜA. A tavalyi 3 milliárd forinthoz képest az idén már 3,5 milliárd forint értékben hirdettek Erzsébet-tábor-, illetve szociális üdülési pályázatokat - tudta meg az újság az alapítványtól.

A fogyatékossággal élőknek hirdetett szociális üdülési pályázatot 18. életévüket betöltött, fogyatékossággal élő személyek vehetik igénybe, a nyertes pályázók 5000 forint, kísérőjük pedig 2500 forint önerő befizetésével.

Az MNÜA idén is együttműködést kötött több, őket támogató szervezettel, aminek eredményeként a nyertes pályázóknak több akadálymentesített, speciálisan kialakított szálláshelyen nyílik lehetőségük kedvezményes üdülésre. Idén 6000 fogyatékossággal élő nyert a szociális üdülési pályázatokon.

Az Erzsébet-program megvalósulását az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó pénzügyi eredmény biztosítja központi költségvetési források bevonása nélkül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában