Ország-világ

2015.12.09. 12:22

˝Majdnem megvertek Nagymaroson˝

Sólyom László volt köztársasági elnök is a hallgatók között volt a ,,Beszélnünk kell a Dunáról" címmel tartott konferencián, melyet a Duna Charta szervezett múlt pénteken a tudományos akadémián.

kisalfold.hu

Lányi András szerint „masszív propaganda folyik Szigetközben – véleményvezér polgármesterekkel –, melyek helyi ágazat  politikai érdekekhez kapcsolódnak". 


A konferencián – melyre szigetközi előadót nem hívtak – Lányi András a bős–nagymarosi konfliktusról beszélt. „Nem a  rendszerváltozás szerves része, bár méltán vált jelképévé erőszakos modernizációnak." Lányi szerint „ez egy politikai  konfliktus országon belül és országok között. Ebben legalább biztos vagyok." A docens szerint „megjelent az a látszat, mintha lenne egy országos érdek s egy ezzel szemben álló helyi érdek". „Vitatkoznom kellene, hogy az igazság a helyiek oldalán áll.


A Kisalföld azt írja, hogy menjünk le, s ott mondjuk el a véleményünket. Majdnem megvertek minket Nagymaroson a helyi emberek anno, akik a fejlesztést várták a vízlépcső építésekor, s a környezetvédők megakadályozták azt. Kicsit hasonló a helyzet a Szigetközben is, a masszív propaganda helyi ágazatpolitikai érdekekhez kapcsolódik. Ez keltette azt az érzést a helyiekben, hogy a  vélt hátrányt a környezetvédők miatt szenvedték el, s nem a ’77-es megállapodás okán. A helyi véleményvezérek – főként polgármesterek – alakították a helyi álláspontot, holott például kimutatható káraik nincsenek is a gazdálkodóknak. A Fidesz-vezetés is eljutott olyan pontra, hogy politikai érdekek miatt nyitott fülekre talált, meg kellene egyezni valamiben a szlovákokkal. Abban, hogy víz kell a Dunába duzzasztógátakkal. A politikusok éppen rábólintani készültek peren kívül erre, s most azon dolgozunk, hogy valóságos információk birtokában meggyőzzük őket" – mondta, kilátásba helyezve a független nemzetközi bíróságra tett javaslatukat. 


Bárdos Deák Péter, a Duna Charta elnöke a szervezet álláspontjáról beszélt (nagyjából azt mondta el, amit néhány hete a parlamenti bizottsági ülésen) – ám előbb a hallgatóságnak bemutatta, hol helyezkedik el Szigetköz... „Az Öreg-Duna 4–5 métert süllyedt ugyan, de tény, hogy ahol régen hajózás volt, ott így is 4–5 méternyi víz van." Úgy látja, hosszú távon vízügyi katasztrófát jelent a fenékküszöbök építése, az a Duna totális szabályozása lenne. „Arról van szó, hogy Magyarország elkezdje a duzzasztók építését, folytatván majd Nagymarosnál" – jelentette ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában