Járvány

2020.05.18. 07:42

Magyar szakértők is keresik a veszélyhelyzet alatt trükközőket

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium fogyasztóvédelmi területe is bekapcsolódott abba az uniós szintű ellenőrzés-sorozatba, amelynek során a járvánnyal érintett országokban megtévesztésre alkalmas internetes portálokat keresnek, amelyek jellem­zően a veszélyhelyzet idején szaporodtak el.

Egyes kereskedők például félrevezető tájékoztatást adnak a védekezéshez kínált áru tulajdonságairól, nem törődve azzal, hogy a nem megfelelő termék használata súlyosbítja az egészségügyi kockázatokat – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A több mint két hónapja zajló ellenőrzésekben 1200 üzletet és közel hatszáz webáruházat vizsgáltak a hatóság emberei, akik gyakran tapasztaltak agresszív kereskedelmi gyakorlatot.

Ez például olyan kézfertőtlenítők esetén volt jellemző, amelyeknél laborban igazolták, hogy a folyékony szerek hatástalanok.

Az újonnan létrehozott honlapoknál jellemző, hogy hiányzik a kötelező tájékoztatás a cég elérhetőségéről, az elállási és vitarendezési lehetőségekről.

Itthon azt is vizsgálják, hogy a vásárlás érdekében nem gyakorolnak-e nyomást a vásárlókra − írja a Magyar Nemzet. Ezt például azzal teszi a webkereskedés, hogy feltünteti: csak alacsony darabszám van készleten. Odafigyelnek a szállítási idők hosszára is és a rendkívüli áremelésekre, tipikusan a szájmaszkok és a kézfertőtlenítők esetén. Az eddigi jogsértések miatt mintegy 3,5 millió forint bírságot szabtak ki a trükközőkre.

Az állami fogyasztóvédelmen kívül a Gazdasági Versenyhivatal is aktív részese a nemzeti hatóságokból álló Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatnak, amelynek tagjai az Európai Bizottság koordinálásával fésülik át az online platformokon a koronavírus-járvánnyal összefüggésben népszerűsített termékek reklámjait egy gyors, összehangolt és egyidejű on­line ellenőrzés (úgynevezett sweep) formájában. A GVH itthon már korábban is vizsgálódott az interneten, és több eljárást indított olyan cégek ellen, amelyek valószínűsíthetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában