Ország-világ

2019.03.18. 19:27

Már azt is tudják a tudósok, hogy miért olyan a szemöldök színe, amilyen

Felfedeztek egy új gént (C10orf11), amely csak a szemöldök színét befolyásolja, és kifejlesztettek egy szemöldökszínjósló modellt.

Elsőként azonosított a szemöldök színéért felelős kilenc gént egy nemzetközi kutatócsoport - derül ki a Journal of Investigative Dermatology című tudományos lapban megjelent tanulmányból.


A szemöldök színe az emberi test egyik legfelismerhetőbb vizuális jellemvonása. Szoros összefüggésben van a hajszínnel, de a kutatók szerint a két jellemzőhöz egymást átfedő és önálló genetikai összetevők kapcsolódnak.

    

Az emberi szemet, hajat, bőrszínt vizsgáló korábbi kutatások számos génvariánst azonosítottak, de nem találták a szemöldök színét meghatározót.

    

Az európai embereknél változó a szemöldök színe. Ráadásul a hajszín nem egyezik meg pontosan a szemöldök színével, sok barna hajú embernek van például fekete szemöldöke.

    

Kínai, holland, ausztrál, brit és amerikai kutatók 6513 európai személy mintáit elemezték és négy kategóriába sorolták: vörös, szőke, barna és fekete.

    

Arra jutottak, hogy nyolc gén, melyeket korábban pigmentációs génként ismertek, befolyásolhatja mind a szemöldök, mind a haj színét. Az MC1R nevű génvariáns például a szőke szemöldökért és a vörös hajért felelős.

    

Ráadásul felfedeztek egy új gént (C10orf11), amely csak a szemöldök színét befolyásolja.

    

Ezekkel az új ismeretekkel a kutatók kifejlesztettek egy szemöldökszínjósló modellt.

    

Liu Fan, a Kínai Tudományos Intézet Pekingi Genomikai Intézetének munkatársa, a tanulmány vezető szerzője szerint a modell segítségével fejleszthető az emberi fenotípusok (fizikai megjelenés) kutatása, és hasznos lehet a jövőben a kriminalisztika területén is.

    

"Az új felfedezések alapján sokkal alaposabban következtethetünk egy egyén haj-, szem-, bőr- és szemöldökszínére és egyéb fenotipikus információkra csak a DNS-ből" - mondta Liu.

Címkék#tudomány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában